Brit királyi címerek IV. - a Stuart ház: 1603-1714

A Tudor-ház utolsó uralkodója, I. Erzsébet 1603. március 24-n meghalt, örököse VI. Jakab skót király lett, I. Jakab néven. A skót Stewart ház - franciásan: Stuart - őse egy normann kulturájú, de szivében breton lovag, Walter FitzAlan volt, aki Anglián keresztül érkezett Skóciába, ahol kb. 1150-től az első örökletes High Steward of Scotland, a skót udvar háznagya, major domusa volt. 1371-ben az akkori High Stewart lett a skót király, II. Róbert néven, s onnantól a High Steward of Scotland a skót trónörökös, Rothesay hercege (Duke of Rothesay) kisérő címe lett. Ma a High Steward of Scotland a wales-i herceg, akit Skóciában mint Rothesay hercege emlegetnek. A Stewart családnevet Walter, a 3. örökletes High Stewart használta először. A Stuart névalakot Mária, a skótok királynője használta franciaországi tartózkodása idején, amikor egyrészt kiskorú skót uralkodó, másrészt először francia trónörökösné, majd rövid ideig francia királyné volt.

VI. Jakab szülei, Mária, a skótok királynője - a híres Stuart Mária - és Henry Stuart, Lord Darnley, mindketten VII. Henrik király dédunokái voltak, VIII. Henrik idősebb nővére, Margaret Tudor, IV. Jakab skót király felesége útján, így a Tudor ház utolsó uralkodójának, Erzsébetnek a halála után, a trón a Stuart házra szállt.

I. (VI.) Jakab és I. Károly (1603-1649)

Az angol-skót perszonálunió létrejöttével a király angol, illetve skót felségjogú címerei tartalmazták mindkét ország címerét, Angliában az angol koronával, pajzstartókkal és jelmondattal, Skóciában mindezek skót változataival. Jakab és fia, I. Károly (1625-1649) azonos címert használtak.

Az angol (felül) és a skót (alul) felségcímer

Commonwealth és Oliver Cromwell lordprotektorátusa

1649-ben, a polgárháborúban győztes parlament lefejeztette a királyt, I. Károlyt és az államfő -1653-tól - Oliver Cromwell lett, Lord Protector címmel. Lényegében katonai diktátorként uralkodott, egyszerre mérkőzve a monarchistákkal és a radikális protestánsokkal, a rendszer "baloldali" ellenzékével. Sajátos módon, a magát Commonwealthnek nevező államalakulat nem szakított olyan radikalizmussak a monarchia hagyományaival, mint 150 évvel később a franciák - bár a koronozási jelvényeket Cromwell is összetörette -, és ő maga is koronás címert használt.

Anglia, Skócia és Írország közössége (Commonwealth) címere (felül)
"Őfensége, Olivér, Isten és a Köztársaság kegyelméből, Anglia, Skócia és Írország lord protektora" (alul), vagyis Oliver Cromwell államfői címere

A restauráció és a "Dicsőséges forradalom" után

Cromwell 1658-ban meghalt, utódja fia lett, aki nem tudta összetartani a rendszert és a 1660-ban visszatért a franciaországi számüzetésben élő trónörökös, Károly, és öccse, Jakab yorki herceg. II. Károly "szeretnivaló gazember" volt, akinek a szigorú és unalmas protektorátus után mindent elnéztek alattvalói, a sok szerető és törvénytelen gyerek még akár imponálhatott is kortársainak. Utóda, öccse II. Jakab (Skóciában: VII. Jakab, 1685-1689) már sokkal kevésbé volt rokonszenves és szerencsés férfiú. Jakab hamar elvesztette a trónját, és a Parlament idősebbik lányát, Máriát és annak holland férjét, az Orániai házból származó Vilmos helytartót hívták meg a trónra, akit II. Mária és III. Vilmos néven társuralkodókként koronáztak meg. II. Mária 1694-ben meghalt és Vilmos egyedül maradt a trónon. Nem lévén leszármazottjuk, az angol és a skót trónok Annára (1702-1714), Jakab kisebbik lányára szálltak. Anna férje György dán herceg volt, de több mint egy tucat közös gyerekükből egyikük sem élte túl az anyát, vele kihalt a Stuart ház protestáns ága. A dinasztia katolikus ága, II. Jakab olasz feleségétől származó leszármazottai még két generációt éltek: Jakab, az idősebb trónkövetelő, majd fia, az ifjabbik, aki elvesztette a restauráció törő erők és az angolok közötti culloden-i csatát (1746). A Stuart ház utolsó férfi tagja katolikus pap volt: Henrik, yorki herceg és bíboros (1801).

A restauráció uralkodói címere

II. Károly és II. Jakab apjuk és nagyapjuk uralkodói címerét használta, de nem a Tudorok koronájával, hanem a Szent Edvárd koronának nevezett koronázási koronával

A "Dicsőséges forradalom" (1689) után

II. Mária és III. Vilmos közös uralkódói címere (felül) és III. Vilmos önálló uralkodói címere (alul)

A közös címer házastársi címer is, balra (a heraldikai jobboldalon) III. Vilmos uralkodói címere a Stuart perszonálunió címere a Nassau-i oroszlánnal, az Oránia-Nassaui ház címerével a szívpajzsban (ma is ez a holland államcímer),
jobbra II. Mária címere, a Stuart perszonálunió uralkodói címere.
A jelmondat az Oránia-Nassaui ház francia jelmondata: Je maintiendrai.

Anna királynő, az utolsó Stuart az angol és skót trónon

Anna királynő első címere (1702-1707)  (felül) és
a második címer, melyet az angol-skót unió kimondása és
Nagybritannia létrejötte után viselt (1707-1714)Anna királynő visszatért a hagyományos Stuart uralkodói címerhez, de I. Erzsébet jelmondatát
használta (Semper eadem). Az Unió után az angol-skót államegységet az első és a negyedik mezőben megjelent osztott angol-skót címer jelzi.  

(Folytatás: a Hannoveri ház uralkodói címerei)

Koronák a müncheni Residenz kincstárában

A müncheni Residenz 1385 óta a bajor hercegek, majd választófejedelmek, végül pedig királyok városi palotája volt. A Residenz az egyik legnagyobb európai fejedelmi palota, s kincstárában páratlan műalkotások találhatók, így többek között három középkori királynői, illetve uralkodói korona, valamint a bajor királyok és királynék 19. századi koronái.

Luxemburgi Szent Kunigunda (975-1040) Szent II. Henrik német-római császár felesége volt, II. Henrik császár pedig Gizella magyar királyné fivére. Kunigunda császárné egyszerű abroncskoronája a 19. században, Bambergből, a császári pár temetkezési városából került a Residenz kincstárába.

Kunigunda császárné koronája (11. sz.)

"II. Henrik császár koronája"

A Henrik-korona 13. századi remekmű. A kora és méretei alapján nyilvánvalóan nem a szentté avatott császár saját koronája, hanem inkább az ereklyetartó koronája lehetett.

Az angol vagy pfalzi korona (14. sz.)

Az angol vagy pfalzi korona a 14. sz. végén Angliában készült, s III. Eduárd vagy II. Richárd felesége, Csehországi Anna tulajdonában állhatott. Leánya, Blanka hercegnő 1402-ben III. Lajos pfalzi választó felesége lett, s a koronát hozományként hozta, a pfalzi kincsekkel Heidelbergbe, s 1782-ben a pfalzi Wittelsbachok kincseivel együtt került a müncheni Residenz kincstárába. Mivel a középkori angol monarchia koronázási jelvényeit a polgárháború alatt elpusztították, ma ez a varázslatosan szép hercegnői vagy épp királynéi korona a legrégibb fennmaradt angol korona.

Bajorország 1805-ben, Napóleon kegyelméből lett választófejedelemségből királyság (Königreich Bayern).

A bajor királyi jelvények (1806)

A bajor királyi jelvények 1806-ban, Párizsban készültek. Középen a királyi, jobbra a királyné koronája, balra pedig a királyi országalma (Reichsapfel vagy globus cruciger). A kard és a jogar a képen nem látszanak. A szép empire stílusú királyi jelvényeket azonban sohasem használták: sem I. Miksa József királyt, sem pedig utódait nem koronázták meg, bár a királyi jelvények többször megjelentek a király trónfoglalási ünnepségén.

