A Varsó belvárosát uraló hatalmas királyi vár (Zamek Królewski) régi és egyben nagyon új épület. Régi, mert azon a helyen már a 13. század végétől földből és deszkából ácsolt udvarház állt, a Curia minor, a mazoviai hercegek rezidenciája, melynek helyére 1410 körül épült fel az első gótikus téglavár, a Curia maior, I. vagy Öreg Janusz mazoviai herceg vára. A ma látható király vár eredetije ebből a Curia maiorból épült ki, a XVII-XVIII. század idején. Az eredetije, mert a mostani épület csak a korhű – korabeli tervek és felmérési rajzok alapján, korhű anyagokból épült – másolata, újjáépített változata annak, amit a megszálló németek a varsói felkelés leverése után módszeresen a földig romboltak.
A Mazoviai hercegség 1526-ban lett újra az egységes lengyel állam része, s a hercegek vára királyi rezidencia lett. A lublini unió – a lengyel korona és litván nagyfejedelemség addigi perszonál unióját felváltó egységes állam – létrejötte után (1569) a lengyel parlament, a Szejm és a Szenátus a Curia maiorban ült össze. A parlamenti ülések idejére a király is Varsóba érkezett, s számára a Curia maior mellett „királyi ház”, egy új reneszánsz rezidencia épült.
A svéd Vasa-házból származó első király, III. Zsigmond helyezte át a fővárost az ország szélén fekvő Krakkóból – Szilézia akkor nem volt Lengyelország része, hanem a cseh korona egyik tartományaként a Habsburg monarchiához tartozott – a lengyel-litván unió szempontjából is előnyösebb helyre, Varsóba. Az állandó király udvar számára a meglevő épületek felhasználásával 1598 és 1619 között felépült az ötszögletű korai barokk palota, az épületet ma is meghatározó óratoronnyal (Zsigmond torony). A kibővített palota új szenátusi termében fogadta 1611-ben, III. Zsigmond király a foglyul ejtett IV. Vaszilij (Sujszkij) orosz cár hódolatát. (Ő a Muszorgszkíj-féle Borisz Godunov operában szereplő Sujszkij bojár.)
A Vasa királyok mérhetetlen kincsekkel halmozták el az új királyi várat. Keleti szőnyegek, falkárpitok, s rengeteg festmény – így Tiziano, Veronese, Tintoretto, Rembrandt stb. képei – díszítették a várat, melyeket a későbbi a svéd és német megszállások idején elraboltak, rosszabb esetben el is pusztítottak.
A Vasa királyok és főleg a svéd hódítás – az Özönvíz – után legközelebb a szász királyok idején történtek nagyon felújítások, immár az új, késő barokk stílusban (1713-15). Új szejm- és szenátusi üléstermek épültek a parlament céljaira, s új dísztermek az udvar számára. A vár utolsó, s talán legfényesebb időszakát az utolsó lengyel király – pontosabban az önálló Lengyelország utolsó királya – Poniatowski II. Szaniszló Ágost idején élte (1764-95). Ez volt a lengyel ezüst kor, a lengyel felvilágosodás és az állam megmentése heroikus kísérletének időszaka. Nagy Katalin cárnő szeretőjéből felelős és megfontolt király lett, aki Varsót sok fontos épülettel és intézménnyel ajándékozta meg. Ekkor épült ki a teljes folyóparti szárny, a dísztermekkel, valamint a királyi keretekkel is. A királyi vár szenátusi termében fogadták el az első írott lengyel alkotmányt (1791. május 3.), melynek napja ma is nemzeti ünnep.
Az önálló lengyel államiság megszűnése után (1795, a harmadik felosztás) a vár az orosz helytartó rezidenciája, majd katonai laktanya lett. Berendezését elhordták, dísztermeit átalakították az új célokra. A vár újjászületése 1918-ig váratott magára. Az új lengyel köztársaságban (1918) a vár az államfő rezidenciája lett, s a rigai szerződés (1920) alapján az oroszok számtalan műkincset visszaadtak, így lehetséges volt a vár helyreállatása a 18. sz. végi állapotoknak megfelelően.
A második köztársaság alig 20 évig tartott. 1939. szeptember 1-n a németek átlépték a lengyel határt, kitört a II. világháború. Szeptember 17-n a német tüzérség aknákkal lőtte a várat, a tető és a tornyok leégtek. A bálterem teteje beomlott, s a németek hamarosan megkezdték a vár módszeres elpusztítását. Az értékes tárgyakat, még a központi fűtés csöveit és a szellőző berendezéseket is leszerelték, s Németországba vitték. 1939 októberében Hitler kiadta a parancsot a vár felrobbantására, amelyre végül is nem került sor, legalábbis, akkor még nem. A várat azonban kiürítették, de a lengyel muzeológusok és restaurátorok a parancsokat megszegve, életük kockáztatásával, rengeteg építészeti részletet, berendezési tárgyat, apró és nagyobb darabokat szereltek le és rejtettek el, amelyeket mind felhasználtak a vár újjáépítése során.
A vár sorsa a Varsói felkelés leverése után (1944. október) pecsételődött meg: a súlyosan sérült falakat módszeresen aláaknázták és felrobbantották. A 600 éves épületnek egy sarka és egy másik helyen, egy ablaknyi része maradt meg, három szint magasságig.
1945 után nyomban megkezdődött a fennmaradt töredékek felkutatása és megmentése, valamint a meglevő falak és a pince megerősítése. 1949-ben a lengyel parlament elhatározta a vár újjáépítését. Ebben az időben már a kommunisták uralkodtak egész Kelet-Európában, így Varsóban is. Míg a lengyel kommunisták a királyi vár újjáépítését döntötték el, a német kommunisták a berlini királyi vár (Berliner Schloss) lebontásáról határoztak, pedig ez utóbbi teljes egészében állt, három emelet magasságban. A magyar kommunisták pedig nem csináltak semmit, pontosabban egy magyar Kremlt álmodtak a budai királyi vár megrongált, de még álló falai közé.
Az 1960-as években újjáépült a vár mellett a királyi könyvtár és a Réztetős palota (Pałac pod Blachą), majd részben állami forrásokból, s persze lengyel módra, hatalmas közadakozásból, 1969 és 1974 között újjáépült a vár, majd 1988-ig – még tehát javában a kommunisták idején – elkészült a teljes belső berendezés is, a bálterem, trónterem, a szenátusi ülésterem a királyi trónnal és 110 egyforma szenátor karosszékkel. Visszatették eredeti helyére Canaletto (igazából Bernardo Belotto) vedutáit, s a lengyel királyok portréit is a rekonstruált márvány-terem falaira.
Én 1990 tavaszán jártam a várban. Akkor már minden kész volt, s bár mindennek kicsit még malter és olajfesték szaga volt, de ott volt.
A Mazoviai hercegség 1526-ban lett újra az egységes lengyel állam része, s a hercegek vára királyi rezidencia lett. A lublini unió – a lengyel korona és litván nagyfejedelemség addigi perszonál unióját felváltó egységes állam – létrejötte után (1569) a lengyel parlament, a Szejm és a Szenátus a Curia maiorban ült össze. A parlamenti ülések idejére a király is Varsóba érkezett, s számára a Curia maior mellett „királyi ház”, egy új reneszánsz rezidencia épült.
A svéd Vasa-házból származó első király, III. Zsigmond helyezte át a fővárost az ország szélén fekvő Krakkóból – Szilézia akkor nem volt Lengyelország része, hanem a cseh korona egyik tartományaként a Habsburg monarchiához tartozott – a lengyel-litván unió szempontjából is előnyösebb helyre, Varsóba. Az állandó király udvar számára a meglevő épületek felhasználásával 1598 és 1619 között felépült az ötszögletű korai barokk palota, az épületet ma is meghatározó óratoronnyal (Zsigmond torony). A kibővített palota új szenátusi termében fogadta 1611-ben, III. Zsigmond király a foglyul ejtett IV. Vaszilij (Sujszkij) orosz cár hódolatát. (Ő a Muszorgszkíj-féle Borisz Godunov operában szereplő Sujszkij bojár.)
A Vasa királyok mérhetetlen kincsekkel halmozták el az új királyi várat. Keleti szőnyegek, falkárpitok, s rengeteg festmény – így Tiziano, Veronese, Tintoretto, Rembrandt stb. képei – díszítették a várat, melyeket a későbbi a svéd és német megszállások idején elraboltak, rosszabb esetben el is pusztítottak.
A Vasa királyok és főleg a svéd hódítás – az Özönvíz – után legközelebb a szász királyok idején történtek nagyon felújítások, immár az új, késő barokk stílusban (1713-15). Új szejm- és szenátusi üléstermek épültek a parlament céljaira, s új dísztermek az udvar számára. A vár utolsó, s talán legfényesebb időszakát az utolsó lengyel király – pontosabban az önálló Lengyelország utolsó királya – Poniatowski II. Szaniszló Ágost idején élte (1764-95). Ez volt a lengyel ezüst kor, a lengyel felvilágosodás és az állam megmentése heroikus kísérletének időszaka. Nagy Katalin cárnő szeretőjéből felelős és megfontolt király lett, aki Varsót sok fontos épülettel és intézménnyel ajándékozta meg. Ekkor épült ki a teljes folyóparti szárny, a dísztermekkel, valamint a királyi keretekkel is. A királyi vár szenátusi termében fogadták el az első írott lengyel alkotmányt (1791. május 3.), melynek napja ma is nemzeti ünnep.
Az önálló lengyel államiság megszűnése után (1795, a harmadik felosztás) a vár az orosz helytartó rezidenciája, majd katonai laktanya lett. Berendezését elhordták, dísztermeit átalakították az új célokra. A vár újjászületése 1918-ig váratott magára. Az új lengyel köztársaságban (1918) a vár az államfő rezidenciája lett, s a rigai szerződés (1920) alapján az oroszok számtalan műkincset visszaadtak, így lehetséges volt a vár helyreállatása a 18. sz. végi állapotoknak megfelelően.
A második köztársaság alig 20 évig tartott. 1939. szeptember 1-n a németek átlépték a lengyel határt, kitört a II. világháború. Szeptember 17-n a német tüzérség aknákkal lőtte a várat, a tető és a tornyok leégtek. A bálterem teteje beomlott, s a németek hamarosan megkezdték a vár módszeres elpusztítását. Az értékes tárgyakat, még a központi fűtés csöveit és a szellőző berendezéseket is leszerelték, s Németországba vitték. 1939 októberében Hitler kiadta a parancsot a vár felrobbantására, amelyre végül is nem került sor, legalábbis, akkor még nem. A várat azonban kiürítették, de a lengyel muzeológusok és restaurátorok a parancsokat megszegve, életük kockáztatásával, rengeteg építészeti részletet, berendezési tárgyat, apró és nagyobb darabokat szereltek le és rejtettek el, amelyeket mind felhasználtak a vár újjáépítése során.
A vár sorsa a Varsói felkelés leverése után (1944. október) pecsételődött meg: a súlyosan sérült falakat módszeresen aláaknázták és felrobbantották. A 600 éves épületnek egy sarka és egy másik helyen, egy ablaknyi része maradt meg, három szint magasságig.
1945 után nyomban megkezdődött a fennmaradt töredékek felkutatása és megmentése, valamint a meglevő falak és a pince megerősítése. 1949-ben a lengyel parlament elhatározta a vár újjáépítését. Ebben az időben már a kommunisták uralkodtak egész Kelet-Európában, így Varsóban is. Míg a lengyel kommunisták a királyi vár újjáépítését döntötték el, a német kommunisták a berlini királyi vár (Berliner Schloss) lebontásáról határoztak, pedig ez utóbbi teljes egészében állt, három emelet magasságban. A magyar kommunisták pedig nem csináltak semmit, pontosabban egy magyar Kremlt álmodtak a budai királyi vár megrongált, de még álló falai közé.
Az 1960-as években újjáépült a vár mellett a királyi könyvtár és a Réztetős palota (Pałac pod Blachą), majd részben állami forrásokból, s persze lengyel módra, hatalmas közadakozásból, 1969 és 1974 között újjáépült a vár, majd 1988-ig – még tehát javában a kommunisták idején – elkészült a teljes belső berendezés is, a bálterem, trónterem, a szenátusi ülésterem a királyi trónnal és 110 egyforma szenátor karosszékkel. Visszatették eredeti helyére Canaletto (igazából Bernardo Belotto) vedutáit, s a lengyel királyok portréit is a rekonstruált márvány-terem falaira.
Én 1990 tavaszán jártam a várban. Akkor már minden kész volt, s bár mindennek kicsit még malter és olajfesték szaga volt, de ott volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése