A lengyel királyok koronázási jelvényei - II. A leltár: mi volt és mi maradt

A krakkói Wawel korona-kincstára

I. (Öreg) Zsigmond király Vitéz Boleszláv koronájával

III. (Wasa) Zsigmond király a ravatalon

 A lengyel címer-sast formázó korona-állvány, jelenleg a moszkvai Fegyvertárban

A Wawel állami kincstárának 1633-ban, Jerzy Ossolinski nagykancellár rendeletére készült leltár aszerint a Lengyel-Litván Államközösség koronázási jelvényeit öt ládában tartották és azok a következő tárgyakból álltak:

• “Vitéz Boleszláv (Boleslaw Chobry) koronája”, mely 1320-ban I. (Lokietek) Ulászló számára készült
• a “királyné koronája”, mely ugyanakkor készült Ulászló király felesége, kaliszi Hedvig királyné – Kegyes Boleszláv kaliszi herceg és árpádházi Boldog Jolánta (Szent Kinga és Szent Margit testvére, Szent Erzsébet unokahúga) leánya – számára
• az úgynevezett “magyar korona”, Zápolya II. János Zsigmond magyar király és első erdélyi fejedelem számára készült, a magyar Szent Korona alapján
• az úgynevezett “hódolati korona” (Corona homagialis), mely a rendek hódolatának fogadására készült, II: Jagelló Ulászló számára
• az úgynevezett “temetési korona”, a lengyel uralkodók temetési szertartásai céljára, Báthori István király számára készült
• három jogar és három ezüst országalma
• ezüst lánc a Szent Kereszt egy darabjának ereklye-tartójával
• a “rutén” keresztek és ereklyék
• pergamenre írott latin nyelvű biblia
• orrszarvú kürt
• a Szczerbiec, a “Csorba kard’”, a lengyel királyok koronázási kardja
• a grünwaldi kardok, a grünwaldi (tannenbergi) csata után, 1410-ben a legyőzött teuton lovagok által Jagelló Ulászló királynak adományozott két kard
• Merész Boleszláv kardja
•  I. (Öreg) Zsigmond kardja
• három kalap, gyöngyökkel szegélyezve
• egy nagy láda, ékszeres dobozokkal, köztük egy nagy rubin, egy 0,94 karátos gyémánt, 200 gyémánt, egy nagy smaragd.

A Vasa (Wasa) magánkincstár

A Vasa királyok magánkincstára, melyet a varsói királyi várban őriztek, még további koronákat tartalmazott:

• a “svéd korona”, melyet II. Zsigmond Ágost (az utolsó Jagelló király) számára készítettek
• a “moszkvai korona”, mely 1610 körül Vasa Ulászló herceg számára, az orosz cárrá történő koronázására készült, valamint
• egy ezüst fehér sas. a lengyel címer sasmadara, mint a királyi korona heraldikai állványa (részben aranyozott tiszta ezüst, 89 cm magas). A sas II. János Kázmér király számára készült Augsburgban, 1666 táján.

A szász koronák

 Fent: Erős Ágost koronája, jelenleg a drezdai Rüstkammerben
Lent: III. Ágost és Mária Josepha jelványei, jelenleg a varsói Nemzeti Múzeumban

Sobieski III. János király halála után kettős királyválasztás volt, a rendek egy része Ferenc Lajos conti herceget, a másik része Frigyes Ágost (Erős Ágost) szász választót választotta meg lengyel királynak, II. Ágost néven. Mivel a prímás, meg a szenátorok többsége, akik a Királyi Kincstár felett őrködtek, nem támogatták a szász választót, így úgy tűnt, a koronázáshoz nem fognak rendelkezésre állni a koronázási jelvények, ezért Johann Friedrich Klemm freiburgi aranyműves 1697-ben készített egy koronát, jogart és országalmát aranyozott ezüstből, szines zománccal és féldrágakövekkel díszítve. A pót-korona használatára végül is nem került sor, mert a koronázás előtt két szerzetes betört a Wawel kincstárába és kihozta a koronázáshoz szükséges eredeti koronázási jelvényeket. A feleslegessé vált jelvényeket II. Ágost megtartotta mint saját személyes jelvényeit, s azok azóta is a drezdai vár fegyvertárában (Rüstkammer) vannak.

