Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén VI. - a felső szentély, a chevet

 A felső szentély - chevét vagy 'szentélyfej' - alaprajza
Fent: a vallásháborúk előtt (a szerző rajza)
Lent: kb. 1700-ban (Félibien könyvéből)

Jelmagyarázat az 1567 előtti állapothoz
L. lejárat az altemplomba
M. létra a felső szentélybe
N. a felső szentély

O. az Ereklyék oltára (O1) és a Tabernákulum (O2)
P. a ‘Cuve de porphyre’

Q. Szent Dénes pásztorbotja és az Oriflamme

Az apátsági templom felső szentélye – a chevet, a.m. fej, vagyis „szentély fej” – a Karoling-kori altemplom felett állt, majdnem egy emeletnyivel a templom általános padlószintje felett. Az apátsági templom 18. századi, illetve mai – a 19. század közepei restaurálás során kialakult – állapota igen keveset őriz a késő középkori elrendezésből. Mint ismeretes (lásd a korábbi bejegyzéseket), a francia vallásháborúk idején, 1567-ben a hugenották kifosztották az apátságot és lerombolták a templom berendezését. A pusztításnak nemcsak a főoltár, hanem Szent Dénes és vértanútársainak ereklyetartó oltár is áldozatául esett. A 1610-28 közötti újjáépítés során az egész felső szentélyt átrendezték, az Ereklyék oltárát újra felépítették, részben a régi főoltár darabjaiból, egy új helyen, az apszis legkeletibb végében, az árkád pilléreihez egészen közel. Viollet-le-Duc az általa rekonstruált neogótikus, s az eredetire igen kevéssé hasonlító ereklyeoltárt az apszis által formált félkör végén, az eredeti helyéhez képest keletebbre állította fel. 

A felső szentély mai állapotában

Az oltár körül álló síremlékeket más templomokból a 19. századi helyreállítás során hozták ide

A "Szent Egyed miséje" című késő gőtikus táblakép tanúsága szerint is, a felső szentélyt eredeti állapotában nyugat (vagyis a templomhajó) felől egy jó embermagasságú fa korlát határolta le, melyhez hasonló feltehetően körben is húzódott, a szentélykörüljáró árkádjai alatt. (Hasonló elrendezést mutat van der Weyden festménye, míg a Chartres-i katedrális szentélyét egy gótikus kőfal választja el a körüljárótól, rajta Jézus életének jeleneteivel.)

Ilyen fa korlát határolhatta a Saint-Denis felső szentélyét is a körüljáró felé

Roger van der Weyden képe a londoni Nemzeti Galériában

A felső szentély középpontjában az Ereklyék oltára vagyis Szent Dénes és vértanútársai, Szent Rusztikusz és Szent Eleutheriusz ereklyéinek tabernákuluma és oltára állt. A tabernákulum kőből készült és háromhajós templom formája volt. A vértanúk koporsói az alépítményben voltak, részben az oltár alá is benyúlva. Az oltár díszítéséhez felhasználtak egy olyan oltártáblát is, melyet Kis Pippin adományozott a templomnak. Ezt az oltárépítményt, melyet Suger apát készíttetett a gótikus szentély megépítésével egyidejűleg, 1567-ben lényegében teljesen elpusztították, csak az elejéről sikerült bizonyos mozdítható darabokat időben leszerelni és elrejteni. Ábrázolás – tudtommal – nem maradt róla, alakját leírásokból és analógiák alapján lehet rekonstruálni. Ilyenféle ereklyetartó építmények álltak a nagy angol katedrálisokban is, melyeket VIII. Henrik romboltatott le, egyetlen ilyen maradt fenn, a Westminsterben, Hitvalló Eduárd király emlékműve.

 Szent Dénes és a vértanúk oltára és tabernákuluma
Viollet-le-Duc rekonstrukciója (a fenti kis rajz az építmény alaprajza)

Hasonló és egykorú ereklye-tabernákulum van a spanyolországi Avila egyik szép templomában, a San Vincentében. A román stílusú, három hajós templomot utánzó eredeti építmény felett reneszánsz felépítmény áll.

 Az avilai San Vincente tabernákuluma 
(fent: napjainkban, lent: a románkori rész archiv képen)

 Oltárral egybe épített ereklyetartó tabernákulum áll
a prágai Szent Vitus katedrélis Szent Vencel kápolnájában

A mai, neogótikus ereklye-oltár

Az oltár bal oldalán egy tároló láda (’armoire’) volt, a jobb oldalán három, egy sorban, mindben kincsekkel. Az oltár előtt egy sas-alakú felolvasó állvány és egy koffer volt, benne kehely és egyebek, az oltáron történő használatra.

A Saint-Denis-ből származó ‘Cuve de porphyre’-ről nem találtam képet.
Ez a római porfír fürdőkád a római lateráni bazilika keresztelőkápolnájában áll,
és mint keresztelő medence szolgál 

Az oltár és a tabernákulum mögött egy igencsak profán tárgy állt: egy hatalmas római fürdőkád, porfírból (‘Cuve de porphyre’). A minden bizonnyal egy római kori nyilvános fürdőből származó darabot Dagobert király szerezte hadizsákmányként Poitiers-ben és az apátságnak ajándékozta. Évszázadokig el volt hagyva, Suger apát megtalálta és itt állította fel. A forradalom idején a francia Nemzeti Könyvtárban (Bibliothèque nationale) szállították, ahol most is megtalálható. (Sajátos módon, a francia Nemzeti Könyvtárnak jelentős műgyűjteménye van, így sok olyan tárgyat is ott őriznek, amely a forradalomig a Saint-Denis kincstárát gazdagította.)

Az 'Oriflamme' egyik lehetséges rekonstrukciója

A szentély legkeletibb két pilléréhez volt erősítve két fontos ereklye: a jobboldalon Szent Dénes pásztorbotja, a baloldalon az Oriflamme’. Az Oriflamme az apátság templomi zászlójából (gonfalon) lett a francia királyok hadilobogója, melyet minden hadjárat előtt az apát adott át az uralkodónak. Az Oriflamme utoljára 1415-ben, az Agincourt-i csatában lengett, utána feledésbe merült, de egy példánya még a 18. században is megvolt az apátságban.

A Szent Szűz oltára a szentélykörüljáró középső sugárkápolnájában, Suger apát korából

A Párizs melletti Szent Dénes királyi apátság késő középkori állapotának bemutatását ezennel lezártam - befejezni persze sose lehet, hiszem annyi gazdagság volt benne, de az ennél részletesebb bemutató meghaladná ennek a blognak a kereteit. A Mennyei Jeruzsálem e földi mása, az ezeréves francia monarchia spirituális központja már rég a múlté, s csak töredékek sejtetik egykori gazdagságát.