Conques

Conques csendes kisváros, lakosságának számát (1999: 309) tekintve pedig aprócska falu a Pireneusok északi oldalán, Dél-Franciaországban, Aveyron megyében, az egykori Languedoc tartományban. A középkoban forgalmas zarándokhely volt, akiket a compostelai Szent Jakab zarándokúton, Sainte Foy ("Szent Fidesz", vagyis a Szent Hit), egy a késői római időkben mártírhalált halt fiatal lány ereklyéi vonzottak ide.

Conques utcáin megállt az idő

Az apátsági templom főhajója

A szent ereklyék fölé a 12. században háromhajós bazilikát emeltek, megjelenésében utánozva a zarándokok végső céljának, Santiago de Compostela hatalmas székesegyházának alakját. Az egykori apátsági templom számtalan fantasztikus faragvánnyal dicsekedhet, a legnagyszerűbb mégis az Utolsó Ítéletet ábrázoló dombormű a templom főbejárata felett.

Az Utolsó Ítélet a templom főkapuja felett

(A nagy felbontású kép pedig itt érhető el.)

Az apátság legfőbb kincse a védőszent Sancta Fides arany ereklyetartója volt. Az ereklyetartót először angers-i Bernát „Szent Fidesz csodái” című könyve írta le, 1010-ben (!). A figura magja tiszafa, melyet aranylemezek borítanak, s az aranylemezből domborított fején korona van. Az arc nyilvánvalóan nem egy leány arca, hanem férfié. Egyes vélekedések szerint valamelyik késői római császár arca, míg Thomas Hoving, a new-yorki Metropolitan Múzeum egykori igazgatója Nagy Károly portréját vélte felfedezni a férfi arcban.

Sainte Foy ereklyetartó szobra
- ez tényleg nem egy fiatal lány, hanem leginkább valami keleti isten-király ...

Nekünk magyaroknak egy nem kevésbé fantasztikus elmélet következtében lehet érdekes a darab. A Nagy Károly életéről szóló krónikák feljegyeznek egy sikeres hadjáratot a kárpát-medencei avarok ellen, melynek során – 795-796 táján – elfoglaltak egy kagáni földvárat, s az ott talált kincseket 15 szekérrel szállították a frankok fővárosába, Aachenbe. Az bizonyos, hogy az avaroknak, vagy akár a hunoknak és a szkítáknak fantasztikus aranykincsei voltak – elég csak az Ermitázs aranykincseire, vagy a magyar földön előkerült avar fejedelmi kincsleletekre gondolni. Az is elég nyilvánvaló, hogy az aranytárgyak igen sokszor mentek át mindenféle átalakításon, és nem egy keleti vagy népvándorláskori arany ötvösmunka kötött ki valamelyik európai székesegyházi kincstárban.

A Szent Fidesz ereklyetartóval kapcsolatos egyik magyarázat Csomor Lajos ötvösművész "Magyarország Szent Koronája” című kötetében fogalmazódik meg. E szerint a szobor nem nyugat-európai műalkotás, hanem a kárpát-medencei avar kagáni udvarban készült, és valamelyik avar királyt ábrázolja. Csomor különös jelentőséget tulajdonít a figura koronájának, mely valóban nem hasonlít a a kortárs nyugati koronákra – pl. az esseni kincstárban őrzött kis liliomos koronára –, de nagyon hasonlít a magyar királyok Szent Koronájára. Csomor feltételezése szerint a Szent Korona – amelynek akár egy leegyszerűsített ábrázolása is lehet az ereklyetartó koronája – 796-ban, az avar kincsekkel együtt került Nagy Károly kezébe, onnan talán Rómába, a pápai kincstárba, majd bölcs pápai gesztusként vissza a Kárpát-medencébe, immár az első magyar király koronázására. (A különböző korona-elméletekről a Magyar Narancs is írt pár éve. Csomor mostanra teljesen meghibbant, a könyv újabb kiadása már "Őfelsége a Szent Korona" címmel jelent meg, de az aranyműves technikai megfigyelései az első kiadásban még legalábbis elgondolkoztatóak voltak.)

Az ereklyetartó szobor koronája

A buenos aires-i emigráns, Fehér M. Jenő még fantasztikusabb elmélettel áll elő (Fehér Mátyás Jenő: Az avar kincsek nyomában, Buenos Aires, 1972, hasonmás kiadás: Budapest, Ménrót Kiadó, é.n.): a figura nem az avar kagán, hanem az avar földistennő vonásait őrzi. A dolog nyilvánvaló képtelenség, mert jól láthatóan nem női, hanem férfi arcról van szó. Fehér elméletének van egy még fantasztikusabb, a conques-i ereklyetartóhoz nem kötődő része: szerinte ugyanis a magyar kalandozásoknak a célja nem volt más, mint az elrabolt avar kagáni kincstár hiányzó darabjainak összegyűjtése.

A figura palástját számtalan ékkővel díszítették, de került rá jó pár antik (római) camea is

A "Reichsklenodien", a német-római birodalom uralkodó jelvényei

Nagy Károly (balra), koronázási díszben és Zsigmond császár (jobbra), házi koronában,
Albrecht Dürer képein, melyeket a nürnbergi Városháza számára készített

A nyugati világ rangban első uralkodója a császár volt, vagyis a német király, akit a pápa római császárrá koronázott. Az utolsó nyugat-római császár, Romulus Augustulus lemondása (456) óta jó 340 év telt el 800. karácsonyáig, amikor III. Leó pápa a római Szent Péter bazilikában Imperator Romanorum címmel császárrá koronázta Károly frank királyt, a történelem Nagy Károlyát (Carolus Magnus – Charlemagne – Karl der Große).

