Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén IV. - a kórus

A kórus

Az apátsági templom kórusaJelmagyarázat

A.    Kórusrekesztő, felette a szószék

B.     Kórusülések

C.     Kórus
D. Kopasz Károly síremléke (tumba)

E.  Matutinum oltár (vagy Kórus oltár vagy Szentháromság oltár)

F.  Rács, ami nyugatról lezárja a kórust

A Saint-Denis-ben a szerzetesi kórus - hasonlóan a londoni Westminsterhez - a kereszthajó előtt állt és a hajó utolsó három-négy boltszakaszát foglalta el. Félibien alaprajzán a kórusülések három boltszakasz hosszúságúak voltak, de akkor már nem létezett a kórust nyugatról - a templom főbejárata felől - elzáró kórusrekesztő, az elé „L” alakban befordított kórusülésekkel, sem pedig a keletről lezáró magas, díszes vasrács sem. A vasrács, mely a kórust lezárta, ahhoz a két pillérhez illeszkedett, amelyeknek a kórusülések vége támaszkodott. A vasrács felett egy fa gerenda volt, melyen valaha Szent Eloy arany keresztje állt. (A híres kereszt utóbb a főoltáron vagy mögötte állhatott.)

Albi, székesegyháza kórusrekesztő nyugat felől és a kórus belül (középen a sas alakú felolvasóállvány)

Roger van der Weyden: A Hét szentség

- a hét szentséget ábrázoló triptichon középső táblája egy képzeletbeli gótikus templom belsejének bemutatásával

A belgiumi (Vallónia) Walcourt-i Notre Dame kórusrekesztője, felette szószék, a szószék fölött a megfeszített Krisztus, oldalán Szűz Mária és Szent János apostol
- Saint-Denis kórusrekesztője is hasonló lehetett, de egész biztos, hogy az alsó rész az átjáró kapu kivételével falazott volt.

A Westminster apátsági templom kórusa

A kórusrekesztő kőből készült, Szent Dénes legendájának ábrázolásával. Felette fából készült feszület, kétoldalt Szűz Mária és Szent János apostol szobrai között. A galérián a szószék, ahonnan az evangéliumot olvasták fel. A hugenották a 16. században az egész kórusrekesztőt elpusztították. A leírások szerint a szószéket a régebbi kórusrekesztő darabjaiból állították össze, s Conway analógiaként arra az aranylemezekkel borított szószékre utal, melyet II. Henrik császár adományozott az aacheni dóm számára, s mely a mai napig ott is található.

II. Henrik császár adománya az aacheni dóm számára - az arany szószék (1014-ből!)

A kóruson belül volt a kórus vagy matitunum oltár, melyet a Szentháromság tiszteletére szenteltek („E”), több királysír és egy bronzból készült, sas alakú felolvasó állvány (lectern), a négy evangélista és mások figuráival. A felolvasó állványt Dagobert király zsákmányolta Poitiers-nél s az apátságnak adományozta. Utóbb Suger apát újra aranyoztatta. Az előénekes innen vezette a zsolozsmát. 

Sas alakú felolvasó pult - a peterborough-i katedrálisból (Anglia)

A kórus közepét a királysírok foglalták el: Kopasz Károly nyugati frank király és császár bronz síremléke volt középen, tőle jobbra Clodomir, Martel Károly és Dagobert egy fiának a sírja, balra Capet Hugo – a dinasztia-alapító – és Ottó sírja. Ezek fehér márványból voltak. Kopasz Károly sírlapjáról 18. sz. metszet maradt fent, az eredeti darabot a forradalom idején beolvasztották. Ugyancsak elpusztultak a IX. Lajos rendeletére készült fehér márvány síremlékek, kivéve Martel Károly síremlékét, mely ma is megtalálható a templomban, bár nem az eredeti helyén.

Síremlékek a kórus közepéről
fent: Kopasz Károly bronz sírlapja (a forradalom idején beolvasztották);
lent: Martel Károly síremléke

A kórus oltár – vagyis a Szentháromság oltára, vagy Matutinum oltár – nagyjából a kórusülések keleti végével állt egy vonalban, közvetlenül a vasrácshoz (lásd: „F”) illeszkedve. Az oltár maga fekete márványból volt, és Szent Dénes vértanúságát bemutató fehér márvány szobrokkal díszítették. Rajta korábban egy aranyozott ezüst Szentháromság ábrázolás – feltehetően oltártábla – állt, melyet az Armagnac-ok pusztítottak el VII. Károly idején. Közvetlenül az oltár mögött, hozzá tartozva egy bonyolult építmény volt, mely a következőkből állt: (1) egy aranyozott réz négyszögletes oszlop, amely egy aranylemezekkel borított fakeresztet tartott, (2) egy hat és fél láb hosszú egyszarvú szarv (narvál-agyar), körülötte egy ezüst korona. Az oltár előtt, a mennyezetről függött (3) egy ezüst medence, hat lámpa és egy ’nef’ (vagyis hajó formájú tárgy), és az oltár mögötti fal darab tartotta (4) Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó koporsóját (’chasse’), mely aranyozott rézből készült, aranyozott ezüst domborított ábrázolásokkal és oszlopfejekkel, kövekkel kirakva.

