A kórus
Az apátsági templom kórusaJelmagyarázat
A.
Kórusrekesztő, felette a szószék
B.
Kórusülések
C.
Kórus
D. Kopasz Károly síremléke (tumba)
D. Kopasz Károly síremléke (tumba)
E. Matutinum oltár (vagy Kórus oltár vagy Szentháromság
oltár)
F. Rács, ami nyugatról lezárja a kórust
A
Saint-Denis-ben a szerzetesi kórus - hasonlóan a londoni Westminsterhez - a
kereszthajó előtt állt és a hajó utolsó három-négy boltszakaszát foglalta el.
Félibien alaprajzán a kórusülések három boltszakasz hosszúságúak voltak, de
akkor már nem létezett a kórust nyugatról - a templom főbejárata felől - elzáró
kórusrekesztő, az elé „L” alakban befordított kórusülésekkel, sem pedig a
keletről lezáró magas, díszes vasrács sem. A vasrács, mely a kórust
lezárta, ahhoz a két pillérhez illeszkedett, amelyeknek a kórusülések vége
támaszkodott. A vasrács felett egy fa gerenda volt, melyen valaha Szent Eloy
arany keresztje állt. (A híres kereszt utóbb a főoltáron vagy mögötte
állhatott.)
A kórusrekesztő kőből készült, Szent Dénes legendájának ábrázolásával. Felette fából készült feszület, kétoldalt Szűz Mária és Szent János apostol szobrai között. A galérián a szószék, ahonnan az evangéliumot olvasták fel. A hugenották a 16. században az egész kórusrekesztőt elpusztították. A leírások szerint a szószéket a régebbi kórusrekesztő darabjaiból állították össze, s Conway analógiaként arra az aranylemezekkel borított szószékre utal, melyet II. Henrik császár adományozott az aacheni dóm számára, s mely a mai napig ott is található.
A kórus közepét a királysírok foglalták el: Kopasz Károly nyugati frank király és császár bronz síremléke volt középen, tőle jobbra Clodomir, Martel Károly és Dagobert egy fiának a sírja, balra Capet Hugo – a dinasztia-alapító – és Ottó sírja. Ezek fehér márványból voltak. Kopasz Károly sírlapjáról 18. sz. metszet maradt fent, az eredeti darabot a forradalom idején beolvasztották. Ugyancsak elpusztultak a IX. Lajos rendeletére készült fehér márvány síremlékek, kivéve Martel Károly síremlékét, mely ma is megtalálható a templomban, bár nem az eredeti helyén.
A kórus oltár – vagyis a Szentháromság oltára, vagy Matutinum oltár – nagyjából a kórusülések keleti végével állt egy vonalban, közvetlenül a vasrácshoz (lásd: „F”) illeszkedve. Az oltár maga fekete márványból volt, és Szent Dénes vértanúságát bemutató fehér márvány szobrokkal díszítették. Rajta korábban egy aranyozott ezüst Szentháromság ábrázolás – feltehetően oltártábla – állt, melyet az Armagnac-ok pusztítottak el VII. Károly idején. Közvetlenül az oltár mögött, hozzá tartozva egy bonyolult építmény volt, mely a következőkből állt: (1) egy aranyozott réz négyszögletes oszlop, amely egy aranylemezekkel borított fakeresztet tartott, (2) egy hat és fél láb hosszú egyszarvú szarv (narvál-agyar), körülötte egy ezüst korona. Az oltár előtt, a mennyezetről függött (3) egy ezüst medence, hat lámpa és egy ’nef’ (vagyis hajó formájú tárgy), és az oltár mögötti fal darab tartotta (4) Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó koporsóját (’chasse’), mely aranyozott rézből készült, aranyozott ezüst domborított ábrázolásokkal és oszlopfejekkel, kövekkel kirakva.