Nagy Károly fiai és unokái után a birodalmat – immár az egykori közép- és keleti frank birodalom, Lothar és Német Lajos örökségére korlátozva – a szász uralkodóházból származó I. Ottó újította meg, akit 962.-ben koronáztak császárrá. A szász dinasztia Szent (II.) Henrik császár halálával kihalt, s helyét a Konrádok és Henrikek dinasztiája, a száli frank dinasztia vette át. A frankok után a sváb Staufok (Hohenstaufen), majd bajorok, a luxemburgiak s végül II. Albert király, Zsigmond császár veje után – egy rövid bajor közjátékkal – a Habsburgok, majd a Habsburgok leányága, a Habsburg-Lotharingiai ház tagjai ültek Nagy Károly trónján. Az utolsó császárt, II. Ferencet 1792-ben koronázták meg Frankfurtban. A birodalom akkor már vagy 150 éve lényegében csak papíron létezett, s a napóleoni háborúk megadták neki a kegyelemdöfést. II. Ferenc 1804-ben felvette az örökletes osztrák császári címet (Kaiser von Österreich), s a birodalom 1806-ban jogilag is megszűnt létezni, amikor a császár lemondott a német-római császári címről.

A középkor elején világosan kettévált a német királyi és római császári cím, így a koronázási jelvények és maga a koronázás is. A német királyi koronázás Aachenban, Nagy Károly egykori palotakápolnájában történt, azzal a koronával, amely a szentként tisztelt, de a pápa által soha el nem fogadott birodalomalapító fej-ereklyetartóját díszítette. A császári koronázás Rómában volt, az Ottó-féle birodalmi koronával, mely több évszázados vándorlás után, 1424-től a nürnbergi Szentlélek-kórház templomában, a nürnbergi polgárok őrizete alatt állt, egészen 1796-ig, amikor az előrenyomuló francia csapatok elől, mind az aacheni kincseket, mind pedig a Nürnbergben őrzött birodalmi jelvényeket Bécsbe menekítették. Így a Német Nemzet Szent Római Birodalmának uralkodói jelvényei elkerülték azt a sorsot, ami az ugyancsak Nagy Károlyhoz kötött francia uralkodó jelvényeknek jutott ki, vagyis a barbár elpusztítást.

Hitler a jelvényeket visszavitette Nürnbergbe, s azokra valamelyik háborús bunkerban az amerikaiak találtak rá, akik a gyűjteményt visszaszolgáltatták az osztrák államnak, a Habsburg-monarchia jogutódjának. A legszentebb európai uralkodói jelvények ma már csak múzeumi tárgyak a bécsi Hofburg „Weltliches und Geistliches Schatzkammer” (a.m. ’Világi és egyházi kincstár’) nevű gyűjteményében.

A birodalmi jelvények

A birodalmi jelvények a Meyers Konversationslexikon-ból
(A felső sorban balra az Aachenban őrzött német király korona, középen a birodalmi alma, jobbra pedig a birodalmi (császári) korona, majd a jogar. A kép két szélén a szertartási kard (balra) és a birodalmi kard (jobbra). Középen a koronázási palást, illetve a keztyúk és cipők.)

Az „Aacheni jelvények”

1. Birodalmi vagy koronázási evangeliarum (Aachen, 8. sz. vége, a könyvborító későbbi, gótikus alkotás)

2. "István-burza” (karoling, a 9. század első harmada)

3. „Nagy Károly szablyája” (kelet-európai, a 9. század második fele. A kard nyilvánvalóan nem lehetett Nagy Károlyé, mert nem nyugati típusú kard, hanem a honfoglaláskori magyar sírokban is megtalálható nomád szablya egy igen szép példánya, mely akár lehetett valamelyik avar kagán díszkardja is, mely több más kinccsel együtt, hadizsákmányként kerülhetett a frankok birtokába, vagy éppen a magyar fejedelmi díszkard, amelyik valamelyik árpád-házi hercegnővel került nyugatra)

A „Nürnbergi jelvények”

1. A birodalmi korona ("Reichskrone") (nyugat-német, a 10. század második fele)

2. A birodalmi kereszt ("Reichskreuz") (nyugati német, 1024-25), a Szent lándzsa (longobard, 8-9. század) (balra, lent) és a Szent Kereszt egy darabkája (jobbra lent)

3. A birodalmi kard ("Reichsschwert") (a hüvely német, a 11. század második fele)

A birodalmi kard (balra) és a szertartási kard (jobbra) első részletes ábrázolása

4. A birodalmi alma ("Reichsapfel") (nyugat-német, kb, a 12. század második fele)

5. A koronázási palást (pluviale) (Palermo, 1133-34)

6. A koronázási öltözék

A koronázási öltözék darabja, éppúgy mint a palást, a Hohenstaufenek sziciliai udvarában készültek, s onnan kerültek a birodalmi jelvények közé.

(a) Alba (Palermo, 1181)
(b) Dalmatika (Palermo, 1140 körül)
(c) Harisnyák (Palermo, 1170 körül)
(d) Cipők (Palermo, 1130 körül vagy 1220 körül)
(e) Keztyűk (Palermo, 1220)

Ludwig Streitenfeld: II. Ferenc, német-római császár koronázási díszben
(Fején a birodalmi korona, jobbjában a jogar, baljában a birodalmi alma, vállán a palást, alatta az arannyal hímzett szegélyű alba, felette a sasokkal hímzett stóla.)

A koronázási keztyű (Palermo, 1220 körül)

7. Szertartási kard (Palermo, 1220)

8. Stóla (Közép-Itália, 1338 előtt)

9. Sasos dalmatika (felső-német, 1350 előtt)

10. Jogar (német, a 14. század első fele)

11. Aszpergil (szenteltvíz-szóró) (német, a 14. század első fele)