A lengyel királyok koronázási jelvényei - II. A leltár: mi volt és mi maradt

A krakkói Wawel korona-kincstára

I. (Öreg) Zsigmond király Vitéz Boleszláv koronájával

III. (Wasa) Zsigmond király a ravatalon

 A lengyel címer-sast formázó korona-állvány, jelenleg a moszkvai Fegyvertárban

A Wawel állami kincstárának 1633-ban, Jerzy Ossolinski nagykancellár rendeletére készült leltár aszerint a Lengyel-Litván Államközösség koronázási jelvényeit öt ládában tartották és azok a következő tárgyakból álltak:

• “Vitéz Boleszláv (Boleslaw Chobry) koronája”, mely 1320-ban I. (Lokietek) Ulászló számára készült
• a “királyné koronája”, mely ugyanakkor készült Ulászló király felesége, kaliszi Hedvig királyné – Kegyes Boleszláv kaliszi herceg és árpádházi Boldog Jolánta (Szent Kinga és Szent Margit testvére, Szent Erzsébet unokahúga) leánya – számára
• az úgynevezett “magyar korona”, Zápolya II. János Zsigmond magyar király és első erdélyi fejedelem számára készült, a magyar Szent Korona alapján
• az úgynevezett “hódolati korona” (Corona homagialis), mely a rendek hódolatának fogadására készült, II: Jagelló Ulászló számára
• az úgynevezett “temetési korona”, a lengyel uralkodók temetési szertartásai céljára, Báthori István király számára készült
• három jogar és három ezüst országalma
• ezüst lánc a Szent Kereszt egy darabjának ereklye-tartójával
• a “rutén” keresztek és ereklyék
• pergamenre írott latin nyelvű biblia
• orrszarvú kürt
• a Szczerbiec, a “Csorba kard’”, a lengyel királyok koronázási kardja
• a grünwaldi kardok, a grünwaldi (tannenbergi) csata után, 1410-ben a legyőzött teuton lovagok által Jagelló Ulászló királynak adományozott két kard
• Merész Boleszláv kardja
•  I. (Öreg) Zsigmond kardja
• három kalap, gyöngyökkel szegélyezve
• egy nagy láda, ékszeres dobozokkal, köztük egy nagy rubin, egy 0,94 karátos gyémánt, 200 gyémánt, egy nagy smaragd.

A Vasa (Wasa) magánkincstár

A Vasa királyok magánkincstára, melyet a varsói királyi várban őriztek, még további koronákat tartalmazott:

• a “svéd korona”, melyet II. Zsigmond Ágost (az utolsó Jagelló király) számára készítettek
• a “moszkvai korona”, mely 1610 körül Vasa Ulászló herceg számára, az orosz cárrá történő koronázására készült, valamint
• egy ezüst fehér sas. a lengyel címer sasmadara, mint a királyi korona heraldikai állványa (részben aranyozott tiszta ezüst, 89 cm magas). A sas II. János Kázmér király számára készült Augsburgban, 1666 táján.

A szász koronák

 Fent: Erős Ágost koronája, jelenleg a drezdai Rüstkammerben
Lent: III. Ágost és Mária Josepha jelványei, jelenleg a varsói Nemzeti Múzeumban

Sobieski III. János király halála után kettős királyválasztás volt, a rendek egy része Ferenc Lajos conti herceget, a másik része Frigyes Ágost (Erős Ágost) szász választót választotta meg lengyel királynak, II. Ágost néven. Mivel a prímás, meg a szenátorok többsége, akik a Királyi Kincstár felett őrködtek, nem támogatták a szász választót, így úgy tűnt, a koronázáshoz nem fognak rendelkezésre állni a koronázási jelvények, ezért Johann Friedrich Klemm freiburgi aranyműves 1697-ben készített egy koronát, jogart és országalmát aranyozott ezüstből, szines zománccal és féldrágakövekkel díszítve. A pót-korona használatára végül is nem került sor, mert a koronázás előtt két szerzetes betört a Wawel kincstárába és kihozta a koronázáshoz szükséges eredeti koronázási jelvényeket. A feleslegessé vált jelvényeket II. Ágost megtartotta mint saját személyes jelvényeit, s azok azóta is a drezdai vár fegyvertárában (Rüstkammer) vannak.

II. Ágost király halála után, 1733-ban újabb konfliktus tört ki a lengyel trón öröklése körül. A trónigénylők az új szász választó, III. Ágost és a korábbi, trónfosztott lengyel király Leszczynski Szaniszló voltak. A konfliktus regionális háborúba torkollott, ezt volt a lengyel örökösödési háború. A háború alatt az eredeti regáliát elrejtették, így az új király, III. Ágost és felesége Mária Josepha számára két korona, két jogar és két országalma készült ezüstből. E jelvényeket a lengyel kormány 1925-ben, Bécsben megvásárolta, s azok 1939-ig Varsóban voltak kiállítva. 1940-ben a német csapatok elrabolták ezeket, s a háború végén Németországban kerültek elő, ahonnan a Szovjetúnióba kerültek, s ott maradtak egészen 1960-ig, amikor a visszaadták Lengyelországnak. Jelenleg a Varsói Nemzeti Múzeumban vannak.

A megmaradt, s ami elveszett

Az egykori lengyel koronázási jelvényekből csak a Csorba kard, a Szent Móric lándzsa, valamit a szász királyok koronái maradtak fenn, minden más elpusztult, amikor 1809-ben a poroszok beolvasztották az elrabolt lengyel koronakincseket.

(A sorozat következő részében az egyes elveszett, illetve megmaradt tárgyakat vesszük sorra.)

Conques

Conques csendes kisváros, lakosságának számát (1999: 309) tekintve pedig aprócska falu a Pireneusok északi oldalán, Dél-Franciaországban, Aveyron megyében, az egykori Languedoc tartományban. A középkoban forgalmas zarándokhely volt, akiket a compostelai Szent Jakab zarándokúton, Sainte Foy ("Szent Fidesz", vagyis a Szent Hit), egy a késői római időkben mártírhalált halt fiatal lány ereklyéi vonzottak ide.

Conques utcáin megállt az idő

Az apátsági templom főhajója

A szent ereklyék fölé a 12. században háromhajós bazilikát emeltek, megjelenésében utánozva a zarándokok végső céljának, Santiago de Compostela hatalmas székesegyházának alakját. Az egykori apátsági templom számtalan fantasztikus faragvánnyal dicsekedhet, a legnagyszerűbb mégis az Utolsó Ítéletet ábrázoló dombormű a templom főbejárata felett.

Az Utolsó Ítélet a templom főkapuja felett

(A nagy felbontású kép pedig itt érhető el.)

Az apátság legfőbb kincse a védőszent Sancta Fides arany ereklyetartója volt. Az ereklyetartót először angers-i Bernát „Szent Fidesz csodái” című könyve írta le, 1010-ben (!). A figura magja tiszafa, melyet aranylemezek borítanak, s az aranylemezből domborított fején korona van. Az arc nyilvánvalóan nem egy leány arca, hanem férfié. Egyes vélekedések szerint valamelyik késői római császár arca, míg Thomas Hoving, a new-yorki Metropolitan Múzeum egykori igazgatója Nagy Károly portréját vélte felfedezni a férfi arcban.

Sainte Foy ereklyetartó szobra
- ez tényleg nem egy fiatal lány, hanem leginkább valami keleti isten-király ...

Nekünk magyaroknak egy nem kevésbé fantasztikus elmélet következtében lehet érdekes a darab. A Nagy Károly életéről szóló krónikák feljegyeznek egy sikeres hadjáratot a kárpát-medencei avarok ellen, melynek során – 795-796 táján – elfoglaltak egy kagáni földvárat, s az ott talált kincseket 15 szekérrel szállították a frankok fővárosába, Aachenbe. Az bizonyos, hogy az avaroknak, vagy akár a hunoknak és a szkítáknak fantasztikus aranykincsei voltak – elég csak az Ermitázs aranykincseire, vagy a magyar földön előkerült avar fejedelmi kincsleletekre gondolni. Az is elég nyilvánvaló, hogy az aranytárgyak igen sokszor mentek át mindenféle átalakításon, és nem egy keleti vagy népvándorláskori arany ötvösmunka kötött ki valamelyik európai székesegyházi kincstárban.

A Szent Fidesz ereklyetartóval kapcsolatos egyik magyarázat Csomor Lajos ötvösművész "Magyarország Szent Koronája” című kötetében fogalmazódik meg. E szerint a szobor nem nyugat-európai műalkotás, hanem a kárpát-medencei avar kagáni udvarban készült, és valamelyik avar királyt ábrázolja. Csomor különös jelentőséget tulajdonít a figura koronájának, mely valóban nem hasonlít a a kortárs nyugati koronákra – pl. az esseni kincstárban őrzött kis liliomos koronára –, de nagyon hasonlít a magyar királyok Szent Koronájára. Csomor feltételezése szerint a Szent Korona – amelynek akár egy leegyszerűsített ábrázolása is lehet az ereklyetartó koronája – 796-ban, az avar kincsekkel együtt került Nagy Károly kezébe, onnan talán Rómába, a pápai kincstárba, majd bölcs pápai gesztusként vissza a Kárpát-medencébe, immár az első magyar király koronázására. (A különböző korona-elméletekről a Magyar Narancs is írt pár éve. Csomor mostanra teljesen meghibbant, a könyv újabb kiadása már "Őfelsége a Szent Korona" címmel jelent meg, de az aranyműves technikai megfigyelései az első kiadásban még legalábbis elgondolkoztatóak voltak.)

Az ereklyetartó szobor koronája

A buenos aires-i emigráns, Fehér M. Jenő még fantasztikusabb elmélettel áll elő (Fehér Mátyás Jenő: Az avar kincsek nyomában, Buenos Aires, 1972, hasonmás kiadás: Budapest, Ménrót Kiadó, é.n.): a figura nem az avar kagán, hanem az avar földistennő vonásait őrzi. A dolog nyilvánvaló képtelenség, mert jól láthatóan nem női, hanem férfi arcról van szó. Fehér elméletének van egy még fantasztikusabb, a conques-i ereklyetartóhoz nem kötődő része: szerinte ugyanis a magyar kalandozásoknak a célja nem volt más, mint az elrabolt avar kagáni kincstár hiányzó darabjainak összegyűjtése.

A figura palástját számtalan ékkővel díszítették, de került rá jó pár antik (római) camea is

Les "Honneuse de Charlemagne" – a francia királyok uralkodói jelvényei. 2. rész.

Hyacinthe Rigaud: XIV. Lajos, Franciaország és Navarra királya (1701)

A forradalom előtti francia regáliáról nagyon kevés hiteles ábrázolás van, s azok sem a „hivatalos”, királyavató koronát, hanem inkább a koronázási (ünnepi) vagy magánkoronákat ábrázolják.

A „hivatalos koronák”

A francia királyok „királyavató” koronájának eredete – akárcsak a magyar Szent Koronáé – a történelmi idők homályába vész. Egyesek szerint a korona eredetileg valóban a frank királyoké lehetett, amelyet a 12. században egészítettek ki az olyan jellegzetes, nagyméretű liliomokkal, mások pedig az egész koronát 12. századi eredetűnek vélték. Az ábrázolások alapján az sem világos, hogy nyitott (corona operta) vagy keresztpántokkal fedett, zárt korona (corona clausa) volt-e. A problémát tovább bonyolítja, hogy a kincstár 1634-ben készült leltára három igazán fontos koronát nevez meg: (1) Nagy Károly koronáját, (2) Szent Lajos koronáját, s (3) „La Sainte Couronne” (a.m. Szent Korona!) néven Kopasz Károly koronáját, míg az 1739-ben készült leltár már csak két koronát említ, s nem ejt szót a Szent Koronáról, s arról sem, hogy azzal mi történt, s hová lett. Dom Michel Félibien „Histoire de L’Abbaye Royale de Saint-Denys en France” című műve is csak Nagy Károly és Szent Lajos koronáiról, illetve a királyné hivatalos koronájáról beszél, s nem tesz említést a Szent Koronáról. Olyan értelmezés is felmerült, hogy a három elnevezésből kettő ugyanazt a tárgyat takarja, de ahhoz a különbségtétel túl világos és egyértelmű.

Nagy Károly koronájának (balra) és a királyné (Jeanne d'Evreux) koronája (jobbra). Rekonstrukció

Szent Lajos koronája (18. századi rajz)

A francia királynék koronája Jeanne d’Evreux királyné, IV. Károly király felesége számára készült, aranyból, rubinnal, zafirral és gyöngyökkel kirakva. A korona forradalom utáni sorsa ismeretlen.

A koronázási vagy magán koronák

Az apátsági kincstár őrizte a Bourbon királyok koronázási vagy magánkoronáit is. Félibien műve IV. Henrik, valamint XIII. és XIV. Lajos koronáit említi. XV. Lajos koronájáról pedig későbbi művekből értesülhetünk, s XV. Lajos aranyozott ezüst magán koronája pedig egyike a kevés regáliának, ami túlélte a forradalmat.

XIV. Lajos koronája, jogara és 'main de justice' pálcája, Rigeaud festményén

XV. Lajos koronája, a Louvre gyűjteményében

A jogarok

Félibien műve összesen hat jogart vagy királyi pálcát sorolt fel: (1) Dagobert jogara, (2) Nagy Károly ’main de justice’ (az igazság keze) pálcája (nem feltétlenül karoling eredetű, talán csak Nagy Károlynak tulajdonítva), (3) Szent Lajos ’main de justice’ pálcája, (4) „Nagy Károly jogara”, és (5-(6) IV. Henrik jogara és ’main de justice’ pálcája. A francia királyok 18. századi ábrázolásain, különösen a hatalmas reprezentatív képeken, amelyek az uralkodót teljes királyi díszben ábrázolják, mindig megjelenik egy ’main de justice’ pálca és egy liliomos végű jogar. Sem a Nagy Károly-jogar, a császár koronás szobrával, sem pedig Dagobert jogara nem tűnik fel az ábrázolásokon.

A 7. századi meroving királynak, Dagobertnek tulajdonított jogar egy arany pálca volt, az arany pálcán egy kéz tartott egy arany glóbuszt, melyen egy drágakövekkel kirakott sas hordozta a mitológiai Ganimedeszt. Félibien műve közöl róla egy vázlatos képet, de ennél többet nem lehet tudni róla. Egyesek szerint római kori konzuli hatalmi jelvény volt, de erre kevés bizonyíték van.

A jogarok és királyi pálcák közül csak Nagy Károly jogara és egy ’main de justice’ pálca elefántcsont keze maradt fent. Mindkettőt használták Napóleon koronázásán, s megjelentek a császári címeren is.

A koronázási kard és a sarkanytúk

A francia királyok koronázási kardja – a Nagy Károlynak tulajdonított – és a koronázási sarkantyúk túlélték a forradalmat, mert azokat 1793-ban, a kincstár felszámolásakor a Louvre-ba vitték. Mindkettőt használták Napóleon, majd X. Károly koronázásán, s ma is a múzeum gyűjteményében vannak.

Dagobert trónja

A francia királyok koronázási trónszéke a legérdekesebb királyi trón. A legenda szerint Szent Eligiusz (Eloy), az aranyműves püspök készítette a királynak bronzból, aki az apátságnak adományozta. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a trón eredetileg egy római curilis szék, amelynek összecsukható formája az egyiptomiak korától egészen a 16. századik a leggyakoribb szék-forma volt. A szék karfája és alacsony támlája későbbi, akár meroving kiegészítés is lehet. A trónt Napóleon koronázásán is használták, s St. Denis apátjai is ezen ültek az ünnepi miséken.

(A legfontosabb összefoglaló irodalom: Gaborit-Chopin, Regalia: Les Instruments du Sacre des Rois de France: Les "Honneuse de Charlemagne", Paris, 1987 ISBN 2-7118-2.105-4. )

A királyi koronák és jelvények ábrázolásai

Jusztiniánusz bizánci császár (a ravennai San Vitale templomban)