A toledoi katedrális kórusa és kórus-oltára (fent) és a kórust a négyezet felé lezáró rács (lent)

A középkorban szokás volt, hogy mindenfélét, ami értékes vagy érdekes volt, egy kedvelt vagy fontos templomnak adományoznak: így kerülhetett a Saint-Denis-be egy narvál-agyar, egy római fürdőkád, vagy éppen egy hajó alakú dísz. (Hajó alakú asztaldíszek gyakori dekorációi voltak a fejedelmi asztaloknak, s fából készült hajómodellek meg sokszor jelennek meg pl. dániai templomokban is.) 

Egy "nef" vagyis hajó alakú asztaldísz

(A Burghley nef, a londoni Viktória és Albert Múzeum gyűjteményében)

A "chasse" - angulul: shrine, németül: Schrein - sok más jelentése mellett - koporsó, olykor ház vagy templom alakú, többnyire fából készült és nemesfém lemezekkel borított ereklyetartó ládát vagy koporsót jelent. A Saint-Denis gyűjteményében több ilyen tárgy volt, így pl. Szent Lajos király ereklyetartó koporsója, a kórus oltáron levő Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó, s minden bizonnyal ilyenek voltak Szent Dénes püspök és vértanútársai ereklyetartói is, melyeket az Ereklyeoltárban őriztek. Anglia gazdag templomainak hasonló tárgyait a kolostorok feloszlatása és a szentek tiszteletének betiltása idején maradéktalanul elpusztították. Sajátos módon, a háborús pusztítások ellenére Németországban rengeteg ilyen fennmaradt, a legjelentősebb közülük a kölni dóm híres Három királyok ereklyetartója. Korinthoszi Szent Dénes 13. századi ereklyetartója túlélte a vallásháborúkat, s 1700 körül Felibien még leltárba vette az apátság kincstárában. Sorsa ugyanaz lett, mint az apátság legtöbb kincséjé: 1794-ben beolvasztották.

Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartója az apátság kincstárában, 1700 körül

(Félibien könyvéből)

A Godehard-ereklyetartó láda a németországi Hildesheim katedrálisából

Az aacheni dóm

Az aacheni dóm 1900 körül, egy korabeli képes levelezőlapon
Balra, a kupolás barokk épület a magyar kápolna

Aachen (franciául: Aix-la-Chapelle, latinul: Aquisgranum, hollandul: Aken) város Németország nyugati szélén. A várost a rómaiak alapították Aquae Granni néven (Grannus kelta isten fürdője), mai nevét az ógermán Ahha (víz) szóból kapta. A középkorban a Karoling Birodalom székvárosa, Nagy Károly kedvelt tartózkodási helye volt. Koronázóváros, 936 és 1531 között 32 német uralkodót koronáztak itt királlyá. A Német-római Birodalom idején 11 zsinatot és 17 birodalmi gyűlést tartottak a városban. Ma jelentős közlekedési csomópont, kereskedelmi, ipari és gyógyfürdőközpont, katolikus püspöki székhely.

A város nevezetessége az általa adományozott Nagy Károly-díj is, melyet minden évben az európai egység megteremtésében kiemelkedő szerepet játszó személynek ítélnek oda.

A dóm alaprajza (balra alul),
keresztmetszete a Karoling-kori állapotnak megfelelően (fent és jobbra lent), a gótikus kórus hozzáépítése előtt

Az aacheni dóm - ma püspöki székesegyház - eredetileg Nagy Károly palotájának kápolnája volt, melyet metzi Odó püspök 805-ben a ravennai és római centrális templomok (a San Vitale, a Santo Stefano és a Santa Constanza) inspirációjára épített. Nagy Károly egykori palotakápolnájához a 14-15. században gótikus szentélyt toldottak. A dóm magyar kápolnáját Nagy Lajos király építtette s szerelte fel 1367-ben. A kápolna barokk stílusban átépítve ma is létezik, s a dóm kincstárában több szép magyar vonatkozású kincs található.

A dóm mai állapotában

Balra a magyar kápolna barokk kupolája, mögötte a neogótikus stílusban megmagasított torony, középen a barokkos kupolával fedett Karoling-kori palotakápolna, jobbra a gótikus kórus és az ugyancsak gótikus mellékkápolnák

A Karoling-kori nyolcszögletű palotakápolna, vagyis az oktogon.
A háttérben a gótikus kórus ragyog, a mennyezetről belógó hatalmas bronz csillár Barbarossa Frigyes császár ajándéka

Nagy Károly trónusa az emeleti galérián, az egykori főoltárral szemben.
Hasonló trónus lehetett a székesfehérvári királyi bazilikában is.

Az 1970-es években kialakított új oltártér
a Karoling palotakápolna eredeti földszinti "nép"-oltárának helyén

A hatalmas késő román stílusú bronzcsillár 12 tornya a mennyei Jeruzsálem 12 tornyát idézi

A késő gótikus kórus ragyog a szines üvegablakokon át besütő napfényben.
Jól látszik a dóm négy fontos kincse: jobbra elől a Mária ereklytartó (Marienschrein), balra hátul a Nagy Károly ereklytartó (Karlsschrein), előtte a sas alakú gótikus felolvasó pult, fent pedig a Mária képe, a "Napba öltözött asszony"

Az új "szembemiséző" oltár dísze egy román stílusú oltárelőlap (antipendium).
Mögötte a Mária-ereklytartó.

A Mária-ereklyetartó (lent)

A 14. század közepétől alakult ki az a szokás, hogy az aacheni nagy zarándoklatokat csak 7 évenként tartják, és ekkor július 10. és 24. között az ún. 4 nagy ereklyét (Szűz Mária köpenye, Jézus csecsemőkori pólyája, a kendő, amelyen Keresztelő Szent János levágott feje nyugodott, valamint az a kendő , mely a keresztfán függő Jézus ágyékát fedte) a búcsú előtti és utáni 7-7 napon a dóm toronygalériájában nyilvánosan bemutatták. Év közben ezeket az ereklyéket a 13. században készült Mária-ereklytartóban őrzik.

Nagy Károly 81-ben halt meg, s a palotakápolnában, ma már ismeretlen helyen temették el. A legenda szerint, III. Ottó császár felnyittatta a sírt, s a birodalom-alapító testét trónon ülve, épen találta meg, épp csak az orra hiányzott, amit arannyal pótoltak. Jó kétszáz évvel később, Barbarossza Frigyes megkisérelte szentté avattatni Nagy Károlyt, a pápaság nem ismerte el a szentté avatást. Mindenesetre, Nagy Károly sírját újra felnyitották, s maradványait abban az ereklyetartóban helyezték el, ami ma a dóm gótikus kórusának központjában van.

A Károly-ereklyetartó (Karlsschrein)

Németországban a háborús pusztitások ellenére, hihetlen műkincsek maradtak fent a birodalom korai évszázadaiból, amelyeknek francia és angol megfelelőit a forradalom és a reformáció mind elpusztították.

A dóm szószékét Szent II. Henrik császár, Szent István magyar király sógora ajándékozta

A "Napba öltözött asszony" a Jelenések könyvének egyik legerőteljesebb kijelentése, ami számtalan fantasztikus alkotásra ihlette a művészeket

A dóm kincseiről további képek itt találhatók: http://commons.wikimedia.org/wiki/Aachen_Cathedral.

A dóm német nyelvú honlapja: http://www.aachendom.de/index206-0.aspx

A "Reichsklenodien", a német-római birodalom uralkodó jelvényei

Nagy Károly (balra), koronázási díszben és Zsigmond császár (jobbra), házi koronában,
Albrecht Dürer képein, melyeket a nürnbergi Városháza számára készített

A nyugati világ rangban első uralkodója a császár volt, vagyis a német király, akit a pápa római császárrá koronázott. Az utolsó nyugat-római császár, Romulus Augustulus lemondása (456) óta jó 340 év telt el 800. karácsonyáig, amikor III. Leó pápa a római Szent Péter bazilikában Imperator Romanorum címmel császárrá koronázta Károly frank királyt, a történelem Nagy Károlyát (Carolus Magnus – Charlemagne – Karl der Große).

Nagy Károly fiai és unokái után a birodalmat – immár az egykori közép- és keleti frank birodalom, Lothar és Német Lajos örökségére korlátozva – a szász uralkodóházból származó I. Ottó újította meg, akit 962.-ben koronáztak császárrá. A szász dinasztia Szent (II.) Henrik császár halálával kihalt, s helyét a Konrádok és Henrikek dinasztiája, a száli frank dinasztia vette át. A frankok után a sváb Staufok (Hohenstaufen), majd bajorok, a luxemburgiak s végül II. Albert király, Zsigmond császár veje után – egy rövid bajor közjátékkal – a Habsburgok, majd a Habsburgok leányága, a Habsburg-Lotharingiai ház tagjai ültek Nagy Károly trónján. Az utolsó császárt, II. Ferencet 1792-ben koronázták meg Frankfurtban. A birodalom akkor már vagy 150 éve lényegében csak papíron létezett, s a napóleoni háborúk megadták neki a kegyelemdöfést. II. Ferenc 1804-ben felvette az örökletes osztrák császári címet (Kaiser von Österreich), s a birodalom 1806-ban jogilag is megszűnt létezni, amikor a császár lemondott a német-római császári címről.

