Péter I. Zoltán
Szent László király (1077–1095) alakja különleges
helyet foglal el Nagyvárad múltjában. Nevéhez fűződik a váradi katolikus
prépostág, majd a püspökség és közvetett úton magának a városnak a megalapítása
is. Nem csoda hát, hogy a lovagkirályként is tisztelt, 1192-ben szentté avatott
I. László emlékét már közel hat és fél évszázada igyekeztek köztéri szoborban
megörökíteni Váradon, abban a városban, amelyben védőszentként tisztelte őt a
klérus és a lakosság is.1 A 14. században Szent Lászlónak két
köztéri szobrot állítottak a váradi várban: egy álló és egy lovas szobrot.
Mindkettő a Kolozsvári testvérpár, Márton és György alkotása.
A székesegyház, előtte a szobrokkal - Hoefnagel fametszetén (részlet)
A képen a székesegyház nyugati oldala előtt egy lovas szobor, arccal a templom felé fordulva, a templom mellett pedig három gyalogos szobor
(a fametszet jelmagyarázat részében (lásd a kép aljára bevágva):
"E. Statua regis equestris et tres statuae pedestris ex are fusilli", a. m. Király lovasszobra és három gyalogos szobor, ércből)
A képen a székesegyház nyugati oldala előtt egy lovas szobor, arccal a templom felé fordulva, a templom mellett pedig három gyalogos szobor
(a fametszet jelmagyarázat részében (lásd a kép aljára bevágva):
"E. Statua regis equestris et tres statuae pedestris ex are fusilli", a. m. Király lovasszobra és három gyalogos szobor, ércből)
A várbeli álló szobrok
Szent László álló szobra mellett Futaki Demeter püspök
(1345–1372) a Kolozsvári testvérpártól, Mártontól és Györgytől megrendelte
Szent István és Szent Imre szobrát is. A művészettörténészek megállapítása
szerint a testvérek a szobrokat egy ősi technológiával, a viaszvesztéses
eljárással öntötték. Ezt a módszert Nyugaton az antikvitás óta nem alkalmazták
életnagyságú szobrok készítéséhez.2
Bunyitay Vince szerint a három szobrot 1370-ben a
székesegyház északi terén állították fel, mely a vár főbejáratával szemben
állt. E meghatározás pontosítása végett a tudós főpap műve lábjegyzetében az
olvasható, hogy a szobrok helyére nézve a forrás csupán annyit mond: „E regione
tres homines ibidem aenei pedes strantes”, ami alatt Bunyitay szerint alig
érthető egyéb mint szemben, vagy átellenben a vár főbejáratával, mivel az
idézett szövegben előzőleg a vár főkapujáról volt szó.3 Ha
ellenben azt feltételezzük, hogy nem a vár, hanem a székesegyház főbejáratára
gondolt a Bunyitay Vince által idézett történész az 1804-ben kiadott
munkájában, akkor az álló szobrokat a székesegyház déli oldalán állhattak, s
nem a főpap által megjelölt helyen. A katedrális főbejárata ugyanis annak déli
oldalán volt. Feltételezésünket erősítik azok a visszaemlékezők, akik az álló
szobrok közelében velük egy sorban később felállított Szent László lovas
szobornak várbeli elhelyezéséről írtak.
