V. Károly, akinek birodalma felett sosem nyugodott le a nap

Habsburg Károly (Gent, 1500. február 24. – Yuste, 1558. szeptember 21.), Szép Fülöp, házassága révén kasztíliai király, és (Őrült) Johanna, a kasztíliai és aragóniai trón örököse, Kasztília királynőjének a fia volt, így személyében egyesítette a Habsburg és burgundi örökséget: apai nagyszülei Miksa német-római császár és Burgundi Mária (Merész Károly burgundi herceg egyetlen gyermeke és örököse), míg anyai nagyszülei II. Ferdinánd aragóniai király és Izabella kasztíliai királynő, akiknek a házassága egyesítette első ízben Spanyolországot. Károly 16 évesen, I. Károly néven (1516–1556) Spanyolország királya (Kasztíliában 1555-ig csak kormányzó), ezzel együtt Nápoly és Szicília királya, három év múlva, 19 évesen, V. Károly néven német király (1519–1556), majd harminc évesen német–római császár (1530–1558).

 V. Károly - "az Istennel spanyolul, az urakkal olaszul, a hölgyekkel franciául,
a kutyámmal meg németül beszélek" -

 Tiziano festménye

A Habsburg Birodalom V. Károly alatt érte legnagyobb kiterjedését, innen eredt a mondás, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap”: a spanyol koronához hoz hozzátartozott ekkoriban az újvilág nagy része és a Nápoly-Szicíliai kettős királyság is. A spanyol uralkodó ezenkívül magánvagyonként, a spanyol koronától függetlenül rendelkezett Burgundiával és Flandriával is.

V. Károly uralkodás korszakhatár a középkor és az újkor közt: ő volt az utolsó császár, akit a pápa koronázott meg, és ugyancsak ő volt az utolsó uralkodó, aki német-római császári címét megpróbálta felhasználni az európai hegemónia megszerzéséhez. Uralkodása idejére esett a reformáció, a lovagkor alkonya ( az utolsó lovagi csatát Károly seregei vívták Paviánál), a német parasztháború és a közép-európai oszmán terjeszkedés.

Az amerikai kontinensről befolyó nemesfém révén hatalmas vagyon halmozódott fel a kincstárban. Ennek ellenére Spanyolország gazdaságilag az államcsőd felé haladt. A hazai áruk drágábbak voltak, mint a más európai áruk, ami lehetetlenné tette az exportot. A posztó kivételével minden termékből, még búzából is importra volt szükség. A beáramló tömérdek nemesfém hatására a pénz igen sokat vesztett értékéből, ami csak felnagyította az egyébként általános európai árforradalmat. Ez még inkább sújtotta a gazdaságot. A nemesfémek egy részét tovább küldték Flandriába, ahol iparcikkeket kaptak cserébe. Azonban Flandria és Burgundia is az ő birodalmának részei voltak, érthető volt azokat fejleszteni az elmaradott Spanyolországgal szemben. Spanyolország rendelkezett a legnagyobb zsoldoshadsereggel Európában, így nem csoda, hogy befolyó nemesfém nagy részét felemésztette a hadsereg (valamint az uralkodói építkezések).

 V. Károly birodalma Európában (fent) és
a spanyol birodalom (lent)

Bár Károly a világ egyik legnagyobb hatalmú uralkodója volt, ha nem a leghatalmasabb, akivel csak az oszmán Szulejmán szultán vetélkedhetett, az ellene szerveződő koalíció és a kor konfliktusai azonban kimerítették, és 1556-ban megfáradva mondott le trónjairól. Még a 60 éves kort sem töltötte be, amikor meghalt.

Károly lemondása után az osztrák birtokok, valamint a német-római császári cím Ferdinánd főherceg, magyar és cseh király öröksége lett (I. Ferdinánd császár), míg a spanyol korona, a németalföldi és burgundi örökség, valamint a nápoly-sziciliai kettős királyság trónja V. Károly legidősebb fia, II. Fülöp öröksége lett. Ezáltal a Habsburg ház egy osztrák és egy spanyol ágra vált szét. A spanyol ág 1700-ban II. Károly királlyal, az osztrák ház férfiágon VI. Károly császárral 1740-ben halt ki.

(A magyar nyelvű Wikipedia nyomán.)

A címerek lelkes barátainak: V. Károly császár címerek - a Wikipedia egyik nagyszerű grafikusának művei

A császári címer: arany pajzsban kétfejű fekete sas mellén az uralkodó saját birtokainak címere, körülötte az Aranygyapjas rend lánca és jelvénye, felette az infulás császári korona.