A királyi koronák és jelvények ábrázolásai

Jusztiniánusz bizánci császár (a ravennai San Vitale templomban)

A koronás uralkodó, a legtöbbször a trónon, kezében a hatalmi jelvényekkel – karddal, királyi pálcával vagy országalmával – a középkori és újkori művészeti ábrázolások nagyon gyakori témája. Ezek a festmények, szobrok, miniatúrák és könyvillusztrációk a viselet és persze a királyi jelvények történetének fontos dokumentumai. Az ábrázolások sokszor félrevezetők is lehetnek, hiszen az arcvonások, a viselet és akár még az ábrázolt királyi jelvények ábrázolásai is sokszor inkább az adott kor művészeti konvencióit, mintsem a valóságot tükrözték. Fokozottan igaz ez a királyi jelvények ábrázolásaira, különösen a királyavató koronákra és az ahhoz kapcsolódó hatalmi jelvényekre, amelyeket a középkorban és az újkor nagyobbik részében a közönségtől elzártan, szigorú védelem alatt őriztek. A legtöbb középkori és újkori államban világosan elkülönült egymástól a koronázási (királyavató) korona az ünnepi alkalmakkor az uralkodó által viselt „ünnepi korona” (angol: state crown) vagy magán (házi) korona (Privatkrone), s a hivatalos portrékon sem a királyavató, hanem az ünnepi korona jelent meg, s a legszentebb királyi jelványeket sokszor évtizedekig elő sem vették a kincstárból, ha a trónt az uralkodó fiatalon foglalta el, s késő öregkoráig a trónon maradt.

III. Ottó császár a trónon
(A reichenau-i iskola mestere, III. Ottó császár evangéliáriumából, Bajor Állami Könyvtár)

A korona ábrázolásokkal kapcsolatos művészeti konvenciók jól tanulmányozhatók akár a magyar királyi korona (a Szent Korona), akár pedig a német-római birodalom koronája tekintetében. A korai középkori ábrázolások a császárt mindig egy egyszerű négy-liliomos abroncskoronával ábrázolták, s a gótika korában jelentek meg a bonyolult rajzú, belülről egy oldalt fordított püspöksüveggel bélelt magán vagy házi koronák. Az igazi birodalmi korona – a Reichskrone –, mely I. Ottó császár 962-es koronázására készült, s amely a mai formáját már az 1040-es években, a száli frank császárok (a Konrádok és Henrikek) idején elnyerte, sohasem jelent meg az ábrázolásokon. A tudomásom szerinti legkorábbi ábrázolása épp Dürer Nagy Károly portréja, amelyet a nürnbergi városháza díszterme számára festett. Sajátos módon, a császári pecséteken is mindig a magán vagy házi korona jelent meg, s sohasem az Ottó-féle birodalmi korona.

IV. (Bajor) Lajos német király, gótikus házi koronában
(sírszobor a müncheni Frauenkirchében)

A magyar királyok magán vagy házi koronájáról nem maradt fenn megbízható adat. A Szent Korona első hiteles, a valóságosra valamelyest hasonlító ábrázolása a 15. századi Fugger krónikában található, amely abban a mintegy 20-25 évben készült, amikor a korona III. Frigyes császárnál volt elzálogosítva. A magyar királyok ábrázolásai többnyire az akkori művészeti konvencióknak megfelelően, késő román vagy gótikus stílusú nyílt koronákat mutatnak. A zárt korona először talán a Thuróczy krónikában jelenik meg, de akkor sem a Szent Korona jellegzetes alakjával, hanem a kornak megfelelő késő gótikus zárt koronaként, vagyis a korabeli művészeti konvencióknak megfelelően.

A Szent Korona a Fugger-krónikában

III. András a Thuróczy-krónikában

Az újkorban a korona-ábrázolások már egyre inkább közelítenek a valóságos műtárgyak élethű bemutatásához. A német-római császárok, az angol, francia, svéd, dán és lengyel királyok portréin jól lehet tanulmányozni a királyi jelvényeket, a koronázási vagy a koronázás utáni díszruhát. A régi monarchiákban kialakult korona-használati szokások miatt, az igazi, a legszentebb koronáknak azonban alig vagy egyáltalán nem maradt fenn ábrázolása, s ha egy belső zűrzavar – az angol Commonwealth vagy a francia forradalom – a királyi jelvények elpusztításában csúcsosodik ki, akkor az elpusztított koronázási jelvények rekonstrukciójakor csak többé-kevésbé pontos leírásokra, rajzokra és analógiákra lehet támaszkodni.

