Brit királyi címerek V. - a Hannoveri ház, a Szász-Koburg-Gothai ház és a Windsor-ház

1701-ben már világos volt, hogy a Stuart ház protestáns ága örökös nélkül marad, így az akkor elfogadott Act of Settlement - a trónöröklési törvény - egyrész kizárta a Franciaországban élő katolikus Stuartokat az öröklésből, másrészt megállapította, hogy az angol és a skót trón I. Jakab legidősebb lányának leszármazóira száll. I. Jakab leánya, Erzsébet pfalzi választófejedelemné és cseh királyné (V. Frigyes pfalzi választó és az 1621-es fehérhegyi csata idején rövid időre cseh király felesége), akinek legkisebb leánya, pfalzi Zsófia (1630-1714), Ernő Ágost braunschweig-lüneburgi herceg és választó (közismertebb címén: a hannoveri választófejedelem) felesége lett, az ő legidősebb fiúk volt György Lajos braunschweig-lüneburgi herceg és választó, a későbbi I. György, Nagybritannia és Írország királya.

A hannoveri ház az ősi frank eredetű itáliai Este ház idősebb ágának, annak a Welf dinasztiának (angolosan Guelph) az ifjabbik ága volt, mely a legendás Oroszlán Henrik szász és bajor herceg (1129 – 1195) kiskorú unokája, Gyermek Ottó (kb. 1204 – 1252) útján 1235-ben megszerezte a braunschweig-lüneburgi hercegséget, és azt egészen 1866-ig, a Hannoveri Királyságnak Poroszországhoz történő csatolásáig, majd 1918-ig a braunschweigi hercegséget uralta.

1837-ben meghalt IV. Vilmos király, és a brit trón következő öccsének, Edvárd kenti hercegnek a lányára, Viktóriára szállt, mert a brit törvények elismerték a nőági öröklést, míg a hannoveri trón, melynek öröklését a középkori német (frank) száli jogi szabályozta, ami kizárta a nőági öröklést, III. György király következő fiára, Ernő Ágost cumberlandi hercegre szállt, ezáltal megszünt a több mint 100 éves brit-hannoveri perszonálunió.

I. György, II. György és III. György,

Nagybritannai és Írország királyainak és Hannoveri választók címere (1714-1801)az új dinasztia az utolsó Stuart címert használta azzal, hogy az angol-skót egyesített címer helyét a negyedik mezőben a braunschweig-lüneburgi (hannoveri) hercegek és választók címere foglalta el. A címernek még része volt a francia királyi címer, jelezve a középkor óta meglevő francia trónigényt

 III. György címere 1801-1816 közötta brit uralkodó 1801-ben, a Napóleonnal kötött amiens-i békében lemondott a francia trónigényről, és ugyanabban az évben létrejött a unió Írországgal, melytől kezdve az állam hivatalos neve Nagybritannia és Írország Egyesült Királysága.
A címerből elmaradt a francia igénycímer, a pajzs első és negyedik mezőjébe az angol, másodikba a skót, a harmadikba pedig az ír címer került, míg a hannoveri választófejedelmi címer a szvpajzusban jelent meg, melyet a választófejedelmi fejdísz fed.

 III. György, IV. György és IV. Vilmos címere1816-ban a Hannoveri Választófejedelemség királyság lett, így a szívpajzsban levő hannoveri címert királyi korona fedi. Ezt a címert használták 1837-ig, Viktória királynő trónra lépéséig

A brit uralkodó címere 1837-1952 közöttA brit-hannoveri perszonálunió megszünése (1837) után a hannoveri címer kimaradt a brit uralkodó címeréből, és ez a címer volt használatban 1952-ig, VI. György haláláig. II. Erzsébet címere is ugyanez, egy kivétellel: a korona nem az íves "ünnepi" korona, hanem a heraldikai Szent Edvárd korona

Viktória királynő halálával (1901) a brit trón legidősebb fiára, VII. Edvárdra szállt, aki apai ágon a szász Wettin-ház egyik ifjabb ágából, a szász-koburg-gothai hercegi családból származott. Az első világháború alatti németellenes hangulatban V. György király letette a dinasztia német nevét és a windsori várról Windsor ház nevet vette fel. (Ez kb. olyan, mint amikor József főherceg 1918-ban Habsburg-Lotharingiai családnevét a családi birtokról Alcsutira akarta változtatni a nevét, és amiről Jászi Oszkár annak idején lebeszélte. A hír vételekor V. György első unokatestvére, II. Vilmos császár nevetve jegyezte meg - célozva a Windsori víg nők c. Shakespeare darabra - "... akkor most szinházba megyek és megnézem a szász-koburg-gothai víg nőket ....")

Napóleon és a Bourbon-restauráció

Napóleon a trónon, Ingres festményén

A franciák császára

Párizs 1804. december 2.-n addig soha nem látott látványosságra ébredt. Alig tíz év telt el azóta, hogy fejét vették XVI. Lajosnak Nagy Károly és Szent Lajos örökösének, Franciaország és Navarra legkeresztényibb királyának, az Egyház elsőszülött fiának, akit a forradalmi törvényszék – amúgy egy koncepciós perben elkövetett gyilkosság társ-tettesei – csak Capet Lajosnak neveztek, s császárrá, a franciák császárjává (l'empereur des Francaises) koronázzák Napoléon Bonaparte tábornokot, a Francia Köztársaság első konzulját.

Napóleon és Josephine koronázása (részlet David képéről)

A koronázás a Notre Dame-ban párizsi érseki katedrálisban történik, amit alig pár éve adtak vissza a katolikus egyháznak. Ahogy 1004 évvel korábban, Rómában, a pápa keni fel a Nyugat császárát. Napóleon azonban még Nagy Károlynál is hatalmasabb, így nem ő utazik Rómába, hanem VII. Pius pápa érkezik Párizsba.

Napóleon koronája, a császári országalma és a jogarok

A koronázásra új uralkodói jelvények készülnek. Arany babérkoszorú, ahogy a római imperátoroknak is babérkoszorú volt a jelképe, amelyet majd később egy igazi – korona formájú – koronára cserélnek fel. Előveszik a Louvre múzeumából a francia királyok megmaradt koronázási jelvényeit, V. Károly jogarát, Nagy Károly kardját és a koronázási sarkantyúkat, s pár megmaradt darabból – pl. egy narvál-agyarból készült jobb-kézből – a francia uralkodókra jellemző bírói pálcát, az Igazság kezét (’le main de justice’). A forradalmi pusztítást túlélte a koronázási trónszék is, Dagobert meroving király trónja. A francia hagyományoktól eltérően, de megfelelően a német-római császárság jelvényeinek, császári országalma is készül. A kor empire divatjának megfelelően újra elkészül a koronázási öltözék, az alba, a stóla, valamint a koronázási palást, amelyet nem liliomok, hanem arany méhek diszítettek, Childeric meroving király Tournai-ban talált és azóta ellopott temetési kincseinek egy apró aranyékszere nyomán.

Az 1804-es koronázás legtöbb jelvénye fennmaradt, csak az országalmát olvasztották be a Bourbon restauráció idején, 1818-ban.

A francia király

A Bourbon-restaurációnak 1814-ben komoly népi támogatottsága volt. A megbuktatott régi monarchia emléke elhalványult 25 év alatt, a jelen, a folyamatos háborúskodás, a rengeteg halott viszont nagyon is valóságos, s nagyon is elviselhetetlen volt. Az emigrációból hazatért új király, XVIII. Lajos bölcs ember volt, s jól érzékelte a franciák hangulatát. Nem volt komoly megtorlás a forradalomban elkövetett bűnökért, csak egy-két marsallt végeztek ki, de egy olyan hétpróbás királygyilkos, mint Fouché egy darabig a helyén maradhatott. Így koronázás sem volt.

X. Károly koronázása 1825-ben

Az utolsó koronázás francia földön XVIII. Lajos öccsének, az egykori Artois grófnak, az új X. Károly királynak az 1825. május 28-n, a reims-i katedrálisban megtartott koronázása volt. A koronázás mindenben a francia királyok felkenésének, a sacré du roi (a.m. a király felszentelése) ősi szertartását követte úgy, ahogy ötven évvel azelőtt a király legidősebb bátyját XVI. Lajost megkoronázták. XVI. Lajos akkor 21 éves volt, az új király 67 évesen lépett ősei trónjára.

X. Károly

A koronázásra új korona is készült, s a legaprólékosabban elkészítették a koronázás többi kellékét is, jogart, az Igazság kezét, a koronázási díszkardot, s az arany liliomokkal díszített királyi palástot. A francia királyok felkenésének legszentebb kelléke nem a korona volt, hanem a Szent Ampulla (’le Sainte Ampoule’) egy aprócska fiola, amelyben a kegyes hagyomány szerint a Szentlélek hozott szentelt olajat I. Klodvig (Chlodvig, Chlodovech, a mai francia nyelvben: Clovis) frank király felkenésre. Az aranyba foglalt fiolát Szent Remigius, egykori reims-i püspök sírján őrízték a reims-i Saint Remy apátságban, s 1793-ban összetörték. Állítólag egy kis szentelt olaj megmaradt, s annak új Szent Ampulla készült.

X. Károly koronája (fent), koronázási kardja, melyet elloptak a Louvre-ból (lent) és a Szent Ampulla (alul)

A koronát és a többi koronázási jelvényt a III. Köztársaság kormányának döntésére, 1875 után összetörték, s az aranyat és az ékköveket áruba bocsátották. Az ékkövekkel kirakott díszkard még sokáig megvolt a Louvre-ben, de 1976-ban egy látogató kivetett a vitrinből és kisétált vele. A kard azóta sem került elő. Az új Szent Ampullát és a koronázás megmaradt kellékeit a reims-i érseki palotában, a görög „T”-re emlékeztető alakja miatt Palais du Tau-ban őrzik.

A Palais du Tau - a díszudvar, balra a kétszintes nagyterem, a koronázási bankettek egykori helyszíne (fent)

X. Károly koronázási palástja (fent) és a Szent Ampulla ereklyetartója és más kegytárgyak (lent)

"Les honneuse de Charlemagne" – a francia királyok uralkodói jelvényei. 1. rész

„Par la grâce de Dieu, Roi de France et de Navarre, Roi Très-chrétien” (Isten kegyelméből Franciaország és Navarra legkeresztényibb királya)

Louis-Michel van Loo: XV. Lajos királyi díszben

A francia monarchia Európa legrégebbi, s mindenképpen „legelegánsabb” királysága volt, presztízse csak a császári címhez volt hasonlítható, a tényleges hatalma és Európa sorsára gyakorolt befolyása – a XVI. század után mindenképpen – messze meghaladta a Bécsben székelő, s a török háborúkkal elfoglalt Habsburg császárok lehetőségeit. A francia monarchia III. Napóleon lemondásával 1870-ben végleg (vagy legalábbis nagy valószínüséggel) a történelemé lett, de a „régi” francia monarchia, a merovingok, majd Nagy Károly és a Capet-ház öröksége már jóval korábban megszűnt, akkor, amikor egy 1789. október 12-n kelt rendelet értelmében a király hivatalos címe „Par la grâce de Dieu et par la loi constitutionnelle de l'État, Roi des Français” (a.m. Isten kegyelméből és az állam alkotmánytörvénye értelmében, a franciák királya) lett.

A francia király címe a történelem során sokat változott. A Karolingok trónra lépése után, egészen addig, ameddig a latint fel nem váltotta a francia, mint a hivatalos dokumentumok nyelve, az uralkodó ’a frankok királya’ (Rex Francorum vagy Francorum Rex) címet használta. A 12. században megjelent a latin címben a ’Franciaország királya’ (Rex Franciae) formula, majd annak francia változata, a ’Roi de France’ IX. (Szent) Lajos korában állandósult. A cím időről-időre kiegészült a király franciaországi birtokain kívül címekkel (pl. Milánó hercege), majd a francia-navarrai perszonálunió után, a Navarra királya címmel.

"La couronne de Charlemagne" - Nagy Károly koronája

Ismeretlen flamand vagy észak-francia festő: Szent Egyed miséje
(National Gallery, London)

A térdelő alak II. vagy Kopasz Károly frank király és római császár, fején "Nagy Károly koronája"

Nagy Károly koronája a frank királyok, majd pedig Franciaország királyainak volt az ősi királyavató (koronázási) koronája. Eredeti formájában valószínüleg négy, ékkövekkel díszített, meghajlított négyszögletes lemezből álló egyszerű abroncs volt, melyet II. Károly vagyis Kopasz Károly (Charles le Chauve) (Nagy Károly unokája) számára készült. Később, minden bizonnyal II. Fülöp Ágost idején kiegészült négy nagyméretű, ékkövekkel díszített liliommal. Utoljára 1775-ben használták XVI. Lajos koronázásán, a reims-i katedrálisban. A francia királyoknak voltak saját, ’személyes’ koronái, melyet a koronázás egy későbbi szakaszában, majd pedig a koronázási banketten viseltek, s amelyet általában a Párizs melletti Saint Denis apátság kincstárának adományoztak, ahol Nagy Károly koronáját és a többi koronázási jelvényeket őrizték.

A „Les honneurs de Charlemagne” néven emlegetett francia koronázási jelvények nagy részét a forradalom alatt – 1793-94-ben – összetörték és beolvasztották, a többi az apátsági kincstárral együtt elveszett, elpusztult vagy szimplán ellopták, míg alig pár darab maradt fenn napjainkig. A forradalmi pusztítást csak XV. Lajos aranyozott ezüst személyes koronája (ékkövek helyett színes üvegekkel kirakva), a Joyeuse, a francia királyok középkori koronázási kardja, az „Igazság keze” nevű jogar (pontosabban annak elefántcsont kéz-része), V. Károly 14. századi jogara, valamint a koronázási sarkantyúk maradtak fenn.

Napóleon koronája, készült 1804-ben

Napóleon 1804. december 2-i koronázására új korona készült, amely szintén a Nagy Károly koronája nevet viselte, s felújították a megmaradt jogarokat, kardot és sarkanytúkat. A Bourbon restauráció után a bonapartista jelvények egy részét megsemmisítették, míg a hagyományos királyi jelvényeknek megfelelő darabokat pedig felhasználták az utolsó francia koronázáson, X. Károly 1825. május 28-i reims-i koronázásán. A koronázásra új királyi korona készült, s pótolták a forradalom alatt ugyancsak elpusztított Szent Ampullát, azt az üvegfiolát is, amelyben a hagyomány szerint a Szentlélek szentelt olajt hozott Clovis frank király felkenésére.

A forradalom utáni francia közvéleményben nagyon rossz benyomást keltett a népszerűtlen X. Károly fényes koronázási ünnepsége. A júliusi monarchia királya, Lajos Fülöp a franciák királya címet viselte, s nem koronázták meg, ahogy III. Napóleon is a koronázás mellőzése mellett döntött.

Pierre-Narcisse Guerin: X. Károly koronázási díszben

A francia koronázási jelvények sorsát a III. Köztársaság pecsételte meg véglegesen. Pár, művészettörténetileg értékesnek minősített darab kivételével, a koronázási jelvényeket 1875-ben összetörték, s az aranyat és az ékkövetet áruba bocsátották. A maradékot ma Louvre-ban, illetve – a koronázással összefüggő egyházi tárgyakat – a reimsi érseki palotában (Palais du Tau) őrzik.

A francia koronázási jelvények 1789-ben

Az ’Ancien Régime’ utolsó évében a Saint Denis apátság kincstárában a következő koronázási jelvényeket őrízték:

A „hivatalos koronák”

1. „Nagy Károly koronája (’la couronne de Charlemagne’) (1793-ban a Pénzverdébe szállították és beolvasztották)
2. „Szent Lajos koronája” (’la couronne de St Louis’) (1793-ban a Pénzverdébe szállították és 1794 áprilisában beolvasztották)
3. Jeanne d’Evreux királyné koronája (sorsa ismeretlen)

A 16-17. századi leltárak még említést tesznek egy harmadik koronáról, "la sainte couronne" (a szent korona!) névvel, de az 1700-as évek elején készült leltárban már nem szerepel.

