Az előző két bejegyzésben nem véletlenül közöltem újra egy másutt megjelent írást a hagyományos katolikus liturgiáról. A napokban van a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulója, s így újra fellángoltak a zsinat jelentőségéről és főleg annak tartalmáról szóló viták. Mi a zsinat lényege, a szakítás a múlttal vagy a folytonosság? Míg a zsinat "szellemére" hivatkozók a szakítást hangsúlyozzák és a zsinatot szeretik a katolikus egyház be nem fejezett forradalmának tekinteni, a ma uralkodó pápa, XVI. Benedek a zsinatot, melynek ő is résztvevője, teológiai szakértője volt, a katolikus tanítás folytonossága keretein belül értelmezi, miként ezt a napokban folyó római püspöki szinóduson is megerősítette.
A II. Vatikáni Zsinat nem téren és időn kívül létezett, hanem az 1960-as években, az egész nyugati civilizációt megrázó "kulturális forradalom" évtizedében folyt, és a zsinat egyes határozatainak végrehajtása, főként pedig a katolikus liturgia újra-írása az évtized második felére esett: "Gondoljunk vissza a kor hangulatára, amint az öltözködésben, bútorokban, könnyűzenében, a társadalmi és érintkezési normák átalakulásában megnyilvánult, és érteni fogjuk, hogy milyen volt az a környezet, amelyben a megreformált liturgia fogant!", írta Földváry Miklós. Az új miserend hatályba lépését (1969. advent első vasárnapja) követően szabályos képrombolási hullám söpört végig a katolikus világon. A zsinat szellemére hivatkozva átépítették a liturgikus tereket, kidobálták a szobrokat, képeket, a régi miseruhákat és tárgyakat. Ekkor készültek a rettenetes "szembemiséző" oltárok, vezették be a selyemszövet helyett a csillogó műszálas miseruhákat, az aranyozott kelyhek helyett a cserépbögréket. A folyamat napjainkban sem állt meg. A délnémetországi Freiburg im Breisgau gótikus katedrálisában már XVI. Benedek pápa idején építették át a liturgikus teret, melynek során még két gótikus oltárt is elbontottak. A németországi művészeti világ modernista izlés-diktaturájára igen jellemző módon, egyetlen olyan pályamű nem érkezett, amely bármilyen mértékben tiszteletben tartotta volna a gótikus teret és annak történelmi folytonosságát.
A pusztitás a pápa saját templomát, a vatikáni Szent Péter bazilikát sem kerülte el. Szent Péter trónjának oltára Lorenzo Bernini fantasztikus alkotása a bazilika főapszisában. Két nyugati és két keleti egyházatya emeli magasba a hatalmas bronz trónt, mely egyben ereklyetartó is, Szent Péter trónját foglalja magába.
Így nézett ki egykor, az oltár menzával együtt.
Az akkori pápai szertartásmester, a modernista Piero Marini - ő volt a felelős II. János Pál rettenetes miseruháiért is - az 1980-as évek közepén egyszerűen elbontatta az oltárt ...
A kép nem sok magyarázatot igényel ....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése