A párizsi Cité királyi palotája és nagyterme

A Conciergerie a Szajna partján

La Conciergerie – az egykori párizsi királyi palota és börtön, az Île de la Cité, a Cité szigete nyugati oldalán, a Notre Dame székesegyház közelében van. Ma az Igazságügyi Palota néven ismert, s ma is bírósági célokra épületkomplexum része. A francia forradalom alatt rabok százait innen vitték kivégzésre, a guillotine alá.

Párizs a 16. század végén
(Braun-Hogenberg, Civitates Orbis Terrarum)

Az Île de la Cité már a rómaiak alatt, a késői antikvitás idején is lakott volt. Később a sziget nyugati részét a meroving királyok palotája foglalta el, amely a 10-14. században a középkori francia királyok székhelye volt. IX. Lajos (Szent Lajos) és IV. Fülöp (Szép Fülöp) ideján jelentősen kibővítették a meroving palotát. IX. Lajos építtette a lenyűgöző Sainte-Chapelle-t a kereszteshadjáratból hazahozott töviskorona számára, míg IV. Fülöp a folyóparti tornyos homlokzatot és a nagytermet.

A Cité királyi palotája Berry herceg hórás könyvéből
(Jobboldalt a Sainte-Chapelle, tőle balra,
a kerek torony után a Grande-salle kettős tetőszerkezete)

A “Grande-Salle”, a nagyterem egyike volt az akkori legnagybb európai királyi teremnek, melynek alsó emelete, a négyhajós, kőboltozatú terem, a “La salle des gens” ma is áll, 64 m hosszú, 27,5 m széles és 8,5 m magas. Az alsó termet a palota 2.000 fős személyzetének étkeztetését szolgálta, míg a kéthajós, fadonga boltozatos felső terem pedig a királyi ünnepségek célját szolgálta. A korai Valois királyok tovább építették a palotát, de V. Károly 1358-ban a Szajna túloldalára, a középkori városfalon kívülre épült Louvre-ba költözött. A szigeten levő palota a továbbiakban a királyi közigazgatás és bíráskodás céljait szolgálta. A palota felső nagytermét még a forradalom előtt elbontották, amikor a mai barokk-klasszicista épületek megépültek.

Fent: La salle de gens, a fennmaradt alsó terem, lent: Grande-salle, az egykori nagyterem

Egy fennmaradt kéthajós nagyterem: a blois-i kastély nagyterme

A nagyterem

Barley Hall, York, rekonstruált 15. századi nagyterem

A mai nyugati világban, bár vannak jelentős vagyoni különbségek, az emberek között kicsi vagy szinte nincs is a társadalmi státusban különbség. A mai nyugati emberek így státusban igen „közel” élnek egymáshoz, még akkor is, ha mindenkinek megvan a saját privát szférája, lakása, háza, s azon belül szinte minden családtagnak külön szobája. A középkorban a helyzet pont fordított volt: az emberek egymástól ma már elképzelhetetlen státusbeli távolságban, de egymással ma már ugyancsak elképzelhetetlen fizikai közelségben éltek. Még a királyi várakban, palotákban is csak igen kevés külön szoba volt, s az szinte sohasem fordult elő, hogy valaki csak egymaga használt volna egy szobát. Még a király hálószobájában is sokan nyüzsögtek: miután a király és a királyné visszavonult a súlyos kárpitokkal elzárt mennyezetes ágyba, a legközelebbi belső cselédek – maguk is nemes hölgyek és urak – is a királyi hálószobában tértek nyugovóra, az ágy előtt vagy mellette, többnyire a hideg kőpadlóra vetett szalmára és bőrökre, míg a testőrző katonák a bejárati ajtó előtt feküdtek.

A királyi és persze a főpapi-főnemesi udvarok életének legnagyobb része a nagyteremben zajlott. Itt étkezett együtt a király vagy a nemes úr, a családjával, a vendégekkel és a szolgák egy részével. A terem egyik végében állt egy emelvényen a fő asztal, ahol a király vagy a nemes úr közvetlen családjával, esetleg előkelő vendégekkel együtt étkezett, míg a terem túlsó végében volt az énekes-karzat, alatta pedig a konyhába vezető átjáró. A nagy királyi palotákban a nagyterem sokszor kétszintes építmény volt, alsó része kőboltozattal, felső része többnyire ácsolt faszerkezettel vagy fadongával fedve. A háznép ilyenkor a felső teremben gyűlt össze, míg az alsó terem volt a katonai és egyéb kíséret szállása.

A nagyterem fűtése sokáig egy egyszerű nyílt tűzhely volt a terem közepén, ahonnan a füst hosszas gomolygás után a tetőszerkezetbe épített füstelvezető tornyon át távozott. Később, már a 14-15- században épültek hatalmas kandallók a termek fűtésére, de egy sokszor 50-60 méter hosszú, 15-20 méter széles és ugyanolyan magas termet télen egyszerűen lehetetlen volt kifűteni. Így a téli időszakban az udvar is inkább a jobban fűthető, kisebb emeleti helyiségekben élt.

Az 1700-as évek végére a nagyterem már elvesztette jelentőségét. A központi királyi hatalom megerősödése következtében a kisebb nemesek már nem álltak valamelyik nagyúr szolgálatába, hogy így elnyerjék a védelmét. Ahogy a társadalmi szakadék növekedett az úr és szolga között, úgy kevesebb ok lett arra, hogy együtt étkezzenek, így a szolgák eltűntek a nagyteremből. Sőt, több helyen a szolgák nem használhatták ugyanazt a lépcsőt, mint az uraság. (Ez a budapesti régi bérházakban is így van, ezek a körfolyósó végén található egykori cselédlépcsők.)

A szerencsésebb sorsú nyugat-európia országokban számtalan uralkodói, főpapi és főnemes vagy akár nemesi rezidencia nagyterme maradt fent, s még többről vannak használható ábrázolások, míg kelet-európában sokkal kevesebb, hazánkban – a mai államterületen – pedig egy sem maradt épségben, de jó pár ilyen teremből maradtak jelentős részletek, s azoknak alapján jól rekonstruálható milyen termek is állhattak a magyar királyok és főpapok palotáiban és váraiban.

Antik tárgyak és múltidéző kirándulások

A hétköznapi múltba néző blog: http://multmento.blog.hu/