Az álló királyszobrok közül balról az első Szent
Lászlót ábrázolta. Nyakában lánc lógott, azon kard, kezében csatabárdot és
pajzsot tartott. A középső, Szent István ábrázoló szobornak arany országalmája
volt kereszttel, kardja hüvelybe dugva láncon lógott. A harmadik Szent Imre
herceget ábrázolta: kezében jogart tartott, kardja, tőre, valamint kettős
kereszttel ellátott pajzsa volt.4 Az előbbi leírást Bunyitay
Vince még kiegészítette azzal, hogy mindhárom szoboralak koronás, kardos,
sarkantyús volt. Szent Imre herceget szakáll- és bajusztalan ifjúként ábrázolta
a szobor, miközben pajzsa a lábainál volt.5 Szent László
szobrának pajzsán latin nyelvű felírás volt: Anno Domini MCCC70 Serenissimo
Principe regnante Domino Ludovio Rege Hungariae venerabilis Dominus Pater
Demetrius Episcopus Varadiensis fieri fecit has sanctorum imagines per Martinum
et Georgium, filios magistri Nicolai pictoris de Colosvar.”6 A
szöveg magyar változata: Az Úrnak 1370. esztendejében őfelsége Lajos,
Magyarország királya uralkodása alatt állíttatta eme szent szobrokat
tisztelendő Demeter atya, Várad püspöke, Miklós kolozsvári festőművész Márton
és György fiai által.7
Szalárdi János szerint ezek oszlopokon álló statuák
voltak.8 A három királyszobron – Imre herceget a hagyományos
kegyelet a két szent királyhoz csatolta – „olaszos igazodás mutatkozott”, az új
lovageszménynek megfelelően nem hosszú ruhában, hanem rövid páncélba öltözött
vitézeket ábrázoltak, kiknek lábát nem fedte köpeny.9
„Az eredeti Szt. László szobor – és vele együtt a
hasonló felépítésű Szt. István és Szt. Imre szobor – a protorenaissance
legkiválóbb alkotásainak sorába tartozhattak. Nagy jelentőségük abban rejlik,
hogy formai megoldásukban, sőt anyagukban is függetlenek az architektúrától,
ami a középkornak a dómokhoz kötött kőszobrászatával szemben óriási lépés, és
ezzel a leghatározottabban a renaissance problémáit előlegzik, annak útját
készítik elő” – állapította meg Balogh Jolán.10 A váradi
szobrok felállítása után, a Kolozsvári testvérpár 1373-ban Prága városa számára
elkészítette a sárkányölő Szent György lovas szobrát, amely ma is látható a
Hradzsin udvarán, a Szent Vitus dóm mellett. E szobor másolatát 1904-ben
Kolozsváron is felállították, így abból következtetni lehet Márton és György
művészetére. 11
Szent László lovas szobra
Zudar János püspök (1383–1395) nagy tisztelője volt
Szent Lászlónak, ezért a Szent György lovas szobor felállítását követően,
megbízta Márton és György mestert, hogy készítsenek számára egy Szent Lászlót
ábrázoló lovas szobrot. A megbízás időpontja nem ismert, az ellenben tény, hogy
1390-re már elkészült.12 A szobrot 1390. szeptember 8-án
Luxemburgi Zsigmond király és felesége Mária királyné jelenlétében leplezték
le. A műalkotás talapzatán ellenben az állt, hogy már május 20-án elkészült.13 Miskolczi
Csulyak István jegyezte le 1609-ben a ló alatti talapzaton levő pajzs
feliratát, amely latinul így szól: „Anno M. 390 die XX mensis Maii Rege
Sigismundo et Maria Regina feliciter regnantibus hoc opus fieri fecit
Reverendus in Christo Pater Dominus Joannes Episcopus Varadiensis per Magistros
Martinum et Georgium de Colosvar in honorem Sancti Ladislai Regis.” Magyarul:
1390. év május 20-án Zsigmond király és Mária királynő boldog uralkodása alatt
állíttatta e műremeket tisztelendő atya János, váradi püspök, Márton és György
kolozsvári mesterek által, Szent László király tiszteletére.14 Húsz
év telt el az álló szobrok elkészítése óta, és a Kolozsvári testvéreket a
talapzaton immár mestereknek nevezték, anélkül hogy emlékeztettek volna festő
édesapjukra, Miklósra, ahogy az, az álló Szent László szobor pajzsának szövegén
olvasható volt.