A középkorban szokás volt, hogy mindenfélét, ami értékes vagy érdekes volt, egy kedvelt vagy fontos templomnak adományoznak: így kerülhetett a Saint-Denis-be egy narvál-agyar, egy római fürdőkád, vagy éppen egy hajó alakú dísz. (Hajó alakú asztaldíszek gyakori dekorációi voltak a fejedelmi asztaloknak, s fából készült hajómodellek meg sokszor jelennek meg pl. dániai templomokban is.)
A "chasse" - angulul: shrine, németül: Schrein - sok más jelentése mellett - koporsó, olykor ház vagy templom alakú, többnyire fából készült és nemesfém lemezekkel borított ereklyetartó ládát vagy koporsót jelent. A Saint-Denis gyűjteményében több ilyen tárgy volt, így pl. Szent Lajos király ereklyetartó koporsója, a kórus oltáron levő Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó, s minden bizonnyal ilyenek voltak Szent Dénes püspök és vértanútársai ereklyetartói is, melyeket az Ereklyeoltárban őriztek. Anglia gazdag templomainak hasonló tárgyait a kolostorok feloszlatása és a szentek tiszteletének betiltása idején maradéktalanul elpusztították. Sajátos módon, a háborús pusztítások ellenére Németországban rengeteg ilyen fennmaradt, a legjelentősebb közülük a kölni dóm híres Három királyok ereklyetartója. Korinthoszi Szent Dénes 13. századi ereklyetartója túlélte a vallásháborúkat, s 1700 körül Felibien még leltárba vette az apátság kincstárában. Sorsa ugyanaz lett, mint az apátság legtöbb kincséjé: 1794-ben beolvasztották.
Albi, székesegyháza kórusrekesztő nyugat felől és a kórus belül (középen a sas alakú felolvasóállvány)
Roger van der Weyden: A Hét szentség
- a hét szentséget ábrázoló triptichon középső táblája egy képzeletbeli gótikus templom belsejének bemutatásával
A belgiumi (Vallónia) Walcourt-i Notre Dame kórusrekesztője, felette szószék, a szószék fölött a megfeszített Krisztus, oldalán Szűz Mária és Szent János apostol
- Saint-Denis kórusrekesztője is hasonló lehetett, de egész biztos, hogy az alsó rész az átjáró kapu kivételével falazott volt.
- Saint-Denis kórusrekesztője is hasonló lehetett, de egész biztos, hogy az alsó rész az átjáró kapu kivételével falazott volt.
A Westminster apátsági templom kórusa
A kórusrekesztő kőből készült, Szent Dénes legendájának ábrázolásával. Felette fából készült feszület, kétoldalt Szűz Mária és Szent János apostol szobrai között. A galérián a szószék, ahonnan az evangéliumot olvasták fel. A hugenották a 16. században az egész kórusrekesztőt elpusztították. A leírások szerint a szószéket a régebbi kórusrekesztő darabjaiból állították össze, s Conway analógiaként arra az aranylemezekkel borított szószékre utal, melyet II. Henrik császár adományozott az aacheni dóm számára, s mely a mai napig ott is található.
II. Henrik császár adománya az aacheni dóm számára - az arany szószék (1014-ből!)
A
kóruson belül volt a kórus vagy matitunum oltár, melyet a Szentháromság tiszteletére szenteltek („E”), több királysír és egy
bronzból készült, sas alakú felolvasó állvány (lectern), a négy evangélista és
mások figuráival. A felolvasó állványt Dagobert király zsákmányolta
Poitiers-nél s az apátságnak adományozta. Utóbb Suger apát újra aranyoztatta. Az
előénekes innen vezette a zsolozsmát.
Sas alakú felolvasó pult - a peterborough-i katedrálisból (Anglia)
A kórus közepét a királysírok foglalták el: Kopasz Károly nyugati frank király és császár bronz síremléke volt középen, tőle jobbra Clodomir, Martel Károly és Dagobert egy fiának a sírja, balra Capet Hugo – a dinasztia-alapító – és Ottó sírja. Ezek fehér márványból voltak. Kopasz Károly sírlapjáról 18. sz. metszet maradt fent, az eredeti darabot a forradalom idején beolvasztották. Ugyancsak elpusztultak a IX. Lajos rendeletére készült fehér márvány síremlékek, kivéve Martel Károly síremlékét, mely ma is megtalálható a templomban, bár nem az eredeti helyén.