II. Ágost király halála után, 1733-ban újabb konfliktus tört ki a lengyel trón öröklése körül. A trónigénylők az új szász választó, III. Ágost és a korábbi, trónfosztott lengyel király Leszczynski Szaniszló voltak. A konfliktus regionális háborúba torkollott, ezt volt a lengyel örökösödési háború. A háború alatt az eredeti regáliát elrejtették, így az új király, III. Ágost és felesége Mária Josepha számára két korona, két jogar és két országalma készült ezüstből. E jelvényeket a lengyel kormány 1925-ben, Bécsben megvásárolta, s azok 1939-ig Varsóban voltak kiállítva. 1940-ben a német csapatok elrabolták ezeket, s a háború végén Németországban kerültek elő, ahonnan a Szovjetúnióba kerültek, s ott maradtak egészen 1960-ig, amikor a visszaadták Lengyelországnak. Jelenleg a Varsói Nemzeti Múzeumban vannak.

A megmaradt, s ami elveszett

Az egykori lengyel koronázási jelvényekből csak a Csorba kard, a Szent Móric lándzsa, valamit a szász királyok koronái maradtak fenn, minden más elpusztult, amikor 1809-ben a poroszok beolvasztották az elrabolt lengyel koronakincseket.

(A sorozat következő részében az egyes elveszett, illetve megmaradt tárgyakat vesszük sorra.)

A lengyel-litván unió címere

A lengyel király a Jagelló dinasztia trónra kerülése (1385) óta egyben litván nagyfejedelem is volt. Lengyelország és Litvánia a Lublini Uniótől (1569) kezdve egészen az önálló lengyel állam megszűnéséig (Lengyelország III. felosztása, 1795) egy sajátos nemesi köztársaságot alkotott, ez volt a Rzeczpospolita, hivatalos nevén a Lengyel Királyság és Litván Nagyhercegség (lengyelül: Królestwo Polskie i Wielkie Księstwo Litewskie), melyet a 17. századtól kezdve szívesen emlegettek a Fenséges Lengyel Köztársaság (latin: Serenissima Res Publica Poloniae) néven.

A Fenséges Lengyel Köztársaság királyi címere 
- a négyelt pajzs első és negyedik mezőjében: a lengyel címer, vörös pajzson arannyal felfegyverzett aranykoronás, kiterjesztett szárnyú jobbra tekintő ezüst sas, a második és harmadik mezőben: a litván címer: vörös mezőben jobbra vágtató fehér lovon ülő, kékruhás, kardos-pajzsos vitéz, a pogon
(ez a jobboldal mindkét esetben a heraldikai jobboldal).

A pajzsról a Fehér Sas-rend jelvénye függ láncon,

 A lengyel-litván unió címere a svéd Vasa házbeli királyok idején 
- III. Zsigmond, IV. Ulászló és II. János Kázmér királyok származtak a svéd uralkodóházból
- a középpajzsban a svéd címer, a szívpajzsban a Vasa-ház címere

A lengyel-litván unió címere a szász - Wettin-házbeli - királyok idején

A svéd monarchia – a legendák világából a szociáldemokrata mintaállamig (1.)

I. A kezdetektől a Bernadotte-házig

 Svédország történelmi országrészei: Götaland = Gótország, Svealand = a tulajdonképpeni Svédföld, Norrland = az északi föld, Österland = Keleti föld, a mai Finnország 

A legendák kora és a svéd középkor

A svéd monarchia eredete a legendák világába vész. Az óskandináv alapnyelven (svédül: Fornnordiska) a 12-14. században a mai Norvégiában és Izlandon megírt több király-saga mondja el az északi népek, így a svédek királyainak történetét, de egészen a 6. századig semmi biztosat nem lehet tudni ezekről, bár Tacitus már az 1. században arról ír, hogy a svédeknek (Tacitusnál: Sveones) királyaik vannak. A 6. századtól kezdve már több forrás utal egyes királyokra, így azok talán még nem teljesen a legendák körébe tartoznak. A svéd elő-történelem a 9-10. században vált át írott forrásokkal igazolható történelemmé. Az első teljesen bizonyosan létező király a Győzelmes Erik (svéd: Erik Segersäll) (970-995), majd a fia Olof Skötkonung (995-1022) tehát a magyar államalapítás kortársai voltak és ők vették fel a kereszténységet is. Az addig külön létező két országrészt, a svéd földet (svéd: Svealand) és gótföldet (Götaland) Olof egyesítette. A későbbi királyok uralkodási idejét és a tényleges uralmának időszakát homály fedi. A 12. században két klán, az Erik és a Sverker klán vetélkedett a hatalomért, felváltva adva királyt és ténylegesen uralkodó klikkeket, míg egy harmadik klán be nem házasodott az Erik-klánba és megalapította a Folkunga-dinasztiát (másképp: Bjelbo ház, svédül: Bjälboätten). A dinasztia-alapító Valdemar Birgerson (uralkodás: 1250–1275), a Stockholmot megalapító hires Birger jarl (kb. kormányzó) fia volt. A Folkung-ház beli királyokat a 15. században a kalmari unió dán-svéd-norvég királyai követték.