I. Károly angol és skót király
mellett a Tudor VII. Henrik ünnepi koronája, jogara és országalmája - sem a király, sem a királyi jelvények nem élték túl a Commonwealth-t

Az európai uralkodói koronák

Európai uralkodói koronák

Tóth Endre

(HISTORIA 2000/05-06)

A Német-római Birodalom, a Magyar és a Cseh Királyság koronáján kívül más országban nem használták ugyanazt a koronát a koronázásokon. Spanyolországban és Portugáliában a középkorban pedig nem volt általános a korona használata. A középkorban az angol felségjelvényeket a Westminsterben, a franciákat a Saint-Denisben épült apátságban őrizték. Az újkorban Angliában és Oroszországban az új uralkodót gyakran olyan új koronával koronázták meg, aminek az ékköveit elődjének a koronájáról szerelték le: a régi koronának csak a váza maradt meg. A középkori koronákat és koronázási jelvényeket Angliában Cromwell Oliver törette szét.

XIV. és XV. Lajos francia királyok nem koronáztatták meg magukat. (A szerkesztő megjegyzése: a szerző téved, mindkét uralkodó esetében tartottak koronázást, csak nem rögtön a trónralépéskor, hanem jó pár évvel később, mert XIV. Lajos ötévesen, 1643-ban lett király, s a koronázása 1654-ben volt, 16 évesen, míg dédunokája, XV. Lajos 1715-ben ugyancsak ötévesen lett király, mivel nagyapja és apja is meghalt a dédapa, XIV. Lajos halála előtt. XV. Lajos koronázása 1722-ben volt.) Franciaország jelvényei a nagy francia forradalom alatt semmisültek meg. A lengyel koronázási kincset 1795-ben a poroszok elrabolták, később pedig megsemmisítették.

Dániában 1840-ben, Svédországban 1859 óta nem tartanak koronázási szertartást. (A szerkesztő megjegyzése: pontosabban, Dániában 1841-ben, Svédországban 1873-ban volt az utolsó koronázás.) Sem az egyesült Itália első királyát, Viktor Emmánuelt, sem János Károly spanyol királyt nem koronázták meg.

A Német-római Birodalom koronájának állandó őrzési helye nem volt, amíg Zsigmond császár (és magyar király) 1424-ben Nürnberget nem jelölte ki őrzési helynek; 1796-tól Bécsben őrizték. Az Anschluss után visszavitték Nürnbergbe, ahol a II. világháború végéig maradt. A Szent Koronával lényegében egyidős német császári korona - 1806 óta nincs használatban - múzeumi tárgy. A Kunsthistorisches Museum kezelésében lévő kincstárban, a bécsi Burgban van kiállítva minden olyan jelvénnyel együtt, amelyek birtoklása nem volt magántermészetű. A Habsburgok magánkincstára - úgy hírlik - 1919-ben "eltűnt", a család elvitte. Ebben volt például Erzsébet királyné koronája is, tehát a család magántulajdonának számított, ma nincs meg.

A Prágában őrzött Szent Vencel-koronát a Szent Vid-székesegyház melletti koronateremben őrzik, melynek ajtaján 7 vagy 9 zár van, ezek nemcsak a középkorban, hanem ma is működnek. Az egyik kulcs Havel elnöknél van: ez mindenesetre közjogi jelentőségre utal.

A lombard Vaskorona - mivel Krisztus keresztszögét is belefoglalták - a monzai dóm kincstárának tulajdona, oltáron őrzik. Egyházi tulajdonban van, ugyanúgy, mint a palermói Constanza királyné sírjából kiemelt korona.

Az alábbi felsorolás a koronázó jelvények készítésének idejét és jelenlegi őrzési helyüket tartalmazza:

