Óbuda

A mai Óbuda végeláthatatlan panelházak sora, 50-60 éve pedig romantikus macskaköves utcák, barátságos kisvendéglők és szegénységet sugárzó vizes földszintes házak halmaza volt. 5-600 éve viszont a középkori Magyarország központjának, az Esztergom, Visegrád, Óbuda / Buda és Székesfehérvár négy- vagy ötszög, a Medium Regni egyik sarka. Királynéi vára, hatalmas gótikus templomai éltek együtt a római múlt még felszínen látható emlékeivel. (A katonavárosi amfiteátrumot akkoriban Kurszán váraként ismerték és erődként használták.)

Buzás Gergely, építész és régész, a visegrádi múzeum igazgatója, s a magyar középkor újraálmodója rövid filmen mutatja be a 14. századi Óbuda legfontosabb épületeinek virtuális rekonstrukcióját.

Füzér vára

A zempléni Füzér község melletti sziklabércen álló vár, közel a mai szlovák határhoz, a mai országterület egyik legromantikusabb vára. A 17. század óta romos vár feltárása és helyreállítása pár éve megkezdődött. Elkészült többek között a vár és a várkápolna digitális rekonstrukciója is.

Az újraálmodott magyar középkor

A magyar középkor legfontosabb alkotásai ma romokban hevernek, alapfalaik vannak meg (mint a fehérvári bazilika esetében), vagy még annyi se (mint a régi esztergomi érseki székesegyház elbontott épülete). Az eredeti épületek gazdagságát, azok fizikai valóját már nem lehet újrateremteni, de a digitális grafika segítségével 3D-s rekonstrukciókon sorra születnek újjá a magyar középkor csodái.

A SziMe3D Kft, a Humansoft Kft. és a Pazirik Informatikai Kft. munkatársai - Balogh András és Fehér András projektvezetők és kollégái - egy külön örökségvédelmi program - a SziMe3DAR projekt keretében 3D-s szkennelési technológiával felmérik a megmaradt kőtöredékeket és azoknak alapján újrarajzolják a rég elpusztult épületeket.

Munkájuk során:

- felmérték a fehérvári Nagyboldogasszony prépostság templomának, a királyi bazilikának gótikus boltozattöredékeit és annak alapján rekonstruálták a boltozatot, majd a belsőt is.

- a 19. századi "újjáépítés" során a középkori pécsi székesegyházat földig rombolták és a helyére egy megálmodott neoromán templomot emeltek. Akkor pusztult el a középkori bazilika késő gótikus hálóboltozata is. A projekt keretében felmérték a megmaradt boltozat-töredékeket, újrarajzolták a boltozatot és elkészítik majd a templom 16. század elejei állapotának rekonstrukcióját is.

A projekt honlapján még sok más rekonstrukciós látható.

A Pazirk Kft. saját munkája volt a zirci program, melynek során rekonstruálták a zirci ciszterci apátság középkori templomát és a kolostor épületeit, valamint a simontornyai vár digitális rekonstrukciója is, melyek a többi rekonstrukcióval együtt a holnapon, illetve a kft. fészbukos oldalán is megtalálható.

Kedvcsinálónak, a zirci rekonstrukció:

A keszthelyi ferences templom és végvár

 A Balaton nyugati medencéjének fővárosát  először 1247-ben említik írásos források. Keszthelynek akkor már két temploma volt. A település plébánia-templomát a szombathelyi (Savaria) születésű, tours-i püspök, Szent Márton tiszteletére szentelték és a mai kastély előtt állt. Ugyanez az oklevél említi meg a Szent Lőrinc templomot, melyet a Várkertben feltárt körtemplommal – rotundával – azonosítottak. Feltárt alapfalai a ferences templomtól délre ma is láthatóak. A 13. századi királyi birtokot a Péc nembeli Marcali család szerezte meg, melyet Károly Róbert visszavett, majd hívének, utóbb Laczkfi István nádornak ajándékozott.

Ferences templom és kolostor

A ferences templom és kolostor a magasból- a templom déli oldalán az egykori Szent Lőrinc rotunda alapfalai és a végvér maradványai, északra a kolostor négyszörű épülete, majd a gimnázium "L" alakú tömbje

 Támpillérek sora a templom déli oldalán

A ferences templom hajója és szentélye- jobbra, a diadalív előtt az egykori lettner emeletére vezető ajtó, a szentélyben a gótikus freskók, a neogótikus berendezés és a Róth Miksa-féle üvegablakok

A ferenceseket is Laczkfi telepítette le a városban, akiknek temploma 1386-bnan állt. A keszthelyi ferences templom szabadon álló, keletelt, egyhajós, sokszögű szentélyzáródású gótikus, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, hozzá észak felől kapcsolódik a rendház (és a 19. századi építésű gimnázium). A templom hajóját és a szentélyt bordás keresztboltozat fedi. A hajót a szentélytől csúcsíves diadalív választja el. A hajó utolsó boltszakaszában emeletmagasságban egy ajtó nyílik, mely a déli oldalon álló lépcsőtoronyból közelíthető meg. Ez az egykori szentélyrekesztő (lettner) felső szintjére vezetett. A középkori szerzetesi templomok elrendezésének megfelelő szentélyrekesztőt a 16. századi rajz is jelzi.

Gótikus falfestmények a szentélyben

A templom szentélyének 14. század végi – tehát az építéssel egyidejű – a 20. században feltárt és restaurált freskói a mai Magyarország legnagyobb felületű gótikus falfestményei.. A templom alapítója Luxemburgi Zsigmond király ellenzékéhez csatlakozott, ezért a király 1397-ben felkoncoltatta. Laczkfit a ferences templom szentélyében temették el, sírkövét a 19. század végén helyezték át a szentély déli falába.

A keszthelyi végvár

A ferences kolostort a mohácsi csatavesztés után alakították át végvárrá. 1550-ben a vár már állt, mert ez év márciusában ,,ex castro nostro Keztel" keltezi levelét Keglevics Péter, akinek 1558-ban Sovics Mihály a várnagya. A kolostornak tényleges várrá történő kiépítését Gersei Pethő János végeztette a 16 .század közepén. A 16. századi névtelen krónikás írásából tudjuk, hogy az összes ajtót, ablakot befalazták, hatalmas gerendákból palánkot róttak a templom köré. A haditanács 1561-ben Gyulaffy Lászlót küldte ki a vár megszemlélésére. Pár évvel később járt itt Giulio Turco olasz hadmérnök.

 A keszthelyi végvárfent: Turco rajza nyomán, lent: a rekonstrukció

Giulio Turco felvételi rajza alapján a vár központja a gótikus ferences rendi templom a hozzá északról csatlakozó kolostorral. E köré építették meg a vizesárok, erősítették meg palánkkal és a kolostor északnyugati sarkán toronnyal, melyet ,, Fehér-bástya" néven említenek. A várnak két bejárata volt, egy lovaskapu az egykori kolostor bejárata előtt és egy gyalogkapu a palánk déli oldalán. Mindkettőhöz fahíd vezetett a vizesárkon keresztül., amelynek a kapu előtti része felvonóhíddal volt ellátva. A rajz szerint a templom nyugati főbejáratát befalazták, de előtte egy kis védőépítmény állott, amely korábbi eredetű. A templom déli oldalán bejelölve látható a csigalépcsős torony, külső falán kisméretű lőrésekkel.

A kolostor bejáratától induló palánk a nyugati homlokzat előtt haladt déli irányba. A déli gyalogkapu a főfal és a palánk találkozási pontjánál helyezkedett el. A kolostor északi falát a Pethő János által épített négyzetes torony, a ,,Fehér-bástya" védte, melynek pincéje a gimnázium épülete alatt ma is megvan. A déli kapu védelmére egy négyzetes kőtorony épült.

Az egész várat övező vizesárok külső oldalát kővel falazták ki. Az árkon kívül két újabb palánk vette körül a külső, ún. ,,Huszárvár"-at.