Balra fent: Győzelmes Erik az első történelmi svéd király hódol Odin istennek,
jobbra fent: Valdemar Birgersson, a Folkunga ház első királya, lent: Haakon Magnusson király egyesített svéd-norvég címere

A svéd nemzetállam: a Vasa dinasztia műve

A modern svéd nemzetállamot a 16. században teremtette meg az első Vasa-dinasztiabeli svéd király, I. Gusztáv (1496-1560, uralkodás: 1523-1560), aki nemcsak az örökletes abszolút monarchiát teremtette meg, hanem annak egyik lépéseként keresztülvitte a lutheránus reformációt, szakított Rómával és elkobozta az egyházi javakat (akkoriban a termőföldek több mint 20%-a egyházi kézen volt). Ebben az időszakban született az a svéd király-lista is, mely a svéd királyok származását Magógra, Jáfet fiára vezette vissza, ezzel is igazolva a svéd trón ősiségét. (Úgy látszik, nemcsak Ady Endre volt Góg és Magóg leszármazottja …) Ennek a listának az alapján az akkori királyok, XIV. Erik és IX. Károly magas sorszámot vettek fel, a korábbi uralkodók meg ennek megfelelően utólag kaptak „sorozatszámot”, noha annak idején nem sorszám szerint, hanem atyai néven emlegették őket (pl. I. Gusztávot kortársai Gustav Eriksson néven emlegették). (Károly valójában a harmadik ilyen néven uralkodó svéd király volt.)

 I. Gusztáv svéd király

Zsigmond svéd király (lengyel királyként: III. Zsigmond)

A lengyel rendek Báthori István halála után a svéd Vasa Zsigmond herceget választották királynak (1587), aki 1632-ig ült a lengyel trónon, megalapítva ezzel a Vasa ház lengyel – katolikus – ágát, mely 1668-ig uralkodott a lengyel-litván unióban. A katolikus Zsigmond apja (III. János) halála után megörökölte a svéd trónt is (1594) és Svédországot megpróbálta egy régens útján Varsóból kormányozni. A protestáns svéd rendek azonban, nem kis részben a régensherceg, a király nagybátyja, a későbbi IX. Károly befolyására 1599-ben megbuktatták a katolikus királyt. (Zsigmond további éveit alapvetően meghatározta a vágy, hogy visszatérhessen a svéd trónra.) Károlyt halála után a harmincéves háború protestáns hőse II. Gusztáv Adolf (1611-1632) követte a trónon.

A svéd nagyhatalmai törekvések kora: II. Gusztáv Adolftól XII. Károlyig

II. Gusztáv Adolf svéd király

 A Svéd Birodalom (1611-1718)

XII. Károly svéd király

II. Gusztávtól XII. Károlyig – 1611-1718-ig - tart a svéd nagyhatalmi terjeszkedés időszaka, a Svéd Birodalom kora. Gusztáv 1632-ben elesett a lützeni csatában, vele férfiágon kihalt a Vasa ház svéd ága. (A lengyel ág János Kázmér királlyal halt ki 1672-ben.) Gusztávot lánya, a legendás Krisztina követte (1632-1654), aki hatévesen lett királynő. Katolikus szimpátiái miatt 1654-ben lemondott és Rómába költözött. (Az egyetlen svéd uralkodó, aki a Szent Péter bazilikában nyugszik.)