1. A középkori itáliai királyság Vaskoronája, 9. sz. eleje, Monza, Keresztelő Szent János-katedrális
2. A Német-római Birodalom koronája 10-11. század, Bécs, Hofburg, Kincstár
3. A magyar Szent Korona korábbi részekből a 12. sz. második felében állították össze, Budapest, Országház
4. II. Frigyes császár koronája, 1212-1250, Palermo, Dómkincstár
5. "Szent Vencel koronája": a cseh korona, 15. század, Prága, Hradzsin, Szent Vitus-templom kincstára (A szerkesztő megjegyzése: helyesen 14. századi.)
6. Az orosz cári korona: a Monomachos-korona, 14. század, Moszkva, Kreml, Oruzsejnaja Palata - Állami Fegyvertár (A szerkesztő megjegyzése: a gyűjteményben rengeteg cári (nagyfejedelmi) fejdísz van, ami leginkább egy nomás süvegre emlékeztet, illetve ott vannak az orosz császári koronák, az uralkodó hatalmas gyémántos koronája, mely 1762-ben Nagy Katalin megrendelésére készült, illetve a cárné kisebb koronája, mely 1801-ben készült.)
7. A skót királyi korona 1540 körül, Edinburgh, Királyi palota (A szerkesztő megjegyzése: pontosabban az edinburgh-i várban.)
8. A svéd korona (XIV. Erik koronája), 1561, Stockholm, Nemzeti Bank (A szerkesztő megjegyzése: 1973 óta a stokholmi királyi várban.)
9. IV. Keresztély dán király koronája, 1588, Koppenhága, Rosenborg királyi kastély
10. Az osztrák császári korona vagyis II. Rudolf koronája, 1602, Bécs, Hofburg, Kincstár
11. Bocskay István koronája, 17. század eleje, Bécs, Hofburg, Kincstár
12. Az angol korona: II. Károly koronája, 1662, London, Tower (A szerkesztő megjegyzése: pontosabban a Szent Edvárd koronája nevet viselő koronázási korona készült II. Károly megrendelésére 1662-ben. A kincstár sok egyéb koronát őríz még, melyek a 19-20. században készültek.)
13. A dán korona: V. Keresztély "abszolút" koronája, 1665-71, Koppenhága, Rosenborg királyi kastély
14. I. Pál cár koronája, 1776, egykor Szentpéterváron a Téli Palotában; a sorsa ismeretlen
15. I. Napóleon koronája, 1804, Párizs, Louvre
16. Bajor királyi korona 1806, München, Residenz, Kincstár
17. A norvég királyi korona, 19. század eleje, Trondheim, Norges Bank (A szerkesztő megjegyzése: a 2000-es évek óta a trondheimi érseki palotában van kiállítva.)

(Forrás: http://www.historia.hu/archivum/2000/tart000506.htm)

* * *

A szerkesztő megjegyzései

Tóth Endre írása érdekes, de nagyon sok téves információt tartalmaz.

1. Egy korona vagy több korona

A középkorban és az újkorban is, az uralkodóknak nem egy, hanem több koronája is volt. A koronák közül a legtöbb országban kiemelkedett egy korona és a hozzá tartozó egy vagy több jogar (királyi pálca), esetleg országalma (globus cruciger), kard és más jelvények (karperecek, sarkantyúk, stb.), amelyek ténylegesen vagy a kegyes hagyomány szerint az államalapító királyhoz vagy az uralkodó dinasztia szentjéhez, vagy akár mindkettőhöz kötődnek. Ez a korona (koronázási jelvények) volt a „királyavató” vagy koronázási korona, amelyet a középkorban szinte mindenütt a dinasztia legfőbb templomában őriztek. A legtöbb középkori királyságban csak azt a koronázást ismerték el érvényesnek, amely ezzel a koronával történt meg.

Az uralkodó azonban nemcsak a koronázáson viselt koronát, hanem sok más ünnepi alkalommal is, így például ünnepi misén vagy éppen a rendi gyűlésen. Erre a célra nem a többnyire szentként tisztelt királyavató koronát, hanem egy másik, ünnepi vagy házi koronát használtak. A feljegyzések szerint, Hódító Vilmos egy évben háromszor viselte a koronáját, húsvétkor, pünkösdkor és karácsonykor. Leszármazottja, a mai brit uralkodó – elődeihez hasonlóan – a Parlament ünnepélyes megnyitásán visel koronát, a „birodalmi ünnepi koronát” (Imperial State Crown), amely nem azonos a koronázó koronával.

A halott királyt is nagyon sokáig koronával, a külön erre az alkalomra készített halotti koronával temették el, míg az igazi uralkodói jelvény az uralkodó ravatalán jelent meg. Sok középkori és későbbi királyi sírból került elő halotti korona, így például III. Béla király és Anna királyné székesfehérvári sírjában is találtak egy-egy ezüstből készült halotti koronát, valamint jogart és kardot. Bátory István és a korábbi lengyel királyok halotti koronáit a waweli székesegyház kincstárában, a középkori svéd királyok halotti koronáit az uppsalai dómban őrzik.