A császári címer egyszerű (fent) és díszített változata (lent) 

I, Károly, mint spanyol király címere: vörössel fegyverzett kétfejű fekete sasa mellén az uralkodói nagy címer, mögötte a vörös burgundi kereszt, felette a spanyol korona, két oldalt "Herkules oszlopai", vagyis a gibraltári szoros, rajta Károly jelmondata, "Plus ultra" (ezúttal franciáiul)

Uralkodói csúcs 1910-ben, Londonban, VII. Eduárd király temetése alkalmából

Ülő sor: középen V. György, az új király (1910-1936), mellette balra: XIII. Alfonz spanyol király (1883-1931), jobbra VIII. Frigyes dán király (1906-1912)

Álló sor: balról jobbra: VII. Haakon norvég király (1905-1957), Ferdinánd bolgár cár (1887-1918), II. Mánuel portugál király (1908-1910), II. Vilmos német császár és porosz király (1888-1918), György görög király (1863-1913) és Albert belga király (1909-1934)

A holland monarchia - a Nassaui ház

A holland uralkodóház, az Oránia-Nassaui ház, a Nassau-ház egyik ága.

A Nassau-ház szerteágazó európai arisztokrata dinasztia, melynek névadója Nassau vára (Rheinland-Pfalz / Rajna- vidék-Pfalz, Németország). Nassau urai eredetileg Nassau grófja (Graf von Nassau) címmel bírtak, majd az emelkedett a fejedelmi osztályba, mint hercegesített gróf (németül: gefürsteter Graf). Az Oránia-Nassaui ház a Nassaui ház Ottó-ágából ered. I. Engelbert nassaui gróf (1380-1442), aki felajánlotta szolgálatait Burgundia hercegének, holland nemes asszonyt vett feleségül és jelentős birtokokat örökölt a Németalföldön, a központjában a Breda-i bárósággal, amely a hollandi birtokok középpontja volt. (Az Oránia-Nassaui ház történetét lásd külön bejegyzésben.)

A Német-római Birodalom megszűnésekor, 1806-ba,n a fennmaradt nassaui grófságok (Nassau-Usingen és Nassau Weilburg) beléptek a Német Konföderációba és Napóleon nyomására Nassaui Hercegség (Herzogtum Nassau) néven egyesültek. Az hercegség társuralkodói Frigyes Ágost, Nassau-Usingeni és fiatalabb unokaöccse, Frigyes Vilmos, Nassau-Weilburgi hercegek lettek, s egyezségük szerint a gyermektelen Frigyes Ágost halála utána hercegség Frigyes Vilmosra száll, mint egyedüli örökösre, aki azonban egy balesetben meghalt, így örököse és fia, Vilmos lett a nassaui herceg. 

A bécsi kongresszus valamennyi nassaui birtokot egyesítette, így a Nassau-Dietz hercegségből lett Oránia-Nassaui hercegséget is, Wiesbaden székhellyel és a többi nassaui ág kihalása után, a Nassau-Weilburgi ág Nassau-Usingeni mellékága kapta az örökséget. Az önálló Nassaui Hercegség létezése nem tartott sokáig: a porosz-osztrák háborúban (1866) a vesztes – osztrák – oldalon álltak és a területet a győztes porosz állam annektálta. 

Vilmos fia, Adolf (*1817 - +1905) az utolsó nassaui uralkodó herceg (1839-1866) örökölte meg a luxemburgi nagyhercegséget (1890-1905), amikor III. Vilmos holland király halálával (1890) férfiágon kihalt a Nassau-Dillenburg-i ág - Hallgatag Vilmos és leszármazottainak ága -, és megszűnt a holland-luxemburgi perszonálunió. A Nassau-Weilburgi ág, a Nassaui-ház utolsó ága, férfiágon 1985-ben halt ki, amikor Charlotte luxemburgi nagyhercegnő, IV. Vilmos nagyherceg lánya, Adolf unokája meghalt. Bár a dinasztia ma is használja a Nassaui-ház nevet, mivel Henrik, a mai luxemburgi uralkodó nagyherceg férfiágon a Bourbon-házból származnak, mivel nagyanyja, Charlotte nagyhercegnő férje Félix a Bourbon dínasztia pármai hercegi ágából származott (Zita magyar királyné öccse).

 A nassaui grófok címere

A Nassaui Hercegség címere

(1815-1866)

A Nassau Hercegség a Német Szövetségben

Albert herceg és a Szász-Coburg-Gotha-ház

Albert szász–coburg–gothai herceg (teljes nevén Francis Albert Augustus Charles Emmanuel von Sachsen-Coburg und Gotha), (Coburg, Rosenau kastély, 1819. augusztus 26. –Windsori kastély, Berkshire, 1861. december 14.); a Szász–Coburg–Gothai-házból származó német herceg, Viktória brit királynő unokafivére, 1840-től haláláig Viktória királynő férje. Megszólítása a brit királyi udvarban 1840-től His Royal Highness (HRH) Prince Albert (azaz Ő királyi fensége Albert herceg), 1857. június 25-től viselt hivatalos méltósága Prince Consortvolt (magyarul kb. az uralkodónő hercegi rangú házastársa). Albert a házasságkötésekor brit állampolgár lett, megkapta a Térdszalagrendet és a brit tábornagyi rangot. Később a skót Bogáncs rend lovagja és a Bath rend nagymestere is lett. 

 Albert herceg 1840-ben

(John Partridge, kortárs divatos portréfestő képe az akkor 21 éves hercegről)

Albert brit tábornagyi (Field-marshal) vörös kabátban. Kitüntetései: felül a spanyol Aranygyapjas-rend lánca, alatt a brit Bath rend nagykeresztesének lánca, legalul pedig az angol Térdszalagrend lánca, a rend nagy jelvényével, a sárkányölő Szent György zománcozott arany figurájával

 Albert 1842-ben

(Winterhalter német festő képe)

 Viktória és Albert esküvője

 A mai történészek véleménye szerint, a Viktória-kor – és a viktoriánus világkép – legalább annyira Albert, sőt egyesek szerint inkább Albert, mint Viktória, mert a királyi család polgári erényességét, a néha unalmas tisztességet és a németes pedantériát Albert hozta a családba. De Albert a kormányzásba is belefolyt, látott minden állami iratot, közvetlenül tárgyalt a miniszterekkel és kortársai véleménye szerint – a cím kivételével – minden tekintetben ténylegesen király volt, Viktória királynő társuralkodója. Viktória és Albert fiatal koráról remek film készült: The Young Victoria (Az ifjú Viktória) címmel.

Albert címere
Négyelt pajzs első és negyedik mezejében Nagy Britannia és Írország Egyesült Királyság uralkodó címere, a fehér tornagallérral, mely az címer nem-uralkodói használójára utal, a második és harmadik negyedben a Wettin-ház címere, az arannyal és feketével ötször vágott mezőben zöld rutakorona. A pajzs körül a Térdszalagrend szalagja (a térdszalag), pajzstartók a brit királyi pajzstartók, felette királyi korona, a korona felett a Wettin-ház sisakjai, sísakdíszekkel.

Albert családja, a Szász-Coburg-Gotha-ház a szász királyi ház, a középkori eredetű  Wettin-ház oldalága.  A dinasztia tagjai a 19. században számos európai ország trónját szerezték meg. Így Lipót szász-coburg-gothai herceg  – Albert és Viktória királynő közös nagybátyja – 1831-ben az újonnan létrejött Belgium uralkodója lett, „a belgák királya” címmel (I. Lipót, uralkodás: 1831-1865). Ebből a dinasztiából származik a jelenlegi király, II. Albert is. Albert egyik unokatestvére, Ferdinánd, 1836. január 1-jén feleségül vette II. Mária portugál királynőt. Leszármazottai voltak a Portugál Királyság uralkodói, 1910-ig a köztársaság kiáltásáig. 1826-ban a család egyik ága örökölte a magyarországi Koháry család birtokait és felvette a Szász-Coburg-Koháry nevet.

A Szász-Coburg-Gotha-ház címere

 I. Ernő, Szász-Coburg-Gothai uralkodó herceg, Albert apja, Viktória királynő nagybátyja

 I. Lipót belga király (1831-1865)
I. Ernő, Szász-Coburg-Gothai uralkodó herceg öccse, Albert és Viktória királynő nagybátyja

A Szász-Coburg-Gothai ház családfája

Az első világháború éveiben a brit közvélemény rendkívül élesen németellenes volt és a nacionalista sajtó egy része már a német eredetű uralkodóház hazafiságát is kikezdte. Ezért 1917-ben V. György király megváltoztatta a család nevét, és a németes hangzású Szász-Coburg-Gothai ház helyett a Windsor-ház nevet vette fel. Ezzel egy időben a királyné testvérei és a királyi család más német származású, németes nevű rokonai is letették a német neveket és címeket és angol nevet és brit címeket vettek fel. A hír természetesen eljutott Berlinbe is, ahol V. György király első unokatestvére, II. Vilmos volt a császár, aki Shakespeare, Windsori víg nők című darabjára célozva ezt mondta: „No, akkor színházba megyek, és megnézem a Szász-Coburg-Gothai víg nőket ….”

A család másik ágának férfitagja, szintén Ferdinánd herceg, 1887. július 7-én Bulgária fejedelme (1912-től királya) lett és utódai egészen 1946-ig uralkodtak, amikor a Vörös Hadsereg által megszállt Bulgária köztársasági államformát vett fel. A Bulgária-ház jelenlegi feje, a korábbi II. Simeon bolgár cár, hivatalos neve Szimeon Szakszkoburggotszki és 2001. július 24-én szabad választásokon elnyerte Bulgária miniszterelnökségét. A történelem során ez volt az első alkalom, hogy egy elűzött uralkodó demokratikus választások eredményeként tért vissza országa élére.

(A magyar nyelvű Wikipedia szócikkei után. Albertről az angol nyelvű Wikipedia szócikke jó átfogó olvasmány.)

Egykor volt birodalmak címerei - a Német Birodalom és az Orosz Birodalom

Az I. világháború egyszer és mindenkorra megváltoztatta a nyugati világot. Nemcsak a történelmi Magyarország veszett el a Habsburgok trónjának ledőlésekor, a háború és a nyomában kitört forradalom elsodorta a Romanovokat - és a dinasztia nagy részét Lenin és a bolsevikok fizikailag is megsemmisítette (vagyis megölték) - elsodorta a Német Birodalmat is, ledöntve a Hohenzollernek és az összes német fejedelem trónját.

A Német Birodalom nagy címere (1871-1918)

Variációk egy témára: az Orosz Birodalom címere (a nagy birodalmi címer):

A középcímer:

A kis címer:

Az aacheni dóm

Az aacheni dóm 1900 körül, egy korabeli képes levelezőlapon
Balra, a kupolás barokk épület a magyar kápolna

Aachen (franciául: Aix-la-Chapelle, latinul: Aquisgranum, hollandul: Aken) város Németország nyugati szélén. A várost a rómaiak alapították Aquae Granni néven (Grannus kelta isten fürdője), mai nevét az ógermán Ahha (víz) szóból kapta. A középkorban a Karoling Birodalom székvárosa, Nagy Károly kedvelt tartózkodási helye volt. Koronázóváros, 936 és 1531 között 32 német uralkodót koronáztak itt királlyá. A Német-római Birodalom idején 11 zsinatot és 17 birodalmi gyűlést tartottak a városban. Ma jelentős közlekedési csomópont, kereskedelmi, ipari és gyógyfürdőközpont, katolikus püspöki székhely.

A város nevezetessége az általa adományozott Nagy Károly-díj is, melyet minden évben az európai egység megteremtésében kiemelkedő szerepet játszó személynek ítélnek oda.

A dóm alaprajza (balra alul),
keresztmetszete a Karoling-kori állapotnak megfelelően (fent és jobbra lent), a gótikus kórus hozzáépítése előtt

Az aacheni dóm - ma püspöki székesegyház - eredetileg Nagy Károly palotájának kápolnája volt, melyet metzi Odó püspök 805-ben a ravennai és római centrális templomok (a San Vitale, a Santo Stefano és a Santa Constanza) inspirációjára épített. Nagy Károly egykori palotakápolnájához a 14-15. században gótikus szentélyt toldottak. A dóm magyar kápolnáját Nagy Lajos király építtette s szerelte fel 1367-ben. A kápolna barokk stílusban átépítve ma is létezik, s a dóm kincstárában több szép magyar vonatkozású kincs található.

A dóm mai állapotában

Balra a magyar kápolna barokk kupolája, mögötte a neogótikus stílusban megmagasított torony, középen a barokkos kupolával fedett Karoling-kori palotakápolna, jobbra a gótikus kórus és az ugyancsak gótikus mellékkápolnák

A Karoling-kori nyolcszögletű palotakápolna, vagyis az oktogon.
A háttérben a gótikus kórus ragyog, a mennyezetről belógó hatalmas bronz csillár Barbarossa Frigyes császár ajándéka

Nagy Károly trónusa az emeleti galérián, az egykori főoltárral szemben.
Hasonló trónus lehetett a székesfehérvári királyi bazilikában is.

Az 1970-es években kialakított új oltártér
a Karoling palotakápolna eredeti földszinti "nép"-oltárának helyén

A hatalmas késő román stílusú bronzcsillár 12 tornya a mennyei Jeruzsálem 12 tornyát idézi

A késő gótikus kórus ragyog a szines üvegablakokon át besütő napfényben.
Jól látszik a dóm négy fontos kincse: jobbra elől a Mária ereklytartó (Marienschrein), balra hátul a Nagy Károly ereklytartó (Karlsschrein), előtte a sas alakú gótikus felolvasó pult, fent pedig a Mária képe, a "Napba öltözött asszony"

Az új "szembemiséző" oltár dísze egy román stílusú oltárelőlap (antipendium).
Mögötte a Mária-ereklytartó.

A Mária-ereklyetartó (lent)

A 14. század közepétől alakult ki az a szokás, hogy az aacheni nagy zarándoklatokat csak 7 évenként tartják, és ekkor július 10. és 24. között az ún. 4 nagy ereklyét (Szűz Mária köpenye, Jézus csecsemőkori pólyája, a kendő, amelyen Keresztelő Szent János levágott feje nyugodott, valamint az a kendő , mely a keresztfán függő Jézus ágyékát fedte) a búcsú előtti és utáni 7-7 napon a dóm toronygalériájában nyilvánosan bemutatták. Év közben ezeket az ereklyéket a 13. században készült Mária-ereklytartóban őrzik.

Nagy Károly 81-ben halt meg, s a palotakápolnában, ma már ismeretlen helyen temették el. A legenda szerint, III. Ottó császár felnyittatta a sírt, s a birodalom-alapító testét trónon ülve, épen találta meg, épp csak az orra hiányzott, amit arannyal pótoltak. Jó kétszáz évvel később, Barbarossza Frigyes megkisérelte szentté avattatni Nagy Károlyt, a pápaság nem ismerte el a szentté avatást. Mindenesetre, Nagy Károly sírját újra felnyitották, s maradványait abban az ereklyetartóban helyezték el, ami ma a dóm gótikus kórusának központjában van.

A Károly-ereklyetartó (Karlsschrein)

Németországban a háborús pusztitások ellenére, hihetlen műkincsek maradtak fent a birodalom korai évszázadaiból, amelyeknek francia és angol megfelelőit a forradalom és a reformáció mind elpusztították.

A dóm szószékét Szent II. Henrik császár, Szent István magyar király sógora ajándékozta

A "Napba öltözött asszony" a Jelenések könyvének egyik legerőteljesebb kijelentése, ami számtalan fantasztikus alkotásra ihlette a művészeket

A dóm kincseiről további képek itt találhatók: http://commons.wikimedia.org/wiki/Aachen_Cathedral.

A dóm német nyelvú honlapja: http://www.aachendom.de/index206-0.aspx

Koronák a müncheni Residenz kincstárában

A müncheni Residenz 1385 óta a bajor hercegek, majd választófejedelmek, végül pedig királyok városi palotája volt. A Residenz az egyik legnagyobb európai fejedelmi palota, s kincstárában páratlan műalkotások találhatók, így többek között három középkori királynői, illetve uralkodói korona, valamint a bajor királyok és királynék 19. századi koronái.

Luxemburgi Szent Kunigunda (975-1040) Szent II. Henrik német-római császár felesége volt, II. Henrik császár pedig Gizella magyar királyné fivére. Kunigunda császárné egyszerű abroncskoronája a 19. században, Bambergből, a császári pár temetkezési városából került a Residenz kincstárába.

Kunigunda császárné koronája (11. sz.)

"II. Henrik császár koronája"

A Henrik-korona 13. századi remekmű. A kora és méretei alapján nyilvánvalóan nem a szentté avatott császár saját koronája, hanem inkább az ereklyetartó koronája lehetett.

Az angol vagy pfalzi korona (14. sz.)

Az angol vagy pfalzi korona a 14. sz. végén Angliában készült, s III. Eduárd vagy II. Richárd felesége, Csehországi Anna tulajdonában állhatott. Leánya, Blanka hercegnő 1402-ben III. Lajos pfalzi választó felesége lett, s a koronát hozományként hozta, a pfalzi kincsekkel Heidelbergbe, s 1782-ben a pfalzi Wittelsbachok kincseivel együtt került a müncheni Residenz kincstárába. Mivel a középkori angol monarchia koronázási jelvényeit a polgárháború alatt elpusztították, ma ez a varázslatosan szép hercegnői vagy épp királynéi korona a legrégibb fennmaradt angol korona.