Koronázási és személyes koronák

1. IV. Henrik koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (1793-ban beolvasztották)
2. XIII. Lajos koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (sorsuk ismeretlen)
3. XIV. Lajos koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (sorsuk ismeretlen)
4. XV. Lajos koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (az arany korona sorsa ismeretlen, az aranyozott ezüst korona, az eredeti drágakövek helyett színes üvegekkel kirakva, a Louvre-ban)

Temetési koronák

1. Ausztriai Anna (XIII. Lajos hitvese) koronája (sorsa ismeretlen)
2. Mária Terézia (XIV. Lajos hitvese) koronája(sorsa ismeretlen)
3. Három korona, közte Fülöp orleans-i herceg, XIV. öccse temetési koronája (sorsuk ismeretlen)

Jogarok

1. Dagobert jogara (1793-ban a Louvre-ba vitték, 1795-ben ellopták)
2. Nagy Károly ’main de justice’ ('az igazság keze') jogara (Nagy Károlynak tulajdonítva) (sorsa ismeretlen, lehetséges azonban, hogy Napóleon hasonló jelvényével azonos, vagy annak készítésekor felhasználták az elefántcsont jobbkezet)
3. Szent Lajos ’main de justice’ (az igazság keze) jogara (sorsa ismeretlen)
4. „Nagy Károly jogara” (VI. Károly megrendelésére készült, 1370-ben) (a Louvre-ban)
5. IV. Henrik jogara és ’main de justice’ (az igazság keze) jogara (a ’main de justice’ (az igazság keze) jogar elveszett a forradalom idején, a másik jogart, IV. Henrik koronáival együtt beolvasztották

Sarkantyúk és kardok

1. Koronázási sarkantyúk és a koronázási kard (Nagy Károly kardja, a „le Joyeuse”) (a Louvre-ban)
2. Szent Lajos kardja (sorsa ismeretlen)

Egyebek

1. Koronázási pontifikálé (A könyvborítót 1794-ben beolvasztották, a kézirat a francai nemzeti könyvtárban (Bibliothèque nationale) van.)
2. Dagobert trónja (A nemzeti könyvtár Cabinet des Medailles részlegében)
3. A Ptolemaioszok kelyhe (a Louvre-ban)
4. XIV. Lajos koronázási öltözéke, illetve a többi koronázási öltözék sorsa ismeretlen

A "Reichsklenodien", a német-római birodalom uralkodó jelvényei

Nagy Károly (balra), koronázási díszben és Zsigmond császár (jobbra), házi koronában,
Albrecht Dürer képein, melyeket a nürnbergi Városháza számára készített

A nyugati világ rangban első uralkodója a császár volt, vagyis a német király, akit a pápa római császárrá koronázott. Az utolsó nyugat-római császár, Romulus Augustulus lemondása (456) óta jó 340 év telt el 800. karácsonyáig, amikor III. Leó pápa a római Szent Péter bazilikában Imperator Romanorum címmel császárrá koronázta Károly frank királyt, a történelem Nagy Károlyát (Carolus Magnus – Charlemagne – Karl der Große).

Nagy Károly fiai és unokái után a birodalmat – immár az egykori közép- és keleti frank birodalom, Lothar és Német Lajos örökségére korlátozva – a szász uralkodóházból származó I. Ottó újította meg, akit 962.-ben koronáztak császárrá. A szász dinasztia Szent (II.) Henrik császár halálával kihalt, s helyét a Konrádok és Henrikek dinasztiája, a száli frank dinasztia vette át. A frankok után a sváb Staufok (Hohenstaufen), majd bajorok, a luxemburgiak s végül II. Albert király, Zsigmond császár veje után – egy rövid bajor közjátékkal – a Habsburgok, majd a Habsburgok leányága, a Habsburg-Lotharingiai ház tagjai ültek Nagy Károly trónján. Az utolsó császárt, II. Ferencet 1792-ben koronázták meg Frankfurtban. A birodalom akkor már vagy 150 éve lényegében csak papíron létezett, s a napóleoni háborúk megadták neki a kegyelemdöfést. II. Ferenc 1804-ben felvette az örökletes osztrák császári címet (Kaiser von Österreich), s a birodalom 1806-ban jogilag is megszűnt létezni, amikor a császár lemondott a német-római császári címről.