2. Uralkodók és koronák

A középkori nyugat rangelső uralkodója a római császár – közkeletűbb nevén a német-római császár – volt, akinek uralkodói jelvényét a birodalomalapító Nagy Károly nevéhez kötötték. A máig fennmaradt császári korona azonban nem az ő számára, hanem 962-ben I. Ottó koronázására készült, amely mai alakját az oromkereszt és a középső ív hozzáadásával a 11. században nyerte. A birodalmi jelvényeket (Reichsklenodien) a 15. századtól kezdve a nürnbergi polgárok őrizetére bízták. A nürnbergi Szent Lélek kórház templomában őrzött birodalmi jelvények mellett a császárnak az ünnepi alkalmakra saját ünnepi vagy házi koronája is volt. A középkorból nem maradt fenn császári házi korona, azonban több ábrázolásuk ismert a 14-15. századi császárportrékról. Az újkorban készült császári házi korona, mely II. Rudolf császár számára készült, a mai napig fennmaradt, s 1804-től ez volt az osztrák császári korona, mely a császári címerben, 1867. után pedig a kettős monarchia közös államcímerében is megjelent.

A hagyomány a francia monarchia királyavató koronáját is Nagy Károlyhoz kötötte, s a többi uralkodói jelvénnyel együtt a Párizs melletti Saint-Denis királyi bencés apátságban őrizték. Valódi készítési ideje nem ismert, talán II. Fülöp Ágost idején készülhetett, a 12. században. A francia királyok jelvényeihez tartozott még a XIV. században készült jogar, Nagy Károly koronás alakjával, illetve a király bírói hatalmát jelképező pálca, a végén az elefántcsontból faragott jobb kézzel (’le main de justice’), valamint Nagy Károly legendás kardja, a ’Joyeuse’, és sarkantyúi is, valamint több más házi (ünnepi) és halotti korona, királyi pálca és kard is. A francia uralkodók – ellentétben a császárral, az angol és más királyokkal, így a magyar királlyal – nem használtak országalmát A francia koronázási és királyi jelvényeket – néhány, ötletszerűen kiválasztott darabtól eltekintve – 1793-ban a forradalmi kormány parancsára a pénzverdébe szállították és beolvasztották, és csak alig maradt róluk valamennyire is megbízható ábrázolás.

A középkori angol monarchia királyavató koronáját a hagyomány Hitvalló (Szent) Edvárd, a szász dinasztia utolsó előtti királya nevéhez kötötte, de más hagyomány tudni vélte, hogy a korona eredetileg a Hitvalló egy nagy elődje, a 9. századi angol-szász király, Nagy Alfréd számára készült. Ezt a koronát a polgárháborúig (1640-1649) a Westminster Apátság kincstárában őrizték. (A Westminster Apátság valaha a St. Denishez hasonlóan királyi bencés apátság volt, amelyet a szerzetesrendek feloszlatása idején, 1538-ban megszüntettek. Rövid ideig a frissen alapított westminsteri püspök székesegyháza volt, majd I. Erzsébet idején nyerte el mai státuszát az angol egyházban, mint társaskáptalani templom, dékánnal és kanonokokkal.) A Szent Edvárd regáliának nevezett koronázási jelvényeket, a Towerben őrzött ünnepi (házi) koronákkal együtt Cromwell rendeletére összetörték és az aranyat és drágaköveket eladták. A hagyomány szerint a restauráció után a régi mintájára, azok másolataként készült új korona a régi arany és drágakövek felhasználásával készült, így valamelyes folytonosság létezik a Hitvalló eredeti koronájával.

Az első lengyel király, Meskó (Mieszko) a német császártól kapott koronát, s azzal koronázták meg 968-ban, de az a korona már a középkorban elveszett. Az 1342-ben újraegyesített Lengyelország királyavató koronája I. Ulászló (Wladisław Łokietek) megrendelésére készült, s 1764-ig, az utolsó lengyel koronázásig szinte minden királyt azzal koronáztak meg. A koronát a legendás királyról, Merész Boleszlávról nevezték el. Merész Boleszláv koronáját, a többi öt lengyel koronával, számtalan jogarral és országalmával együtt a poroszok 1795-ben elrabolták, majd 1809-ben megsemmisítették. A szász királyok aranyozott ezüst koronája, királyi pálcája és országalmája ma a varsói Nemzeti Múzeumban, I. Ulászló díszkardja – a híres Csorba kard – pedig a krakkói Wawelben található.

