A francia király temetési regáliái (1824)

A francia királyok koronázási jelvényeinek túlnyomó részét a forradalom idején megsemmisítették (beolvasztották), a megmaradt darabok a Louvre, illetve a Nemzeti Könyvtár gyűjteményeiben találhatók. A francia király temetésének évszázados szertartását legutóbb 1824-ben, XVIII. Lajos temetésekor mutatták be. Bár a Bourbon-restauráció után a száműzetésből hazatérő királyt nem koronázták meg, de a temetésre elkészítették a temetési regáliát, ahogy az a régi rendszer - az Ancien Regime - idején, a forradalom előtt szokásban volt. XVIII. Lajos temetési regáliái ma a Saint-Denis apátság kincstárában láthatók: a temetési palást - hermelinnel szegélyezett, sötétkék palást, hímzett arany liliomokkal, a király torna-sisakja, egy kisebb koronával, a két oldalán a pár vaskesztyű és sarkantyú, alul pedig a király és a királyné koronája, a jogar és az "Igazság keze" nevű királyi pálca.

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén VI. - a felső szentély, a chevet

 A felső szentély - chevét vagy 'szentélyfej' - alaprajza
Fent: a vallásháborúk előtt (a szerző rajza)
Lent: kb. 1700-ban (Félibien könyvéből)

Jelmagyarázat az 1567 előtti állapothoz
L. lejárat az altemplomba
M. létra a felső szentélybe
N. a felső szentély

O. az Ereklyék oltára (O1) és a Tabernákulum (O2)
P. a ‘Cuve de porphyre’

Q. Szent Dénes pásztorbotja és az Oriflamme

Az apátsági templom felső szentélye – a chevet, a.m. fej, vagyis „szentély fej” – a Karoling-kori altemplom felett állt, majdnem egy emeletnyivel a templom általános padlószintje felett. Az apátsági templom 18. századi, illetve mai – a 19. század közepei restaurálás során kialakult – állapota igen keveset őriz a késő középkori elrendezésből. Mint ismeretes (lásd a korábbi bejegyzéseket), a francia vallásháborúk idején, 1567-ben a hugenották kifosztották az apátságot és lerombolták a templom berendezését. A pusztításnak nemcsak a főoltár, hanem Szent Dénes és vértanútársainak ereklyetartó oltár is áldozatául esett. A 1610-28 közötti újjáépítés során az egész felső szentélyt átrendezték, az Ereklyék oltárát újra felépítették, részben a régi főoltár darabjaiból, egy új helyen, az apszis legkeletibb végében, az árkád pilléreihez egészen közel. Viollet-le-Duc az általa rekonstruált neogótikus, s az eredetire igen kevéssé hasonlító ereklyeoltárt az apszis által formált félkör végén, az eredeti helyéhez képest keletebbre állította fel. 

A felső szentély mai állapotában

Az oltár körül álló síremlékeket más templomokból a 19. századi helyreállítás során hozták ide

A "Szent Egyed miséje" című késő gőtikus táblakép tanúsága szerint is, a felső szentélyt eredeti állapotában nyugat (vagyis a templomhajó) felől egy jó embermagasságú fa korlát határolta le, melyhez hasonló feltehetően körben is húzódott, a szentélykörüljáró árkádjai alatt. (Hasonló elrendezést mutat van der Weyden festménye, míg a Chartres-i katedrális szentélyét egy gótikus kőfal választja el a körüljárótól, rajta Jézus életének jeleneteivel.)

Ilyen fa korlát határolhatta a Saint-Denis felső szentélyét is a körüljáró felé

Roger van der Weyden képe a londoni Nemzeti Galériában

A felső szentély középpontjában az Ereklyék oltára vagyis Szent Dénes és vértanútársai, Szent Rusztikusz és Szent Eleutheriusz ereklyéinek tabernákuluma és oltára állt. A tabernákulum kőből készült és háromhajós templom formája volt. A vértanúk koporsói az alépítményben voltak, részben az oltár alá is benyúlva. Az oltár díszítéséhez felhasználtak egy olyan oltártáblát is, melyet Kis Pippin adományozott a templomnak. Ezt az oltárépítményt, melyet Suger apát készíttetett a gótikus szentély megépítésével egyidejűleg, 1567-ben lényegében teljesen elpusztították, csak az elejéről sikerült bizonyos mozdítható darabokat időben leszerelni és elrejteni. Ábrázolás – tudtommal – nem maradt róla, alakját leírásokból és analógiák alapján lehet rekonstruálni. Ilyenféle ereklyetartó építmények álltak a nagy angol katedrálisokban is, melyeket VIII. Henrik romboltatott le, egyetlen ilyen maradt fenn, a Westminsterben, Hitvalló Eduárd király emlékműve.

 Szent Dénes és a vértanúk oltára és tabernákuluma
Viollet-le-Duc rekonstrukciója (a fenti kis rajz az építmény alaprajza)

Hasonló és egykorú ereklye-tabernákulum van a spanyolországi Avila egyik szép templomában, a San Vincentében. A román stílusú, három hajós templomot utánzó eredeti építmény felett reneszánsz felépítmény áll.

 Az avilai San Vincente tabernákuluma 
(fent: napjainkban, lent: a románkori rész archiv képen)

 Oltárral egybe épített ereklyetartó tabernákulum áll
a prágai Szent Vitus katedrélis Szent Vencel kápolnájában

A mai, neogótikus ereklye-oltár

Az oltár bal oldalán egy tároló láda (’armoire’) volt, a jobb oldalán három, egy sorban, mindben kincsekkel. Az oltár előtt egy sas-alakú felolvasó állvány és egy koffer volt, benne kehely és egyebek, az oltáron történő használatra.

A Saint-Denis-ből származó ‘Cuve de porphyre’-ről nem találtam képet.
Ez a római porfír fürdőkád a római lateráni bazilika keresztelőkápolnájában áll,
és mint keresztelő medence szolgál 

Az oltár és a tabernákulum mögött egy igencsak profán tárgy állt: egy hatalmas római fürdőkád, porfírból (‘Cuve de porphyre’). A minden bizonnyal egy római kori nyilvános fürdőből származó darabot Dagobert király szerezte hadizsákmányként Poitiers-ben és az apátságnak ajándékozta. Évszázadokig el volt hagyva, Suger apát megtalálta és itt állította fel. A forradalom idején a francia Nemzeti Könyvtárban (Bibliothèque nationale) szállították, ahol most is megtalálható. (Sajátos módon, a francia Nemzeti Könyvtárnak jelentős műgyűjteménye van, így sok olyan tárgyat is ott őriznek, amely a forradalomig a Saint-Denis kincstárát gazdagította.)

Az 'Oriflamme' egyik lehetséges rekonstrukciója

A szentély legkeletibb két pilléréhez volt erősítve két fontos ereklye: a jobboldalon Szent Dénes pásztorbotja, a baloldalon az Oriflamme’. Az Oriflamme az apátság templomi zászlójából (gonfalon) lett a francia királyok hadilobogója, melyet minden hadjárat előtt az apát adott át az uralkodónak. Az Oriflamme utoljára 1415-ben, az Agincourt-i csatában lengett, utána feledésbe merült, de egy példánya még a 18. században is megvolt az apátságban.

A Szent Szűz oltára a szentélykörüljáró középső sugárkápolnájában, Suger apát korából

A Párizs melletti Szent Dénes királyi apátság késő középkori állapotának bemutatását ezennel lezártam - befejezni persze sose lehet, hiszem annyi gazdagság volt benne, de az ennél részletesebb bemutató meghaladná ennek a blognak a kereteit. A Mennyei Jeruzsálem e földi mása, az ezeréves francia monarchia spirituális központja már rég a múlté, s csak töredékek sejtetik egykori gazdagságát.

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén V. - a négyezet és a főoltár

A négyezet és a főoltár

A négyezet és a főszentély területe

Jelmagyarázat

F. A kórust lezáró rács

G. Szent Lajos, VIII. Lajos és II. Fülöp Ágost síremlékei

H. A szentélyt lezáró rács

I. Dagobert király síremléke

J.   Főoltár

K. Szent Lajos ereklyetartójának alépítmény

L. Lejárat az altemplomba

M. Létra a felső szentélybe

A négyezet

Az építészeti szaknyelvben a főhajó és a kereszthajó találkozásában kialakul teret négyezetnek hívják. A Saint-Denis apátsági templomban a négyezet keleti oldalán is volt egy vas rács, melyhez néhány lépcső vezetett fel, részben eltakarva Szent Lajos feleségének síremlékét (tumbáját). Hasonló az elrendezése a toledói katedrálisnak, ott is két hatalmas, díszesen megmunkált, aranyozott bronz rács zárja le a teret nyugat és kelet felé.

A toledói katedrális főszentélyét elzáró rács

A Saint-Denis-ben a kórust lezáró rács előtt, tehát a négyezet nyugati oldalán, síremlékek álltak („G”): közvetlenül a Szentháromság oltár (azaz a Matutinum oltár) mögött volt kő koporsóban eltemetve eredetileg Szent Lajos (azaz IX. Lajos), az apja (VIII. Lajos) és a nagyapja (II. Fülöp Ágost) között. 1298-ban, a szentté avatásakor IX. Lajos földi maradványait kiemelték és egy ereklyetartó koporsóba (’chasse’) helyezték, de a síremlék (tumba), a fedelén az ezüst teljes alakos fekvő szoborral a helyén maradt egészen addig, amikor VII. Károly idején az Armagnac-ok vagy az angolok le nem tépték róla a nemesfémet. A többi síremlékkel ugyanígy bántak, így a másik kettő már 1505-ben is csak felismerhetetlen roncs volt. (A síremlékek végleges elpusztítására a vallásháborúk során kerülhetett sor, mert Felibién alaprajzán sem szerepelnek, s a templomban ma látható síremlékek közül is hiányzik mindhárom.)

A főszentély és a főoltár

A templom főszentélyében páratlan kincsek voltak – már csak ezért is érthető, miért védték minden oldalról fallal vagy ráccsal. A Saint-Denis egykori berendezéséből a főoltárról és annak közvetlen környezetéről tudunk a legtöbbet, ugyanis az apátsági templom főoltárának késő középkori elrendezését egy páratlan szépségű festmény örökítette meg: A Szent Egyed mestere néven ismert, észak-franciaországi vagy flamand festő „Szent Egyed miséje” c. képe, mely a londoni Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja, azt a jelenetet ábrázolja, amikor Szent Egyed, a nagyra becsült remete, misét mond Nagy Károly császár bűneinek bocsánatért és egy angyal hozza el azt a pergamendarabot, melyen az uralkodó olyan bűnei vannak, melyeket ő maga sem mert bevallani.

 Szent Egyed mestere: Szent Egyed miséje

(London, Nemzeti Galéria)
- az oltáron az arany oltártábla, felette Szent Eligiusz keresztje, az oltártól jobbra a Dagobert síremlék részlete. Azt oltár mögött a Szent Lajos ereklye-sír fém alépítménye, hátul pedig az emelt felső szentély fa kerítése, jobbra a feljárat, az oltár baloldala mellett pedig az altemplom lejárata látszik

A Saint-Denis mai főszentélye
Elől a "szembemiséző oltár", mögötte a 19. sz.-i főoltár,
jobbra Dagobert király síremlékének részlete látszik 

A főoltár déli oldalán két pillér között állt Dagobert király síremléke, melyet IX. Lajos rendeletére a 13. században készítettek, a többi korábbi király emlékművével együtt. A síremléket – annyi mással együtt - a forradalom alatt szétrombolták, de a darabjai szerencsére fennmaradtak és a templom restaurálása során Viollet-le-Duc az nagyjából eredeti helyén és az eredeti formában újra összeállította, s mai is ott található.

Dagobert király síremléke

A főoltár Viollet-le-Duc rekonstrukciós rajzán
(tévesen Matutinum oltárként azonosította)
- a rekonstrukció igen nagy mértékben a Szent Egyed miséje c. festmény alapján készült

A főoltárt (‘Maistre Autel’ or ‘grand autel’) Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelték. Az oltár építménye fekete és fehér márványból készült és négy fehér márvány oszlopon állt. Az oltár előlapja az az arany oltár-előlap volt, melyet Kopasz Károly császár adományozott. Suger még három arany oldalt adott hozzá, mindet drágakövek díszítették. 1500 körül már csak három lap volt meg, ezek közül egy állt az oltáron, mint oltártábla (retabulum), a többi elveszett, illetve rablás áldozata lett. A Szent Egyed miséje c. képen az arany oltár-előlap így már nem előlapként (antependium), hanem oltártáblaként szerepel, hasonlóan sok más korabeli arany oltártáblához, mint pl. a velencei Pala d’Oro, vagy a Bécs melletti klosterneuburgi templomban levő verduni oltár, míg a milánói Szent Ambrus templom arany oltártáblája mai is eredeti helyén, antependiumként funkcionál. A középkori szokásnak megfelelően, az oltárt két oldalról függönnyel lehetett eltakarni, melyet az átváltoztatás pillanataiban behúztak, majd az úrfelmutatáskor az Eucharisztiát újra láthatóvá tették. Az oltár felett állt Szent Eligiusz püspök és aranyműves hatalmas arany keresztje, melyet ugyancsak Kopasz Károly császár adományozott. Az oltár felszereléséhez tartoztak még arany gyertyatartók, egyenként 20 márka súlyúak súlyúak (egy márka 249 gr, így ezek kb. 2,5 kg-s arany gyertyatartók voltak), Kövér Lajos király ajándékai, a főoltár két oldalán pedig, egy-egy porfir oszlopon Szent Péter és Szent Pál apostolok ember nagyságú arany szobrai álltak, melyeket Pippin király (Pepin le Bref, Kis Pippin vagy Rövid Pippin, Nagy Károly apja) adományozott. 

Az arany oltártábla - a Szent Egyed miséje című kép részlete

 A velencei Pala d'Oro - a Szent Márk bazilika főoltára felett

A klosterneuburgi kolostor legnagyobb kincse, a 12. századi ú.n. Verduni oltár 

(fent: nyitva, lent: a hátsó táblák)

A milánó Sant' Ambrogio bazilika arany oltárantependiuma

Szent Eligiusz nagy keresztjének 18. század elejei képe
- akkor már az apátság kincstárában

Egy hasonló alkotás: a német-római császári jelvényekhez tartozó birodalmi ereklyetartó kereszt (Bécs, Schatzkammer)

Az arany oltártáblát és a főoltár többi felszerelési tárgyát minden bizonnyal a vallásháborúk idején pusztították el, míg Szent Eligiusz nagy keresztjét 1794-ben küldték el a pénzverdébe, beolvasztásra.

  ‘l’Escrin de Charlemagne’ Fent: 18. századi rajzon
Lent: az egyetlen túlélő részlet, a csúcsdísz, egy antik kámea

A főoltáron helyezték el ünnepnapokon azt a különleges tárgyat, melyet ugyancsak Kopasz Károly császár adományozott. Nagy Károly ereklyetartó szekrénye (a ‘l’Escrin de Charlemagne’) túlélte a hugenottákat és Felibien leltárában szerepel (rajz is van róla), ám a forradalom idején, az apátság kincseinek nagy részével együtt a pénzverdébe vitték és beolvasztották. Az ereklyetartó szekrény egy ház alakú, sokemeletes állvány volt, hegyikristállyal, gyöngyökkel és drágakövekkel díszetve – Erwin Panofsky művészettörténész Suger apát építkezéseiről írott munkájában „ragyogóan használhatatlan” tárgynak nevezi. S valóban, célja nem volt más, mint a gyönyörködtetés, a hatalom és a gazdagság bemutatása.

Részlet a Szent Egyed miséje című képről

- az arany kereszt mögötti csúcsíves fémszerkezet a Szent Lajos ereklyetartó alépítménye, a kereszt jobboldali szára alatt, hátul látszó nyitott rácsos fa ajtó a felső szentélybe vezető bejárat, balra pedig, a zöld függöny mellett látható, a kerek-frizurás pap mögött az altemplom lejárata.

Szent Lajos ereklyetartója az apátság kincstárában, 1700 körül

A Felibien könyvében található képtábla részlete - ez az ereklyetartó a sokadik, egyben utolsó is volt, mely a 16. század elején, Louis de Bourbon bíboros, apát megrendelésére készült.
A forradalom idején beolvasztották

A főoltár mögött állt egy boltíves fém-szerkezet, mely a Szent Lajos ereklyetartó koporsójának állványa volt. A festményen is jól látszanak a gótikus ívei. Rendeltetése hasonló lehetett mint Hitvalló Eduárd vagy Szent Albanus ereklyetartójának fennmaradt, kőből készült alépítményeinek. Felibien idején ez már nem állt, valószínűleg a főoltár elpusztításával együtt ez is megsemmisült. de Szent Lajos ereklyetartó szekrénye a 18. század elején még szerepelt az apátsági kincstárban.

Az altemplom eredeti bejárata az altemplom nyugati végén levő ajtón keresztül volt, mely közvetlenül a főoltár mögött nyílt a szentélybe („L”). Az altemplom nyugati fala a chevet (szentély) alatt távolabb volt, kelet felé, mint most. Jelenleg a bejárat az altemplomba annak délnyugati sarkánál nyílik, közvetlenül a Dagobert emlékmű mögött. (A chevet alatti mostani altemplomban XVI. Lajos, Marie Antoinette és más királyi személyek koporsói vannak.) A felső szentély – a chevét – az alatta levő altemplom miatt majdnem egy emelettel magasabban van, mint a főszentély. Az 1610-ben végrehajtott átépítés (újjáépítés) előtt a feljárat a szentélybe csak egy meredek falépcsőn át vezetett, amely egy fa ajtóhoz ért, ami a szentélyt nyugatról elzáró fa elválasztó rácsban volt. Az ajtó egyfajta fa előtérbe vezetett és az vezetett a tovább szentélybe. Az egész felső szentélyt láthatólag egy áttört mérműves díszű magas fa rácsozat vette körül. (A kép megfelelő részlete feljebb.)

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén IV. - a kórus

A kórus

Az apátsági templom kórusaJelmagyarázat

A.    Kórusrekesztő, felette a szószék

B.     Kórusülések

C.     Kórus
D. Kopasz Károly síremléke (tumba)

E.  Matutinum oltár (vagy Kórus oltár vagy Szentháromság oltár)

F.  Rács, ami nyugatról lezárja a kórust

A Saint-Denis-ben a szerzetesi kórus - hasonlóan a londoni Westminsterhez - a kereszthajó előtt állt és a hajó utolsó három-négy boltszakaszát foglalta el. Félibien alaprajzán a kórusülések három boltszakasz hosszúságúak voltak, de akkor már nem létezett a kórust nyugatról - a templom főbejárata felől - elzáró kórusrekesztő, az elé „L” alakban befordított kórusülésekkel, sem pedig a keletről lezáró magas, díszes vasrács sem. A vasrács, mely a kórust lezárta, ahhoz a két pillérhez illeszkedett, amelyeknek a kórusülések vége támaszkodott. A vasrács felett egy fa gerenda volt, melyen valaha Szent Eloy arany keresztje állt. (A híres kereszt utóbb a főoltáron vagy mögötte állhatott.)

Albi, székesegyháza kórusrekesztő nyugat felől és a kórus belül (középen a sas alakú felolvasóállvány)

Roger van der Weyden: A Hét szentség

- a hét szentséget ábrázoló triptichon középső táblája egy képzeletbeli gótikus templom belsejének bemutatásával

A belgiumi (Vallónia) Walcourt-i Notre Dame kórusrekesztője, felette szószék, a szószék fölött a megfeszített Krisztus, oldalán Szűz Mária és Szent János apostol
- Saint-Denis kórusrekesztője is hasonló lehetett, de egész biztos, hogy az alsó rész az átjáró kapu kivételével falazott volt.

A Westminster apátsági templom kórusa

A kórusrekesztő kőből készült, Szent Dénes legendájának ábrázolásával. Felette fából készült feszület, kétoldalt Szűz Mária és Szent János apostol szobrai között. A galérián a szószék, ahonnan az evangéliumot olvasták fel. A hugenották a 16. században az egész kórusrekesztőt elpusztították. A leírások szerint a szószéket a régebbi kórusrekesztő darabjaiból állították össze, s Conway analógiaként arra az aranylemezekkel borított szószékre utal, melyet II. Henrik császár adományozott az aacheni dóm számára, s mely a mai napig ott is található.

II. Henrik császár adománya az aacheni dóm számára - az arany szószék (1014-ből!)

A kóruson belül volt a kórus vagy matitunum oltár, melyet a Szentháromság tiszteletére szenteltek („E”), több királysír és egy bronzból készült, sas alakú felolvasó állvány (lectern), a négy evangélista és mások figuráival. A felolvasó állványt Dagobert király zsákmányolta Poitiers-nél s az apátságnak adományozta. Utóbb Suger apát újra aranyoztatta. Az előénekes innen vezette a zsolozsmát. 

Sas alakú felolvasó pult - a peterborough-i katedrálisból (Anglia)

A kórus közepét a királysírok foglalták el: Kopasz Károly nyugati frank király és császár bronz síremléke volt középen, tőle jobbra Clodomir, Martel Károly és Dagobert egy fiának a sírja, balra Capet Hugo – a dinasztia-alapító – és Ottó sírja. Ezek fehér márványból voltak. Kopasz Károly sírlapjáról 18. sz. metszet maradt fent, az eredeti darabot a forradalom idején beolvasztották. Ugyancsak elpusztultak a IX. Lajos rendeletére készült fehér márvány síremlékek, kivéve Martel Károly síremlékét, mely ma is megtalálható a templomban, bár nem az eredeti helyén.

Síremlékek a kórus közepéről
fent: Kopasz Károly bronz sírlapja (a forradalom idején beolvasztották);
lent: Martel Károly síremléke

A kórus oltár – vagyis a Szentháromság oltára, vagy Matutinum oltár – nagyjából a kórusülések keleti végével állt egy vonalban, közvetlenül a vasrácshoz (lásd: „F”) illeszkedve. Az oltár maga fekete márványból volt, és Szent Dénes vértanúságát bemutató fehér márvány szobrokkal díszítették. Rajta korábban egy aranyozott ezüst Szentháromság ábrázolás – feltehetően oltártábla – állt, melyet az Armagnac-ok pusztítottak el VII. Károly idején. Közvetlenül az oltár mögött, hozzá tartozva egy bonyolult építmény volt, mely a következőkből állt: (1) egy aranyozott réz négyszögletes oszlop, amely egy aranylemezekkel borított fakeresztet tartott, (2) egy hat és fél láb hosszú egyszarvú szarv (narvál-agyar), körülötte egy ezüst korona. Az oltár előtt, a mennyezetről függött (3) egy ezüst medence, hat lámpa és egy ’nef’ (vagyis hajó formájú tárgy), és az oltár mögötti fal darab tartotta (4) Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó koporsóját (’chasse’), mely aranyozott rézből készült, aranyozott ezüst domborított ábrázolásokkal és oszlopfejekkel, kövekkel kirakva.

A toledoi katedrális kórusa és kórus-oltára (fent) és a kórust a négyezet felé lezáró rács (lent)

A középkorban szokás volt, hogy mindenfélét, ami értékes vagy érdekes volt, egy kedvelt vagy fontos templomnak adományoznak: így kerülhetett a Saint-Denis-be egy narvál-agyar, egy római fürdőkád, vagy éppen egy hajó alakú dísz. (Hajó alakú asztaldíszek gyakori dekorációi voltak a fejedelmi asztaloknak, s fából készült hajómodellek meg sokszor jelennek meg pl. dániai templomokban is.) 

Egy "nef" vagyis hajó alakú asztaldísz

(A Burghley nef, a londoni Viktória és Albert Múzeum gyűjteményében)

A "chasse" - angulul: shrine, németül: Schrein - sok más jelentése mellett - koporsó, olykor ház vagy templom alakú, többnyire fából készült és nemesfém lemezekkel borított ereklyetartó ládát vagy koporsót jelent. A Saint-Denis gyűjteményében több ilyen tárgy volt, így pl. Szent Lajos király ereklyetartó koporsója, a kórus oltáron levő Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartó, s minden bizonnyal ilyenek voltak Szent Dénes püspök és vértanútársai ereklyetartói is, melyeket az Ereklyeoltárban őriztek. Anglia gazdag templomainak hasonló tárgyait a kolostorok feloszlatása és a szentek tiszteletének betiltása idején maradéktalanul elpusztították. Sajátos módon, a háborús pusztítások ellenére Németországban rengeteg ilyen fennmaradt, a legjelentősebb közülük a kölni dóm híres Három királyok ereklyetartója. Korinthoszi Szent Dénes 13. századi ereklyetartója túlélte a vallásháborúkat, s 1700 körül Felibien még leltárba vette az apátság kincstárában. Sorsa ugyanaz lett, mint az apátság legtöbb kincséjé: 1794-ben beolvasztották.

Korinthoszi Szent Dénes ereklyetartója az apátság kincstárában, 1700 körül

(Félibien könyvéből)

A Godehard-ereklyetartó láda a németországi Hildesheim katedrálisából

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén III. - alaprajz és elrendezés

Alaprajz és elrendezés

A Saint-Denis késő középkori elrendezésének bemutatásakor felmerülő első kérdés: hány fontos oltár volt a templom főtengelyében, s hol álltak azok. A 17. században, s a Félibien kötetében található alaprajzon csak két ilyen oltár volt, s Viollet-le-Duc rekonstrukciós rajzán is így szerepelt, illetve a mai állapotban is az általa rekonstruált két főbb oltár létezik. Suger apát idejében, s utána még évszázadokig, egészen 1610-ig azonban három oltár volt, s ebből csak egy – Szent Dénes oltára – állt azon a helyen, ahol most is oltár áll. Bourbon kardinálist, aki 1529-ben foglalta el az apáti széket, a papság fogadta a templom bejáratánál, majd a menet megállt három oltárnál: először a matutinum oltárnál, ahol az oltáriszentséget őrizték, majd a főoltárnál, végül pedig Szent Dénes oltáránál. Abban az időben naponta négy ünnepi misét (missa solemnis) mondtak: az elsőt a vértanúk (Szent Dénes és társai) oltáránál, a másodikat a matutinum oltárnál, a harmadikat a Miasszonyunk kápolnájában, melyet a noviciusok énekeltek, a negyediket pedig, ami a napi legnagyobb mise volt, a főoltárnál.

Az apátsági templom kórusa és szentélye Viollet-le-Duc rekonstrukciós rajzán. Jól látható, hogy csak két oltárt rekonstruált, s a művében közzétett másik rajzból világos, hogy egybemosta a matutinum oltárt és a főoltárt

A Szent Péter és Pál és Szent Dénes Királyi Apátság templomának kórusa és szentélye 1700-ban (Félibien könyvéből):

és 1567. előtt (a szerző rajza Conway leírása alapján):

A betűjelek magyarázata (az 1567 előtti állapot):

1. A szentélyrekesztő és a pulpitum (szószék): Kőből készült szentélyrekesztő, Szent Dénes legendáját bemutató domborművekkel. Felette fa feszület, Szűz Mária és Szent János apostol szobrai között, a szentélyrekesztő galériáján pedig a pulpitum, a szószék, ahonnan az Evangéliumot olvasták fel. Az egészet a hugenották rombolták le a 16. században.
2. Kórusülések (stallumok): Conway nem említi a kórusülések hosszát, de feltételezhetjük, hogy azok mindkét oldalon három boltszakasz hosszúságúak voltak. Ezt támasztja alá Félibien kötetében az alaprajz, melyen a kórusülések megvannak, csak a szentélyrekesztő tűnt el. 
3. Kórus: A kóruson belül a középponti tárgy a bronz felolvasó pult (lectern), a négy Evangélista és mások alakjaival. Dagobert Poiters-nél zsákmányolta és a St. Denisnek adományozta, és Suger apát bearanyoztatta.
4. Kopasz Károly sírja (tumbája): 1599-ben, a bázeli Thomas Platter a kórus közepén Kopasz Károly bronz síremlékét (tumbáját) látta a kórus közepén, tőle jobbra Clodomir, Martel Károly és Dagobert egyik fiának a síremléke (tumbája), balra pedig Capet Hugó és Othon síremléke (tumbája). Ezek fehér márványból készültek. További tizenegy királyi síremléket jegyzett fel, amik távolabb voltak.
5. Matutinum oltár (kórus oltár vagy Szentháromság oltár): A Matutinum oltár nagyjából a kórusülések keleti végével egyvonalban állt, a kórust kelet felől lezáró vasrácshoz tapadva (lásd: F), egy fagerenda alatt, amely a kórus végén volt, s amelyen egyidőben Szent Eligiusz aranykeresztje állt. Maga az oltár fekete márványból készült, fehér márványszobrokkal díszítve, melyek Szent Dénes (St. Denis) mártíromságát ábrázolták. Egykor a Szentháromság aranyozott ezüst szobra állt rajta, amelyet VII. Károly idején az armagnac lázadók elpusztítottak. Közvetlenül mögötte, hozzá tartozva egy bonyolult szerkezet volt, amely a következőkből állt: (1) négyszögletes oszlop aranyozott rézből, amely egy aranylemezekkel borított fakeresztet tartott, és (2) egy egyszarvú (vagyis narvál) szarv, 6 és fél láb hosszú, körülfogva egy ezüst koronával. Az oltár előtt a mennyezetről függött (3) egy ezüst medence, hat lámpával, és egy hajó alakú asztaldísszel (’nef’), és egy közvetlenül az oltár mögött levő faldarab, amely Korinthusi Szent Dénes 13. századi aranyozott rézből készült ereklyetartó szekrényét (’chasse’) tartotta, amelyet aranyozott ezüst képekkel és oszlopfőkkel díszítve, kövekkel díszítettek.
6. Vasrács: A kórust lezáró vasrácsot a kórus keleti végénél levő két hatalmas pillérhez erősítették.
7. Szent Lajos sírja (eredeti hely), VIII. Lajos és Fülöp Ágost sírjai: Közvetlenül a Szentháromság oltár mögött volt egy kőkoporsóban eltemetve Szent Lajos, az apja; VIII. Lajos és Fülöp Ágost között. 1298-ban, a szentté avatása után a sírját felnyitották és egy ereklyetartó koporsóba tették, de az eredeti síremlék, az ezüst szobormással a helyén maradt ameddig a nemesfémet az armagnac lázadók vagy az angolok el nem rabolták VII. Károly idején. Más síremlékekkel is így bántak, így az oltár közelében levő két másik síremlék 1505-ben már csak névtelen roncs volt.
8. Vasrács: a négyezet – a főhajó és a kereszthajó találkozása – másik (keleti) oldalán szintén egy vasrács volt, amelyhez néhány lépcső vezetett fel, melyek részben eltakarták Szent Lajos feleségének sírját.
9. Dagobert király síremléke: IX. Lajos (a későbbi Szent Lajos) parancsára készült; a forradalom alatt lerombolták, és Viollet-le-Duc a 19. században újra összeállította.
10. Főoltár: a főoltár (‘Maistre Autel’ vagy ‘grand autel’) Szent Péter és Pál oltára, ahogy a pontos felszentelése szólt, fekete és fehér márványból készült, s négy fehér márvány oszlopon állt. Az oltár előtt volt a Kopasz Károly által adományozott arany oltár előlap (antipendium). Suger apát még három aranyból készült oldallal egészítette ki, mindet drágakövekkel ékesítve. Voltak még ott finom arany gyertyatartók, egyenként 20 márka súlyúak (kb. 10 kg.), a nagy arany kereszt, melyet Szent Eligius (St. Eloy), a püspök és aranyműves, Dagobert meroving király belső tanácsadója készített, s ott volt még a ‘l’Escrin de Charlemagne’ (Nagy Károly szekrénye, egy arannyal és drágakövekkel kirakott ereklyetartó-szekrény), amelyet az unokája, Kopasz Károly császár adományozott.  Szent Péter és Pál apostolok ember nagyságú, nagy arany szobrai, melyeket Kis Pippin király adományozott, az oltár két oldalán, két porfír oszlopon álltak.
11. Szent Lajos ereklye-sírja: a főoltár mögött állt egy fémből készült, boltozatos szerkezet, mely Szent Lajos ereklyetartó koporsójának (chasse) volt talapzata.
12. A kripta lejárata: A kriptát eredetileg a nyugati vége közepén levő ajtón keresztül és közvetlenül a főoltár mögött lehetett megközelíteni.  A kripta homlokfala a szentély (chevet) alatt a mai helyzeténél távolabb, kelet felé volt. Jelenleg a kriptát a délnyugati sarkánál levő lejáraton át lehet megközelíteni, közvetlenül Dagobert síremléke mögött. A chevét alatti kriptában van XVI. Lajos, Marie Antoinette és más királyi személyiségek koporsója.
13. Létra a chevét-be: a chevét-be meredek falépcsőn lehetett feljutni , amelyik a chevét elzáró farács nyugati oldalán levő ajtóhoz vezetett. Az ajtó egy fából készült kapu-építménybe nyílt, s onnan lehetett belépni a chevét-be.         
14. A chevét: 1628-ban az egész chevét-t újra rendezték, és az Ereklyék oltárát újra felépítették, részben a régi főoltárból vett anyagokból, és egy új helyen állították fel, az apszis legkeletibb végén, közel az árkád-pillérekhez. Viollet-le-Duc a saját Ereklye-oltárát (Autel des Reliques) az apszis által körbevett terület közepén, megközelítőleg az eredetinek megfelelő helyen állította fel.
15. Az Ereklyék oltára (O₁) és a Tabernákulum (O₂): Szent Dénes oltára (a Mártírok oltára vagy Ereklyék oltára): A Tabernákulumnak épület-formája volt, főhajóval és alacsonyabb oldalhajókkal, amely alatt voltak az ereklyetartó koporsók, de Szent Dénes, Szent Rusztikus és Szent Eleutheriosz tényleges koporsói az alapépítményben voltak, s részben benyúltak az oltár alá. A Tabernákulumot és az oltárt egyaránt Suger apát készíttette, s az oltártábla (retabulum) pedig az volt, amelyet Kis Pippin adományozott az apátságnak. 1567-ben az oltárt szörnyen megrongálták, és csak az elejéről leszerelt mozgatható részek menekültek meg, mert azokat időben elrejtették. Az oltár baloldalán egy láda (armárium) volt, a jobboldalán meg egy sorban három láda (armárium) volt, mind kincsekkel tele. Az oltár előtt egy sas formájú felolvasó pult és egy koffer volt, amelyben kelyhet és egyebeket tartottak az oltáron történő használathoz.
16. ‘Cuve de porphyre’: A nagy ‘Cuve de porphyre’, vagyis porfír fürdőmedence, egy római fürdőkád állt a tabernákulum mögött. A medencét Dagobert hozta Poitiers-ből és az apátságnak adományozta. Több évszázados elhanyagoltság után Suger megtalálta, s itt állította fel. Ma a francia Nemzeti Könyvtárban (Bibliothèque nationale) található.  
17. Szent Dénes pásztorbotja és az Oriflamme: A chevét két legkeletibb pilléréhez erősítettek két fontos ereklyét: jobbra Szent Dénes pásztorbotja, balra pedig az Oriflamme, a francia királyok legendás hadilobogója volt.

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén II. - a Saint-Denis, mint szerzetesi zarándoktemplom

A Saint-Denis apátsági templom középkori elrendezésének megértéséhez a kulcs a templom sokrétű funkciója: bencés apátság, zarándoktemplom – Szent Dénes püspök és vértanú-társainak ereklyéihez – és királyi jelvények őrző helye és egyben a királyok temetkezési helye, a királyi nekropolisz. Így a templom elrendezésének legalapvetőbb vonásait a szerzetesi közösség szükségletei határozták meg. A nyugati szerzetesség 9-10. századi reformja, mely a burgundiai Cluny apátságból indult ki, s ezért Cluny reform néven is ismert, alakította ki a Saint-Denis elrendezésének legfontosabb vonásait: a templom elsősorban a (bencés) szerzetesi közösséget szolgálta, a város hívei a templom melletti plébániatemplomba jártak misére. Ez az elrendezés volt a helyzet és él tovább a londoni Westminster apátság esetében is: a templom – ugyancsak Szent Péter tiszteletére szentelve – a szerzetesi közösség temploma volt, míg a hívek a mellette levő – ma 15-i századi formájában ismert – Szent Margit templomot látogatták. A Westminster és a Saint-Denis közötti párhuzam sok területen fennáll: mindkettő királyi alapítású és patronálású apátság, a „nemzeti patrónus szent” kultuszhelye (Saint-Denis: Szent Dénes püspök és vértanú társai; a Westminster: a templomalapító Szent Eduárd király (Hitvalló Eduárd /Edward the Confessor). egyben királyi nekropolisz és a koronázási jelvények őrzési helye is. (Az angol koronázási jelvényeket a polgárháborúig a Westminsterben őrizték, és onnan vitték el azokat is beolvasztani, ugyanúgy, ahogy 140 évvel később a Saint-Denis-ből a francia regáliát.)

A Westminster Apátság, tőke balra a Szent Margit plébánia

A Cluny-i templomtípusban, melyet a Saint-Denis (és a Westminster) is követett egyértelművé vált a klerikusok és a laikusok elválasztása a templomon belül. Így megnövekedett a szerzetesi kórus – székesegyházak esetében a káptalani kórus – szerepe. (A középkorban a székesegyházi kanonokokat a szerzetesekhez hasonlóan, a katedrálishoz tartozó káptalani házban együtt laktak.) A kórusban végezték a rendi regulának megfelelően az énekelt zsolozsmát (latin: Divum Officium). A  kórust a hajó – tehát nyugat – felől a kórusrekesztő vagy szentélyrekesztő (német: Lettner, angol: choir screen vagy rood screen, francia: jubé), északről és délről magas fal választotta el a templom többi részétől, a negyedik, a főoltár felőli oldalon nyitott volt, de többnyire ott magas vas- vagy rézrács emelkedett, a kórusban elhelyezett kincsek védelmére. A kórus bejárata a nyugati oldalról, a lettner alatt, egy átjárón keresztül, részben a keleti oldalon, a vasrács ajtajain át nyílt. (A spanyol katedrálisokban a kórus nyugati oldala zárt, csak keletről, a főoltár felől van bejárat, az angol, illetve francia katedrálisokban a nyugati oldalról egy kapu-szerű díszes átjáró vezet a kórus területére.) A kóruson belül egymással szembefordított két „L” alakban – Spanyolországban, mivel nincs bejárat, „U” alakban – állnak, több sorban a kórusülések. A lettner tetején járható galéria (olaszul: pontile, vagyis hidacska) emelkedett, ahol az énekkar, később az orgona is helyet kaphatott, illetve ahonnan a Szentírást olvasták fel, pontosabban énekelték.

A főoltárt gyakran, így a Saint-Denis-ben is, Róma és a pápaság iránti hűség jeleként, Szt. Péter és Pál tiszteletére szentelték, s itt végezték ünnepélyes keretek között az egész közösség káptalani miséjét. A kórus melletti két oltár titulusa rendszerint Szűz Mária és Szent János evangélista volt (ők álltak a Golgotán a kereszt mellett). A káptalani miséktől függetlenül végzett (magán és fogadalmi) misék részére további mellék oltárok kapcsolódtak a keresztházhoz. A hívek részére végzett nyilvános misék helye a kórus előtti népoltár volt, melyet általában a Szent Kereszt tiszteletére szenteltek. (Ilyen népoltár került elő a pécsi székesegyházban.) A Saint-Denis általam ismert leírásai nem említenek ilyen népoltárt, Szűz Mária oltára pedig a templom főtengelyében, a szentélykörüljáró középső kápolnájában emelkedett és maradt fenn a mai napig.