A középkor elején világosan kettévált a német királyi és római császári cím, így a koronázási jelvények és maga a koronázás is. A német királyi koronázás Aachenban, Nagy Károly egykori palotakápolnájában történt, azzal a koronával, amely a szentként tisztelt, de a pápa által soha el nem fogadott birodalomalapító fej-ereklyetartóját díszítette. A császári koronázás Rómában volt, az Ottó-féle birodalmi koronával, mely több évszázados vándorlás után, 1424-től a nürnbergi Szentlélek-kórház templomában, a nürnbergi polgárok őrizete alatt állt, egészen 1796-ig, amikor az előrenyomuló francia csapatok elől, mind az aacheni kincseket, mind pedig a Nürnbergben őrzött birodalmi jelvényeket Bécsbe menekítették. Így a Német Nemzet Szent Római Birodalmának uralkodói jelvényei elkerülték azt a sorsot, ami az ugyancsak Nagy Károlyhoz kötött francia uralkodó jelvényeknek jutott ki, vagyis a barbár elpusztítást.

Hitler a jelvényeket visszavitette Nürnbergbe, s azokra valamelyik háborús bunkerban az amerikaiak találtak rá, akik a gyűjteményt visszaszolgáltatták az osztrák államnak, a Habsburg-monarchia jogutódjának. A legszentebb európai uralkodói jelvények ma már csak múzeumi tárgyak a bécsi Hofburg „Weltliches und Geistliches Schatzkammer” (a.m. ’Világi és egyházi kincstár’) nevű gyűjteményében.

A birodalmi jelvények

A birodalmi jelvények a Meyers Konversationslexikon-ból
(A felső sorban balra az Aachenban őrzött német király korona, középen a birodalmi alma, jobbra pedig a birodalmi (császári) korona, majd a jogar. A kép két szélén a szertartási kard (balra) és a birodalmi kard (jobbra). Középen a koronázási palást, illetve a keztyúk és cipők.)

Az „Aacheni jelvények”

1. Birodalmi vagy koronázási evangeliarum (Aachen, 8. sz. vége, a könyvborító későbbi, gótikus alkotás)

2. "István-burza” (karoling, a 9. század első harmada)

3. „Nagy Károly szablyája” (kelet-európai, a 9. század második fele. A kard nyilvánvalóan nem lehetett Nagy Károlyé, mert nem nyugati típusú kard, hanem a honfoglaláskori magyar sírokban is megtalálható nomád szablya egy igen szép példánya, mely akár lehetett valamelyik avar kagán díszkardja is, mely több más kinccsel együtt, hadizsákmányként kerülhetett a frankok birtokába, vagy éppen a magyar fejedelmi díszkard, amelyik valamelyik árpád-házi hercegnővel került nyugatra)

A „Nürnbergi jelvények”

1. A birodalmi korona ("Reichskrone") (nyugat-német, a 10. század második fele)

2. A birodalmi kereszt ("Reichskreuz") (nyugati német, 1024-25), a Szent lándzsa (longobard, 8-9. század) (balra, lent) és a Szent Kereszt egy darabkája (jobbra lent)

3. A birodalmi kard ("Reichsschwert") (a hüvely német, a 11. század második fele)

A birodalmi kard (balra) és a szertartási kard (jobbra) első részletes ábrázolása

4. A birodalmi alma ("Reichsapfel") (nyugat-német, kb, a 12. század második fele)

5. A koronázási palást (pluviale) (Palermo, 1133-34)

6. A koronázási öltözék

A koronázási öltözék darabja, éppúgy mint a palást, a Hohenstaufenek sziciliai udvarában készültek, s onnan kerültek a birodalmi jelvények közé.

(a) Alba (Palermo, 1181)
(b) Dalmatika (Palermo, 1140 körül)
(c) Harisnyák (Palermo, 1170 körül)
(d) Cipők (Palermo, 1130 körül vagy 1220 körül)
(e) Keztyűk (Palermo, 1220)

Ludwig Streitenfeld: II. Ferenc, német-római császár koronázási díszben
(Fején a birodalmi korona, jobbjában a jogar, baljában a birodalmi alma, vállán a palást, alatta az arannyal hímzett szegélyű alba, felette a sasokkal hímzett stóla.)

A koronázási keztyű (Palermo, 1220 körül)

7. Szertartási kard (Palermo, 1220)

8. Stóla (Közép-Itália, 1338 előtt)

9. Sasos dalmatika (felső-német, 1350 előtt)

10. Jogar (német, a 14. század első fele)

11. Aszpergil (szenteltvíz-szóró) (német, a 14. század első fele)