Síremlékek a kórus közepéről
fent: Kopasz Károly bronz sírlapja (a forradalom idején beolvasztották);
lent: Martel Károly síremléke
fent: Kopasz Károly bronz sírlapja (a forradalom idején beolvasztották);
lent: Martel Károly síremléke
A kórus oltár – vagyis a Szentháromság oltára, vagy Matutinum oltár – nagyjából a kórusülések keleti végével állt egy vonalban, közvetlenül a vasrácshoz (lásd: „F”) illeszkedve. Az oltár maga fekete márványból volt, és Szent Dénes vértanúságát bemutató fehér márvány szobrokkal díszítették. Rajta korábban egy aranyozott ezüst Szentháromság ábrázolás – feltehetően oltártábla – állt, melyet az Armagnac-ok pusztítottak el VII. Károly idején. Közvetlenül az oltár mögött, hozzá tartozva egy bonyolult építmény volt, mely a következőkből állt: (1) egy aranyozott réz négyszögletes oszlop, amely egy aranylemezekkel borított fakeresztet tartott, (2) egy hat és fél láb hosszú egyszarvú szarv (narvál-agyar), körülötte egy ezüst korona. Az oltár előtt, a mennyezetről függött (3) egy ezüst medence, hat lámpa és egy ’nef’ (vagyis hajó formájú tárgy), és az oltár mögötti fal darab tartotta (4) Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó koporsóját (’chasse’), mely aranyozott rézből készült, aranyozott ezüst domborított ábrázolásokkal és oszlopfejekkel, kövekkel kirakva.
A toledoi katedrális kórusa és kórus-oltára (fent) és a kórust a négyezet felé lezáró rács (lent)
A középkorban szokás volt, hogy mindenfélét, ami értékes vagy érdekes volt, egy kedvelt vagy fontos templomnak adományoznak: így kerülhetett a Saint-Denis-be egy narvál-agyar, egy római fürdőkád, vagy éppen egy hajó alakú dísz. (Hajó alakú asztaldíszek gyakori dekorációi voltak a fejedelmi asztaloknak, s fából készült hajómodellek meg sokszor jelennek meg pl. dániai templomokban is.)
Egy "nef" vagyis hajó alakú asztaldísz
(A Burghley nef, a londoni Viktória és Albert Múzeum gyűjteményében)
A "chasse" - angulul: shrine, németül: Schrein - sok más jelentése mellett - koporsó, olykor ház vagy templom alakú, többnyire fából készült és nemesfém lemezekkel borított ereklyetartó ládát vagy koporsót jelent. A Saint-Denis gyűjteményében több ilyen tárgy volt, így pl. Szent Lajos király ereklyetartó koporsója, a kórus oltáron levő Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó, s minden bizonnyal ilyenek voltak Szent Dénes püspök és vértanútársai ereklyetartói is, melyeket az Ereklyeoltárban őriztek. Anglia gazdag templomainak hasonló tárgyait a kolostorok feloszlatása és a szentek tiszteletének betiltása idején maradéktalanul elpusztították. Sajátos módon, a háborús pusztítások ellenére Németországban rengeteg ilyen fennmaradt, a legjelentősebb közülük a kölni dóm híres Három királyok ereklyetartója. Korinthoszi Szent Dénes 13. századi ereklyetartója túlélte a vallásháborúkat, s 1700 körül Felibien még leltárba vette az apátság kincstárában. Sorsa ugyanaz lett, mint az apátság legtöbb kincséjé: 1794-ben beolvasztották.
Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartója az apátság kincstárában, 1700 körül
(Félibien könyvéből)
A Godehard-ereklyetartó láda a németországi Hildesheim katedrálisából