Újra a ferencesek kezén

A 18. század elején Keszthely vára elvesztette hadi jelentőségét, és a bécsi Haditanács lerombolását rendelte el. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején – bár már jelentősége a várnak nem volt – élelmiszer- és hadianyagraktárnak használták egyes részeit. A szatmári békekötés után a még álló erődítményeket, kapukat, sáncokat lebontották, csak a templom és a rendház kerülte el a rombolást, ezek ma is eredeti helyükön állnak, melyet 1723-ban a visszatelepülő ferencesek helyreállították, ekkor épült a Szent Anna-kápolna is.

1878-ban épült fel a Ny-i torony (építész: Geisel Mór kanizsai építész, kivitelező Laskai Ferenc), melybe beépítették a Ny-i homlokzatról származó rózsaablakot. 1896- ban kezdték meg a templom neogótikus átalakítását (építész: Sztehlo Ottó, Schulek Frigyes irányításával). A templom 1904-ben leégett, majd helyreállították, ekkor készült az új berendezés és belső kifestés- (A neogótikus kifestés már nem látható.) A szerzetesrendek feloszlatásakor, 1950-ben, a ferencesek újra elhagyták Keszthelyt, s oda 1989 után sem tértek vissza, így az egykori ferences templom ma a város központi plébánia temploma.

A végvár déli falát 1957-ben feltárták, és azokból romkertet létesítettek, ahol a régi vár bejáratai, kerek tornyai, falrészeinek maradvánnyal és az előttük húzódó vizesárok nyomai láthatók. A templom helyreállítása – benne a nagy jelentőségű freskók feltárása és restaurálása – 1986-ban fejeződött be.

A mai templom és a kolostor

Ma a templom nyugati homlokzata előtt áll a neogótikus harangtorony, déli oldalán a sokszörű, háromszintes, sátortetős lépcsőtorony. A torony nyugati oldalára építették be az eredetileg a templom torony nélküli nyugati homlokzatáról származó szép rózsaablakot. A torony alatt, a kapu ívmezejét Máriát a gyermek Jézussal ábrázoló mozaik díszíti, két oldalán címerekkel és egy-egy évszámmal: 1386, 1896. A hajó délii oldalához csatlakozik a téglalap alaprajzú, előcsarnokos, sátortetős Szent Anna-kápolna. A hajó bejárati oldalán neogótikus orgonakarat van. A szentély déli oldalán található Csáktornyai Lackfi Istvánnak, a kolostor alapítójának gótikus sírköve (1397), mellette hármas ülőfülke. A szentély északi oldalán a sekrestye folyosójára két, gyámköves gótikus ajtó vezet és ott áll gróf Festetics Kristóf epitáfiuma is (1768, Hofstädter Kristóf). A szentély falképei 1390 után készültek, a hajó és a kápolna kifestése 1904-ból, a templom festett üvegablakai 1896-ban, Róth Miksa tervei szerint. A templom mai berendezése nagyrészt 1904 után készült.

A rekonstruált szentélyrekesztő

(A műemlékem.hu oldal szócikke („Római katolikus plébániatemplom, volt ferences templom és várrom”, http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=10864, a Várak honlap (www.varak.hu) és a magyar nyelvű Wikipedia nyomán.)

Rafkós sterilitás gótikus díszletekkel

A szentmártonhegyi (pannonhalmi) bencés apátság egyike a kevés helynek hazánkban, ahol a levegőben érződik a történelmi folytonosság. A templom eddig ismert formáját a 19. századi restaurálás során, a soproni Storno Ferenc tervei szerint alakították ki. Az új állapot a bencéseknél divatos minimalista stílusban egy angol építész keze nyomát viseli.

Éles szemű, kritikus írás jelent meg az új belső térről az örökségfigyelő blogon.