A koronás uralkodó, a legtöbbször a trónon, kezében a hatalmi jelvényekkel – karddal, királyi pálcával vagy országalmával – a középkori és újkori művészeti ábrázolások nagyon gyakori témája. Ezek a festmények, szobrok, miniatúrák és könyvillusztrációk a viselet és persze a királyi jelvények történetének fontos dokumentumai. Az ábrázolások sokszor félrevezetők is lehetnek, hiszen az arcvonások, a viselet és akár még az ábrázolt királyi jelvények ábrázolásai is sokszor inkább az adott kor művészeti konvencióit, mintsem a valóságot tükrözték. Fokozottan igaz ez a királyi jelvények ábrázolásaira, különösen a királyavató koronákra és az ahhoz kapcsolódó hatalmi jelvényekre, amelyeket a középkorban és az újkor nagyobbik részében a közönségtől elzártan, szigorú védelem alatt őriztek. A legtöbb középkori és újkori államban világosan elkülönült egymástól a koronázási (királyavató) korona az ünnepi alkalmakkor az uralkodó által viselt „ünnepi korona” (angol: state crown) vagy magán (házi) korona (Privatkrone), s a hivatalos portrékon sem a királyavató, hanem az ünnepi korona jelent meg, s a legszentebb királyi jelványeket sokszor évtizedekig elő sem vették a kincstárból, ha a trónt az uralkodó fiatalon foglalta el, s késő öregkoráig a trónon maradt.

III. Ottó császár a trónon
(A reichenau-i iskola mestere, III. Ottó császár evangéliáriumából, Bajor Állami Könyvtár)

A korona ábrázolásokkal kapcsolatos művészeti konvenciók jól tanulmányozhatók akár a magyar királyi korona (a Szent Korona), akár pedig a német-római birodalom koronája tekintetében. A korai középkori ábrázolások a császárt mindig egy egyszerű négy-liliomos abroncskoronával ábrázolták, s a gótika korában jelentek meg a bonyolult rajzú, belülről egy oldalt fordított püspöksüveggel bélelt magán vagy házi koronák. Az igazi birodalmi korona – a Reichskrone –, mely I. Ottó császár 962-es koronázására készült, s amely a mai formáját már az 1040-es években, a száli frank császárok (a Konrádok és Henrikek) idején elnyerte, sohasem jelent meg az ábrázolásokon. A tudomásom szerinti legkorábbi ábrázolása épp Dürer Nagy Károly portréja, amelyet a nürnbergi városháza díszterme számára festett. Sajátos módon, a császári pecséteken is mindig a magán vagy házi korona jelent meg, s sohasem az Ottó-féle birodalmi korona.

IV. (Bajor) Lajos német király, gótikus házi koronában
(sírszobor a müncheni Frauenkirchében)

A magyar királyok magán vagy házi koronájáról nem maradt fenn megbízható adat. A Szent Korona első hiteles, a valóságosra valamelyest hasonlító ábrázolása a 15. századi Fugger krónikában található, amely abban a mintegy 20-25 évben készült, amikor a korona III. Frigyes császárnál volt elzálogosítva. A magyar királyok ábrázolásai többnyire az akkori művészeti konvencióknak megfelelően, késő román vagy gótikus stílusú nyílt koronákat mutatnak. A zárt korona először talán a Thuróczy krónikában jelenik meg, de akkor sem a Szent Korona jellegzetes alakjával, hanem a kornak megfelelő késő gótikus zárt koronaként, vagyis a korabeli művészeti konvencióknak megfelelően.

A Szent Korona a Fugger-krónikában

III. András a Thuróczy-krónikában

Az újkorban a korona-ábrázolások már egyre inkább közelítenek a valóságos műtárgyak élethű bemutatásához. A német-római császárok, az angol, francia, svéd, dán és lengyel királyok portréin jól lehet tanulmányozni a királyi jelvényeket, a koronázási vagy a koronázás utáni díszruhát. A régi monarchiákban kialakult korona-használati szokások miatt, az igazi, a legszentebb koronáknak azonban alig vagy egyáltalán nem maradt fenn ábrázolása, s ha egy belső zűrzavar – az angol Commonwealth vagy a francia forradalom – a királyi jelvények elpusztításában csúcsosodik ki, akkor az elpusztított koronázási jelvények rekonstrukciójakor csak többé-kevésbé pontos leírásokra, rajzokra és analógiákra lehet támaszkodni.

I. Károly angol és skót király
mellett a Tudor VII. Henrik ünnepi koronája, jogara és országalmája - sem a király, sem a királyi jelvények nem élték túl a Commonwealth-t