Bajorország 1805-ben, Napóleon kegyelméből lett választófejedelemségből királyság (Königreich Bayern).

A bajor királyi jelvények (1806)

A bajor királyi jelvények 1806-ban, Párizsban készültek. Középen a királyi, jobbra a királyné koronája, balra pedig a királyi országalma (Reichsapfel vagy globus cruciger). A kard és a jogar a képen nem látszanak. A szép empire stílusú királyi jelvényeket azonban sohasem használták: sem I. Miksa József királyt, sem pedig utódait nem koronázták meg, bár a királyi jelvények többször megjelentek a király trónfoglalási ünnepségén.

FALANSZTER - a rombolás évszázadai

Hihetetlen jó blog a kommunizmus, nácizmus és egyéb őrületek építészeti rémálmairól:

http://falanszter.blog.hu/

Remek cikkek, képek a tervezett, de soha meg nem valósult moszkvai felhőharcolókról, a Szovjetek Palotájáról, valamint a berlini Népcsarnokról!

A Rudolf-korona - II. Rudolf házi koronája (Hauskrone), avagy az osztrák császári korona

A Szent Római Birodalom birodalmi jelvényei ("Die Reichsklenodien") őrzési helye Nürnberg volt, ahonnan csak a koronázás alkalmából adták ki azokat, ezért az uralkodók „magánkoronát“ készíttettek, melyet hivatalos alkalmakkor, például a Birodalmi Gyűlésen viseltek.

Az Osztrák Császárság kikiáltásakor, 1804-ben a Rudolf koronát, II. Rudolf császár magánkoronáját nyilvánított az osztrák császári koronának. Az osztrák-magyar kiegyezés után, 1918-19-ig pedig az volt a ciszlajtániai birodalom-rész, az Ausztriai császár ('Kaiser von Österreich') koronája.

Az Osztrák Császárság jelvényei: korona, a jogar és az országalma a bécsi Schatzkammerben

II. Rudolf magánkoronája 1602-ben, Prágában készült, s Jan Vermeyen, kora legjobb aranyművesének munkája, akit ezért Antwerpenből hívtak el. Három részből áll: a korona abroncsból, az ívből és egy mitrából, vagyis a „mitrakoronák“ típusába tartozik, amelyek egy püspöksüvegre emlékeztetnek.

A Rudolf-korona

A korona mitra-részének domborművei II. Rudolf császár életének fontos eseményeit ábrázolják:

Balra elől: Rudolf, az Imperátor, a törökök felett győztes császár

Jobbra elöl: a császári koronázás

Balra hátul: felvágtat a koronázási dombra Pozsonyban, a magyar koronázáson

Jobbra hátul: bevonulás a prágai cseh királyi koronázásra

Az országalma, készülte 1612-ben

A koronához tartozik még egy jogar és egy országalma is, melyeket 1612-ben Rudolf öccse és utóda, I. Mátyás császár (magyar királyként, Hunyadi Mátyás után sorrendben II. Mátyás) megrendelésére készítettek, s Andreas Ochsenbrück művei. Kivitelezésükben a koronára emlékeztetnek, s különösen a jellegzetes email-munkát másolták. A jogar különlegessége, hogy a nyelét egy narvál-agyarból készítették, melyet a legendás „egyszarvú“ szarvával azonosítottak. A császári magánkoronához tartozó korábbi jogar és alma, mely I. Ferdinánd császár megrendelésére, 1532-1554 között készültek, a 17. század elején, az új jogar és országalma elkészülése után, a cseh királyi koronázási jelvények részévé vált, míg az eredeti gótikus jogar és országalma pedig az ausztriai főhercegi jelvény-együtteshez került.

A Rudolf koronát viselte I. Ferenc német-római császár 1764-ben, Frankfurtban, legidősebb fia, II. József római királlyá történt megkoronázásakor. Erre az alkalomra elkészítették a teljes császári ornátus másolatát is, s míg a frissen megkoronázott trónörökös az eredeti darabokat viselte a koronázáson, apja, a császár, az újonnan készült másolatokat.

II. József koronázási lakomája a frankfurti Römer Császártermében
A fő asztalnál balra I. Ferenc császár a Rudolf-koronát, jobbra II. József megkoronázott római király pedig az I. Ottó császár-féle Birodalmi koronát viseli