Három ország - három példa
fent: York Minster (Anglia), a kórusrekesztő (Choir screen),
középen: Tolodo, katedrális (Spanyolország, Kasztília), a káptalani kórus (Coro), a kórus-oltárral,
lent: Meissen, dóm (Németország), a lettner, előtte a népoltárral

A Saint-Denis eredeti – Karoling-kori – elrendezésében az ereklyék őrzési helye a főoltár alatti altemplom volt. A nagy zarándokforgalom itt is, miként a spanyolországi compostelai zarándoklat útvonalán levő templomok esetében, megkívánta a templomok olyan átalakítását, ahol a zarándokok mozgása a templom legfontosabb ereklyéi körül akadályok nélkül folyhatott, miközben nem zavarta a szerzetesi közösség életét, illetve a nagy tömeg nem kerülhetett a főoltáron, illetve az ereklye-oltáron felhalmozott kincsek közelébe sem. (A középkori zarándok-útvonalakon hatalmas tömegek vonultak, s nemcsak kegyes célból. A zarándokokat tolvajok, csavargók, kalandorok és prostituáltak kísérték – ahogy az Chaucer „Canterbury mesék” című művéből is kiderül, amelynek kerettörténetét a Becket Szt. Tamáshoz zarándokolók tömege adja.) A Saint-Denis 12. századi gótikus átépítése során létesült a szentély és körülötte a kápolna-koszorú, Szent Dénes és vértanú társai emlékművével és oltárában a szentély-„fej” (franciául: chevet) közepén. Ugyanilyen elrendezése van a Westminsternek is: a főoltárt egy díszes kő fal (angolul: altar screen) zárja el Hitvalló Eduárd kápolnájától és oltárától, azzal a különbséggel, hogy alatta nincs altemplom, így a kápolna a szentéllyel azonos szinten áll.

Ereklyeoltárok, ereklye-síremlékek és ereklyetartó szekrények

Fent: Hitvalló Eduárd ereklyesíremléke előtte oltárral a Westminster apátságban (a reformáció előtt a zöld, fából készült felépítmény helyén arany ereklyetartó szekrény volt, amit hétköznapokon egy fa feretorium borított)

Középen: Szent Albanusz ereklye-síremléke az angliai St. Albans apátságban (a reformáció során összetört kő alépítményt a 20. században állították újra össze a töredékekből. Az elpusztított ereklyetartó szekrényt egy egyszerű felépítmény jelzi. Lent: Szent Heribert ereklyetartó szekrénye (Heribertschrein), Köln, St. Heribert   

Így tehát a zarándokok a főoltáron lévő ereklyével nem kerülhettek kapcsolatba. Ennek a megoldásnak éppen az volt a lényege, hogy a zarándokok és a folyamatosan végzett istentiszteletek ne zavarják egymást. A körüljáróból nyíló, szintén ereklyéket tartalmazó oltárok viszont lehetőséget teremtettek arra, hogy egy-egy – saját papjával érkező – zarándokcsoport a kegyhely közelében misét végezhessen (saját papjával, esetleg saját rítus-szokásai szerint). A főoltáron csak a káptalani misét - székesegyházakban a főpapi misét - mondták, vagy kiváltságos zarándoklatok alkalmával végeztek ott szertartást. Az egyik keresztház zarándokkapuján be-, majd a másik keresztházi kapun kivezetett zarándokforgalom (a szentély körüljáróban haladva) így sem a káptalani szentély szertartását, sem a hajóban nyilvános istentiszteleten résztvevő híveket nem zavarta. Néhány esetben (pl. Toulouse, S. Sernin, S. Benoit-sur-Loire, stb.) a zarándokoknak az ereklyével való kapcsolatba kerülését úgy oldották meg, hogy a szentély-körüljárós megoldást a főapszis alatti, fél szinttel lesüllyesztett altemplommal kombinálták.

Példák

Fent: zarándokok egy ereklye-síremléknél

Középen: Cluny harmadik temploma (alaprajz)

Lent: Szt. Hubert felvétele a sírjából. Roger van der Weyden képe. Az oltáron az ereklyetartó szekrény, a szentélyt fa rács zárja el a körüljárótól

A korai francia gótikus katedrálisok (pl. Laon eredeti formája) még megőrizték a korábbi bencés zarándok-építészet térformáit: a keresztházak mellékkápolnái egyaránt szolgálták a polgári reprezentáció (magánmisék) igényeit, és a káptalan magán-ájtatosságait. A szentély-körüljáró eredeti zarándok-funkciója teljesen megszűnt, benne a polgári fogadalmi kápolnákat és oltárokat helyezték el. A párizsi Notre Dame-ban  az altemplom (kripta) elmaradása, a kápolnakoszorú és a keresztház önálló életének megszüntetése, a hajókhoz való szerves kapcsolása a gótikus, egységes térkompozíció jegyében születtek. A katedrálisoknál zarándok-funkció ritkábban volt, így a sugárkápolnák csak bizonyos szertartásoknál (nagyheti szertartások, úrnapi körmenet, halottak napja, stb.) kapcsolódtak be a teljes templomi liturgiába. Kissé más koncepció szerint alakult a reims-i katedrális liturgikus tere, ahol a keresztház és az összetett, kápolnakoszorús apszis egységet képez, melyet Reims speciális szerepe, a király-koronázás követelt meg: a koronázáson résztvevő országnagyok megkülönböztetett elhelyezését biztosítani kellett a szertartás alatt. Az angol gótika más úton járt: ott megmaradtak a sajátos egyenes záródású hátsó kórusok, a zarándokok által felkeresett kultuszhellyel, és sokszor nem egy, hanem két kereszthajó is volt, a templomnak egy jellegzetesen angol, kettős kereszt alakot kölcsönözve. (Erre példa többek között Lincoln és Salisbury katedrálisa.)

(Készült Guzsik Tamás: A keresztény liturgiák építészete, II. rész alapján)