A gyermektelen, soha férjhez nem ment Krisztinát unokaöccse, IX. Károly unokája, a bajor Wittelsbach-ház pfalz-zweibrückeni mellékágáből származó X. Károly Gusztáv (1654-1660) lépett a svéd trónra. Az ő idejére esik a lengyelországi svéd hadjárat, az Özönvíz (amelyet Henryk Sienkiewicz nagyszerű trilógiájának középső részében örökített meg). A hosszan uralkodó dán királyi házakkal ellentétben a svéd történelem a rövid életű dinasztiák történelme: a pfalz-zweibrückeni dinasztia svéd ága (1654-1720) a harmadik királlyal, a gyermektelen XII. Károllyal kihalt és vele elmúlt a svéd történelem birodalmi terjeszkedő korszaka is (1611-1718). Károlyt húga, Ulrika Eleonóra (1718-1720), majd annak férje a hessen-kasseli őrgróf fia, I. Frigyes (1720-1751) követte. Frigyes kötötte meg az oroszokkal a svéd nagyhatalmi törekvéseket vereséggel lezáró nystadti békét (1721), mely véget vetett a Svéd Birodalomnak és utat nyitott az új északi nagyhatalomnak, Oroszországnak. A katasztrofális eredménnyel végződő Északi Háború eredményeképpen a tényleges politikai hatalom a királytól a rendi országgyűléshez került. Ezt a parlamentáris fél évszázadot hívják a svéd történelemben a Szabadság korának (1718-1772, svédül: Frihetstiden).

A holstein-gottorpi dinasztia: a Szabadság korától a svéd abszolutizmusig

Adolf  Frigyes

 III. Gusztáv (1771-1792)

(az "Álarcosbál" c. Verdi opera eredeti főszereplője

IV. Gusztáv Adolf
a számüzetésbe küldött svéd király

XIII. Károly

A gyermektelen királyi pár utódjául a svéd rendek Adolf Frigyes holstein-gottorpi herceget választották trónörökösnek (1743), aki anyai ágon mind Vasa I. Gusztávnak, mind pedig X. Károlynak leszármazottja volt, miközben unokaöccsét, Károly Péter Ulrik herceget, Nagy Péter orosz cár unokáját a nagynénje, Erzsébet cárnő tette örökösévé. Adolf Frigyes király (1751-1771) gyengének bizonyult, a rendi országgyűlés különböző frakcióinak játékszere volt. Örököse, III. Gusztáv 1772-ben egy államcsínnyel kicsavarta a rendek kezéből a politikai hatalmat és nagybátyja, Nagy Frigyes porosz király és a felvilágosult abszolutizmus korának ihletésére, királyi autokráciát vezetett be, amely 1809-ig, az akkor elfogadott új alkotmányig (svédül: Regeringsformen) állt fenn. III. Gusztáv sok fontos reformot vezetett be, egyenjogúsította a katolikusokat és a zsidókat, lényegében eltörölte a halálbüntetést és a kínvallatást és gazdaságpolitikáját a gazdasági liberalizmus vezérelte. Alapítója volt a Svéd Akadémiának, a Svéd Királyi Operának és Balettnek.  III. Gusztáv 20 év uralkodás után egy nemesi összeesküvésnek esett áldozatául. 1792. március 16-n a stockholmi operában agyonlőtte egy merénylő. A seb nem volt halálos, de elfertőződött, és a király 13 nappal később meghalt. A III. Gusztáv elleni merénylet alapján készült Verdi Un ballo in maschera (Álarcosbál) című operája, melyet az osztrák cenzúra miatt kellett átírni a bostoni verzióra, amelyben nem a svéd király, hanem egy fiktív bostoni kormányzó, Richárd gróf a merénylet áldozata. Az új király a 14 éves fia, IV. Gusztáv Adolf lett (1792-1809), akit a Finnország elvesztésével járó katonai vereség (1809) után katonai puccsal lemondattak a gyermektelen nagybátyja, III. Gusztáv öccse javára, aki XIII. Károly néven lépett trónra (1809-1818), nagyon korlátozott hatalommal. A megbuktatott király külföldre távozott, s 1837-ben nagy szegénységben halt meg. Fia Gustav Vasa herceg az osztrák-magyar hadseregben szolgált altábornagyként, vele férfiágon kihalt a Holstein-Gottorp dinasztia svéd ága.