Az egységes spanyol királyság 1478-ban jött létre, a Trastamara-ház két ágából származó Ferdinánd aragóniai király és Izabella kasztíliai királynő házasságkötésével. Az aragóniai királyságban szokás volt a koronázás, a kasztíliai királyságban azonban nem, s az egységes spanyol királyság a kasztíliai királyság szokásait vitte tovább, így a spanyol királyokat felkenték szentelt olajjal, de nem koronázták meg. Szimbolikus használatra készült korona és talán más jelvények is, amelyek a 18. században elvesztek, állítólag befalazták őket valahol a madridi királyi palotában, de a helyet elfelejtették, s azóta sem találták meg. A spanyol parlament, a Cortes ünnepélyes megnyitásán az uralkodó trónja előtt egy párnán elhelyezett korona és jogar a 19. században készült. A portugál királyságban a 17. századig szokás volt a koronázás, azonban akkor felhagytak vele, így az utolsó portugál királyokat már nem koronázták meg. A szimbolikus használatra készült 18-19. századi korona a Lisszabon melletti ajudai királyi palotában látható.

A skandináv monarchiákban a koronázási szertartást a 19-20. században szüntették meg. Az utolsó dán koronázás 1840-ben volt, az utolsó megkoronázott svéd király II. Oszkár volt, míg Norvégiában a koronázást 1908-ban, VII. Haakon 1906-os koronázása után törölték el.

3. A fennmaradt koronák és koronázási jelvények

A német-római birodalom uralkodói jelvényei, közte a koronázási öltözék szinte minden darabjával, hiánytalanul fennmaradtak, s ma a bécsi Hofburgban, a Schatzkammerben őrzik őket. Itt vannak az osztrák császárság (Kaisertum Österreich), valamint a rövid életű lombard-velencei királyság uralkodói jelványeit is, valamint az Aranygyapjas rend (l’ordre de toison d’or) kincstárát is. Az egyes német tartományok – államok – uralkodói jelvényei közül, a porosz koronázási jelvények a berlini Charlottenburg kastélyban, illetve a dél-németországi Hohenzollern várkastélyban találhatók. A bajor és württembergi királyi koronák, valamint a badeni nagyhercegi korona a müncheni Residenz-ben, a stuttgarti régi várkastélyban, illetve a karlsruhei Bádeni Tartományi Múzeumban láthatók. A középkori német királyok koronája – ami nem azonos a Bécsben őrzött császári koronával – az aacheni dóm kincstárban van, s Nagy Károly fejereklytartóját díszíti.

A franciak koronázási jelvényeknek a forradalmak következtében csak kis töredéke maradt meg, azok a Louvre-ban láthatóak. A restauráció után újjáalkotott angol regália a londoni Tower kincsesházában (Jewel House) látható, míg a skót regália (The Honours of Scotland), a scone-i kővel együtt az edinburgh-i várban van. A korai középkori ír királyságnak nem maradtak fenn az uralkodói jelvényei, az ír koronaékszereknek nevezett kincseket, a Szent Patrik-rend gyémántokkal kirakott jelvényét és rendjel-csillagát 1910-ben ellopták, s azóta sem kerültek elő.

Az itáliái államok uralkodói jelvényei – a Tóth Endre cikkében felsoroltak kivételével – ma már nincsenek meg. A 19. században létrejött új monarchiák már nemigen készíttetek uralkodói jelvényeket, így nincsenek belga vagy bolgár koronázási jelvények. Az egykori szerb (jugoszláv) királyság jelvényei Belgrádban, míg a román király vasból (!) készült koronája Bukarestben van, s tudomásom szerint, egyik sincs kiállítva.

Az orosz cárok, majd császárok uralkodói jelvényei viszont hiánytalanul megvannak a moszkvai Kreml Fegyvertár (Oruzsejnaja Palata) nevű gyűjteményében, így azok némi sorbaállás után megnézhetők. A gyűjtemény hihetelen gazdag és változatos, valóban egy régi nagyhatalom uralkodói kincstára, amelyben érdekesen keveredik a régi moszkvai udvar bizánci öröksége a nyugatos pétervári udvari stílussal.