A lovas szobor Szent Lászlót – Bunyitay Vince szerint
– úgy tüntette fel, ahogy a nemzet emlékében élt: nyílt helyen, harci ménjén
ülve, jobbjában csatabárddal, amint éppen csatába vágtat, hogy megvédje övéit s
szent hitét.15
Nyílt helyen állították fel márvány talapzatra Szent
László ércbe öntött aranyozott lovas szobrát. A kérdés csupán az, hogy a vár
melyik részén? Bunyitay Vince 1883-ben azt írta, hogy a vár nyugati kapujától
jobbra, a székesegyház s a püspöki palota közt, amannak főajtaja előtt állt.16 Ugyanő
1892-ben ellenben már csak annyit írt, hogy a vár nyugati kapujától jobbra volt
felállítva.17
A korabeli szemtanúk különféleképpen határozták meg a
lovas szobor helyét, de ezelből a leírásokból lényegileg azonos következtetésre
lehet jutni. Miskolczi Csulyak István szerint: a várba való belépésnél jobb
felől található a lovas szobor, és ezzel egy sorban ugyanott a három, ércbe
öntött álló szobor is.18Szamosközy István nem határozta meg a lovas
szobor helyét, mindössze annyit írt, hogy mellette áll a három gyalogos
királyalak.19 Rossi kapitány 1598-ból való váralaprajza a négy bronzszobrot
a székesegyháztól délre levő püspöki palota előtti térre helyezi.20 Ez
annyiban egyezik Miskolczi megállapításával, hogy ide a várba lépés után jobb
felé haladva, azaz dél irányában lehetett eljutni. Istvánfi Miklós azt
állította Szent László lovas szobráról, hogy a székesegyház előtti téren, egy
talapzaton volt felállítva. Ezeket a közléseket a Magyar Simplicissimus azzal
egészíti ki, hogy a lovas szobor a „nagyobbik templom”, azaz a székesegyház
bejáratánál márványtömbön állott.21 De a székesegyház melyik
bejáratánál? A két torony közötti nyugatit az 1598-ban felvett leltár egyszerű
kapunak (janua simplex) nevezi, szemben a székesegyház nagyobb déli kapujával.
Ezek szerint az utóbbi volt a főkapu, amelyhez a vár nyugati kapujától jobbra
haladva lehetett eljutni. Itt volt a székesegyház előtti tér. A székesegyház
nyugati kapujához egyébként is a várkaputól előre kellett volna haladni, s nem
jobb felé. Cesare Porta tollrajzán (1598) és Georg Houfnagel metszetén (1599)
ellenben a lovas szobor a székesegyháztól nyugatra látható, ami ellentmond a
fenti véleményeknek, miszerint a szobrok a székesegyház déli főbejárata előtt
álltak volna. Mindent figyelembe véve valószínű, hogy a két rajzoló lehetett
pontatlan.
Sokáig úgy tudták, hogy az előbbi rajzon és metszeten
kívül nem maradt más illusztráció a szobrokról az utókor számára. Ezért is
jelentős Kerny Terézia közlése a bécsi Kunsthistorisches Museumban rendezett
Prag um 1600 című kiállításon előkerült két, lavírozott tusrajról. Ezek a II.
Rudolf számára Georgius Houfnagel által készített, illusztrált emblémáskönyv
126. verso lapján láthatók, utólagosa beragasztva. A lap középső mezőjét Vires
acovirit evndo című négy embléma uralja. Fölötte 5,4 x 6,9 centiméteres méretű
lapon a három váradi álló szobor látható Kerny Teréz szerint, felirat nélkül.
Az alakok viselete teljes páncélzat. Attribútumuk is azonos: jogar. Igaz ennek
ellentmondanak a korabeli leírások, azok szerint csak Szent Imre kezében volt
jogar. A lap alján pedig 6,1 x 4,5 centiméteres képecske látható: Szent László
lovas szobra talapzaton, jobb kezében bárddal.22
Balogh Jolán szerint Kolozsvári Mártonnak és Györgynek
ez az építészeti háttértől teljesen független, szabad térre komponált lovas
szobra lehetett a fő műve. „Alkotásuk mely nemzeti szimbólummá lett, a
klasszikus kor óta az első szabad téren felállított bronz lovas szobor, mely
nemcsak vallásos eszménykép volt, mint a Szent György, hanem egy nagy uralkodó
személyének a megjelenítése. A lovas szoborról szemtanúk (Janus Pannonius, a Peer-kódexének
költője, Heltai Gáspár, Szamosközy István, Miskolczi Csulyak István) mind
magasztalólag írnak. […] Márton és György kolozsvári szobrászok művészete a
jövő fejlődés irányát jelző, úttörő jelenség. Azok a problémák, melyekkel ők
foglalkoztak: az álló alak, az ágaskodó lovas és a lépő lovas szobrászi
megfogalmazása a renaissance legfőbb problémái lesznek a következő században.