A középkor elején világosan kettévált a német királyi és római császári cím, így a koronázási jelvények és maga a koronázás is. A német királyi koronázás Aachenban, Nagy Károly egykori palotakápolnájában történt, azzal a koronával, amely a szentként tisztelt, de a pápa által soha el nem fogadott birodalomalapító fej-ereklyetartóját díszítette. A császári koronázás Rómában volt, az Ottó-féle birodalmi koronával, mely több évszázados vándorlás után, 1424-től a nürnbergi Szentlélek-kórház templomában, a nürnbergi polgárok őrizete alatt állt, egészen 1796-ig, amikor az előrenyomuló francia csapatok elől, mind az aacheni kincseket, mind pedig a Nürnbergben őrzött birodalmi jelvényeket Bécsbe menekítették. Így a Német Nemzet Szent Római Birodalmának uralkodói jelvényei elkerülték azt a sorsot, ami az ugyancsak Nagy Károlyhoz kötött francia uralkodó jelvényeknek jutott ki, vagyis a barbár elpusztítást.

Hitler a jelvényeket visszavitette Nürnbergbe, s azokra valamelyik háborús bunkerban az amerikaiak találtak rá, akik a gyűjteményt visszaszolgáltatták az osztrák államnak, a Habsburg-monarchia jogutódjának. A legszentebb európai uralkodói jelvények ma már csak múzeumi tárgyak a bécsi Hofburg „Weltliches und Geistliches Schatzkammer” (a.m. ’Világi és egyházi kincstár’) nevű gyűjteményében.

A birodalmi jelvények

A birodalmi jelvények a Meyers Konversationslexikon-ból
(A felső sorban balra az Aachenban őrzött német király korona, középen a birodalmi alma, jobbra pedig a birodalmi (császári) korona, majd a jogar. A kép két szélén a szertartási kard (balra) és a birodalmi kard (jobbra). Középen a koronázási palást, illetve a keztyúk és cipők.)

Az „Aacheni jelvények”

1. Birodalmi vagy koronázási evangeliarum (Aachen, 8. sz. vége, a könyvborító későbbi, gótikus alkotás)

2. "István-burza” (karoling, a 9. század első harmada)

3. „Nagy Károly szablyája” (kelet-európai, a 9. század második fele. A kard nyilvánvalóan nem lehetett Nagy Károlyé, mert nem nyugati típusú kard, hanem a honfoglaláskori magyar sírokban is megtalálható nomád szablya egy igen szép példánya, mely akár lehetett valamelyik avar kagán díszkardja is, mely több más kinccsel együtt, hadizsákmányként kerülhetett a frankok birtokába, vagy éppen a magyar fejedelmi díszkard, amelyik valamelyik árpád-házi hercegnővel került nyugatra)

A „Nürnbergi jelvények”

1. A birodalmi korona ("Reichskrone") (nyugat-német, a 10. század második fele)

2. A birodalmi kereszt ("Reichskreuz") (nyugati német, 1024-25), a Szent lándzsa (longobard, 8-9. század) (balra, lent) és a Szent Kereszt egy darabkája (jobbra lent)

3. A birodalmi kard ("Reichsschwert") (a hüvely német, a 11. század második fele)

A birodalmi kard (balra) és a szertartási kard (jobbra) első részletes ábrázolása

4. A birodalmi alma ("Reichsapfel") (nyugat-német, kb, a 12. század második fele)

5. A koronázási palást (pluviale) (Palermo, 1133-34)

6. A koronázási öltözék

A koronázási öltözék darabja, éppúgy mint a palást, a Hohenstaufenek sziciliai udvarában készültek, s onnan kerültek a birodalmi jelvények közé.

(a) Alba (Palermo, 1181)
(b) Dalmatika (Palermo, 1140 körül)
(c) Harisnyák (Palermo, 1170 körül)
(d) Cipők (Palermo, 1130 körül vagy 1220 körül)
(e) Keztyűk (Palermo, 1220)

Ludwig Streitenfeld: II. Ferenc, német-római császár koronázási díszben
(Fején a birodalmi korona, jobbjában a jogar, baljában a birodalmi alma, vállán a palást, alatta az arannyal hímzett szegélyű alba, felette a sasokkal hímzett stóla.)

A koronázási keztyű (Palermo, 1220 körül)

7. Szertartási kard (Palermo, 1220)

8. Stóla (Közép-Itália, 1338 előtt)

9. Sasos dalmatika (felső-német, 1350 előtt)

10. Jogar (német, a 14. század első fele)

11. Aszpergil (szenteltvíz-szóró) (német, a 14. század első fele)