Az új feladatokat egyúttal mind új anyagban, a bronzban oldották meg, mely
újszerű elgondolások megvalósítására nagy lehetőséget adott. Szobraik a gótikus
stílus kötöttségéből kibontakozó valószerű felfogásukkal jellegzetesen
protorenaissance alkotások. Művészetüknek ez az úttörő jellege emeli őket az
egyetemes szobrászat irányt jelző nagy egyéniségei közé.”23
A szobrok három évszázadon keresztül dacoltak az
idővel, egészen 1660. augusztus 28-ig. Akkor foglalták el a törökök a váradi
várat, és sok más értékkel együtt elpusztították az általuk bálványoknak
tartott királyszobrokat is. Szalárdi János szemtanúként így emlékezett: „Az
három oszlopokon álló és I. László király lovas nagy mesterségesen öntetett
statuáit, állóképeit, hogy nekiek mintegy religiójok volna semmiféle képen nem
szenvedni, mindenestül diribról-darabra roncsolták vala.”24
Az ostromnál jelen levő Evlia Cselebi török világutazó
is beszámolt a szobrokról – amint ő írta – Várad várának talizmánjairól. Írása
pontatlanságokkal és túlzásokkal teli, ennek ellenére megismerhetjük belőle a
törökök vélekedését e műalkotásokról, és nyomon követhetjük az útjukat egészen
Belgrádig, hiszen Evlia Cselebi is elkísérte őket. „Várad belső vára előtt
néhány híres uralkodónak szobra állott. Némelyike [valójában mind – sz. m.]
bronzból volt, s [egyike] lovon ülő helyzetben volt felállítva. Fácseti Ali aga
azt mondá, hogy miféle bélpoklos bálványszobrok ezek? Lovát neki ugratván
szablyáját úgy dobta az említett bronzszoborhoz, hogy annak a szobornak jobb
karját egyszerre leszakította, mint egy ugorkát. A többi nép is kardjával
csapott erre a bálványra. Némelyeknek a kardjuk darabokra törött, de Ali agának
régi német karja volt s néhány bálványt összevagdalt vele. Ezek a szobrok oly
szépek voltak, hogy mindegyik ragyogott az aranytól, midegyik felért egy-egy
Rum[élia] tartomány adójával. Szemeik éjjel-világító kőből, körmeik húsz karátos
gyémántból voltak [??], némelyiknek kezében drágaköves [??], zománcos buzogány
és dárda volt, derekukat öv, vállukat pajzs díszítette. Némelyik [Egyik – sz.
m.] lóháton ülve, másik [a többi – sz. m.] pedig gyalog volt; aki lovaikat
látta azt vélte, hogy elevenek. Mindegyiknek termete felért két ember
termetével. […] Ali pasa a fennebb említett szobrokat, csodálatos képeket,
néhány ezer harangot és csengetyüt, a különféle mozsárágyukat, a szépen
kidolgozott ágyukat és más hadiszereket mind húsz-harminc pár bivalytól és
ökörtől vont szekerekre rakatta. […] Váradról Ali pasa agájával s mintegy
háromezer katonával és hétszáz podgyászos szekérrel isten nevében déli irányba
mentünk s Feketebátor várába érkeztünk. Onnan Jenő várába, onnan Temesváron és
Dentán áthaladva Pancsova palánkára érkeztünk. Innen három napig szállítottuk
át hajókon a sok szekeret és podgyászt s Belgrád várába érkeztünk. […] A
főszerdár megparancsolta, hogy a Sárospatak és Székelyhíd várak ellen indítandó
hadjáratra a váradi várból hozott ércszobrokból ágyúkat öntsenek. Egy szobrot
ferhádi kalapácsokkal százezer baj és vesződtség között összetörtek, azután
tűzbe tették azt, csakhogy lehetetlen volt megolvasztani, azért végtére
kihúzták a tűzből és felhagytak a munkával.”25 Így pusztultak
el a váradi királyszobrok, Kolozsvári Márton és György alkotásai.26
Péter I. Zoltán
(Péter I. Zoltán Podmaniczky-díjas
helytörténész, újságíró (Nagyvárad, 1949). 1991–2009 között a Bihari Napló
munkatársa. A Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédő szakmérnöki karán tanult.
1992-től számos helytörténeti és irodalomtörténeti könyve jelent meg.)
Jegyzetek
1. Péter I. Zoltán: Szent László alakja a nagyváradi
köztéri szobrászatban. In Bihari Napló Kalendárium. Nagyvárad, 1997, 65.
2. Wikipédia: Kolozsvári testvérek, Márton és György.
3. Bunyitay Vince: A váradi püspökség története. 1. köt. Nagyvárad, 1883, 188.; Schedius L.: Zeitschrift von und für Ungarn. 1804, 85–86.
4. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 188.
5. Miskolczi Csulyak István: Útinapló, feljegyzések. In Boldog Várad. Budapest, 1992, 212.
6. Bunyitay Vince: Szent László király emlékezete. Szentté avattatása hétszázados évfordulójának váradi ünneplése alkalmával. Budapest, 1892, 60. – Miskolczi Csulyak István jegyezte le 1609-ben a Szent László álló szobrának pajzsán levő felírást.
7. Bunyitay 1892, i. m. 60. (Schedius L.: Zeitschrift von und für Ungarn. 1804, 86–87.)
8. Szalárdi János Siralmas magyar krónikája. Magyar Helikon, Budapest, 1980, 618.; Bálint István János (szerk.): Boldog Várad. Héttorony, Budapest, 1992, 212.
9. Péter 1997, i. m. 66.
10. Balogh Jolán: Varadinum – Várad vára. 1. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 20–21.
11. Balogh 1. köt. 1982, i. m. 20–21.; Bunyitay Vince 1892, i. m. 61.; – Budapesten is több másolata ismert a Szent György-szobornak. Az egyik köztéren felállított példánya a Halászbástya lépcsősorának alján látható, a másik az Epreskertben. (Wikipédia: Kolozsvári testvérek.)
12. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 209.
13. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 210.; Bunyitay Vince 1892, i. m. 62.
14. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 210.; Bunyitay Vince 1892, i. m. 62.
15. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 209.
16. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 209.
17. Bunyitay 1892, i. m. 62.
18. Miskolczi 1992, i. m. 212.
19. Szamosközy István: Erdély története. Budapest, 1981, 153.
20. Bálint István János (szerk.): Boldog Várad. Héttorony, Budapest, 1992, 212.
21. Bálint 1992, i. m. 212.
22. Kerny Terézia (szerk.): Váradi kőtöredékek. MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának kiadványa. Budapest, 1989, 91.
23. Balogh 1. köt. 1982, i. m. 24–25.
24. Szalárdi 1980, i. m. 633.
25. Evlia Cselebi: Török világutazó magyarországi utazása 1660–1664. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1904, 41–44.
26. Péter I. Zoltán: Szenzációs hipotézis a királyszobrokról. In Bihari Napló, 2008. április 29. – A szobrok elpusztítását kétségbe vonta a 2008. évi Varadinum egyik előadója, Vitéz Kiss Imre, aki azt állította: lehetséges, hogy nem pusztultak el a királyszobrok. Kijelentését arra alapozta, hogy Evlia Cselebi visszaemlékezésének a szobrok elpusztítására vonatkozó részében ellentmondásokat fedezett fel. Szerinte a török gálya elsüllyedt a Dunán, és a szobroknak még most is a folyam mélyén kell lenniük. Sok helyen megfordult Kiss Imre ez ügyben Törökországtól Szerbián keresztül. Minden hivatalos helyen támogatták, hogy kutassák fel a Duna medrét. Szponzorokat is talált. Úgy tervezte, ha megtalálják, akkor restaurálni fogják az értékes szobrokat, hogy utána visszajuttassák őket a váradi várba, ahonnan elhurcolták őket. Az előadás óta több év is eltelt, de a dunai kutatás híre még nem jutott el hozzánk…
2. Wikipédia: Kolozsvári testvérek, Márton és György.
3. Bunyitay Vince: A váradi püspökség története. 1. köt. Nagyvárad, 1883, 188.; Schedius L.: Zeitschrift von und für Ungarn. 1804, 85–86.
4. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 188.
5. Miskolczi Csulyak István: Útinapló, feljegyzések. In Boldog Várad. Budapest, 1992, 212.
6. Bunyitay Vince: Szent László király emlékezete. Szentté avattatása hétszázados évfordulójának váradi ünneplése alkalmával. Budapest, 1892, 60. – Miskolczi Csulyak István jegyezte le 1609-ben a Szent László álló szobrának pajzsán levő felírást.
7. Bunyitay 1892, i. m. 60. (Schedius L.: Zeitschrift von und für Ungarn. 1804, 86–87.)
8. Szalárdi János Siralmas magyar krónikája. Magyar Helikon, Budapest, 1980, 618.; Bálint István János (szerk.): Boldog Várad. Héttorony, Budapest, 1992, 212.
9. Péter 1997, i. m. 66.
10. Balogh Jolán: Varadinum – Várad vára. 1. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982, 20–21.
11. Balogh 1. köt. 1982, i. m. 20–21.; Bunyitay Vince 1892, i. m. 61.; – Budapesten is több másolata ismert a Szent György-szobornak. Az egyik köztéren felállított példánya a Halászbástya lépcsősorának alján látható, a másik az Epreskertben. (Wikipédia: Kolozsvári testvérek.)
12. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 209.
13. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 210.; Bunyitay Vince 1892, i. m. 62.
14. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 210.; Bunyitay Vince 1892, i. m. 62.
15. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 209.
16. Bunyitay 1. köt. 1883, i. m. 209.
17. Bunyitay 1892, i. m. 62.
18. Miskolczi 1992, i. m. 212.
19. Szamosközy István: Erdély története. Budapest, 1981, 153.
20. Bálint István János (szerk.): Boldog Várad. Héttorony, Budapest, 1992, 212.
21. Bálint 1992, i. m. 212.
22. Kerny Terézia (szerk.): Váradi kőtöredékek. MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának kiadványa. Budapest, 1989, 91.
23. Balogh 1. köt. 1982, i. m. 24–25.
24. Szalárdi 1980, i. m. 633.
25. Evlia Cselebi: Török világutazó magyarországi utazása 1660–1664. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1904, 41–44.
26. Péter I. Zoltán: Szenzációs hipotézis a királyszobrokról. In Bihari Napló, 2008. április 29. – A szobrok elpusztítását kétségbe vonta a 2008. évi Varadinum egyik előadója, Vitéz Kiss Imre, aki azt állította: lehetséges, hogy nem pusztultak el a királyszobrok. Kijelentését arra alapozta, hogy Evlia Cselebi visszaemlékezésének a szobrok elpusztítására vonatkozó részében ellentmondásokat fedezett fel. Szerinte a török gálya elsüllyedt a Dunán, és a szobroknak még most is a folyam mélyén kell lenniük. Sok helyen megfordult Kiss Imre ez ügyben Törökországtól Szerbián keresztül. Minden hivatalos helyen támogatták, hogy kutassák fel a Duna medrét. Szponzorokat is talált. Úgy tervezte, ha megtalálják, akkor restaurálni fogják az értékes szobrokat, hogy utána visszajuttassák őket a váradi várba, ahonnan elhurcolták őket. Az előadás óta több év is eltelt, de a dunai kutatás híre még nem jutott el hozzánk…