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén III. - alaprajz és elrendezés

Alaprajz és elrendezés

A Saint-Denis késő középkori elrendezésének bemutatásakor felmerülő első kérdés: hány fontos oltár volt a templom főtengelyében, s hol álltak azok. A 17. században, s a Félibien kötetében található alaprajzon csak két ilyen oltár volt, s Viollet-le-Duc rekonstrukciós rajzán is így szerepelt, illetve a mai állapotban is az általa rekonstruált két főbb oltár létezik. Suger apát idejében, s utána még évszázadokig, egészen 1610-ig azonban három oltár volt, s ebből csak egy – Szent Dénes oltára – állt azon a helyen, ahol most is oltár áll. Bourbon kardinálist, aki 1529-ben foglalta el az apáti széket, a papság fogadta a templom bejáratánál, majd a menet megállt három oltárnál: először a matutinum oltárnál, ahol az oltáriszentséget őrizték, majd a főoltárnál, végül pedig Szent Dénes oltáránál. Abban az időben naponta négy ünnepi misét (missa solemnis) mondtak: az elsőt a vértanúk (Szent Dénes és társai) oltáránál, a másodikat a matutinum oltárnál, a harmadikat a Miasszonyunk kápolnájában, melyet a noviciusok énekeltek, a negyediket pedig, ami a napi legnagyobb mise volt, a főoltárnál.

Az apátsági templom kórusa és szentélye Viollet-le-Duc rekonstrukciós rajzán. Jól látható, hogy csak két oltárt rekonstruált, s a művében közzétett másik rajzból világos, hogy egybemosta a matutinum oltárt és a főoltárt

A Szent Péter és Pál és Szent Dénes Királyi Apátság templomának kórusa és szentélye 1700-ban (Félibien könyvéből):

és 1567. előtt (a szerző rajza Conway leírása alapján):

A betűjelek magyarázata (az 1567 előtti állapot):

1. A szentélyrekesztő és a pulpitum (szószék): Kőből készült szentélyrekesztő, Szent Dénes legendáját bemutató domborművekkel. Felette fa feszület, Szűz Mária és Szent János apostol szobrai között, a szentélyrekesztő galériáján pedig a pulpitum, a szószék, ahonnan az Evangéliumot olvasták fel. Az egészet a hugenották rombolták le a 16. században.
2. Kórusülések (stallumok): Conway nem említi a kórusülések hosszát, de feltételezhetjük, hogy azok mindkét oldalon három boltszakasz hosszúságúak voltak. Ezt támasztja alá Félibien kötetében az alaprajz, melyen a kórusülések megvannak, csak a szentélyrekesztő tűnt el. 
3. Kórus: A kóruson belül a középponti tárgy a bronz felolvasó pult (lectern), a négy Evangélista és mások alakjaival. Dagobert Poiters-nél zsákmányolta és a St. Denisnek adományozta, és Suger apát bearanyoztatta.
4. Kopasz Károly sírja (tumbája): 1599-ben, a bázeli Thomas Platter a kórus közepén Kopasz Károly bronz síremlékét (tumbáját) látta a kórus közepén, tőle jobbra Clodomir, Martel Károly és Dagobert egyik fiának a síremléke (tumbája), balra pedig Capet Hugó és Othon síremléke (tumbája). Ezek fehér márványból készültek. További tizenegy királyi síremléket jegyzett fel, amik távolabb voltak.
5. Matutinum oltár (kórus oltár vagy Szentháromság oltár): A Matutinum oltár nagyjából a kórusülések keleti végével egyvonalban állt, a kórust kelet felől lezáró vasrácshoz tapadva (lásd: F), egy fagerenda alatt, amely a kórus végén volt, s amelyen egyidőben Szent Eligiusz aranykeresztje állt. Maga az oltár fekete márványból készült, fehér márványszobrokkal díszítve, melyek Szent Dénes (St. Denis) mártíromságát ábrázolták. Egykor a Szentháromság aranyozott ezüst szobra állt rajta, amelyet VII. Károly idején az armagnac lázadók elpusztítottak. Közvetlenül mögötte, hozzá tartozva egy bonyolult szerkezet volt, amely a következőkből állt: (1) négyszögletes oszlop aranyozott rézből, amely egy aranylemezekkel borított fakeresztet tartott, és (2) egy egyszarvú (vagyis narvál) szarv, 6 és fél láb hosszú, körülfogva egy ezüst koronával. Az oltár előtt a mennyezetről függött (3) egy ezüst medence, hat lámpával, és egy hajó alakú asztaldísszel (’nef’), és egy közvetlenül az oltár mögött levő faldarab, amely Korinthusi Szent Dénes 13. századi aranyozott rézből készült ereklyetartó szekrényét (’chasse’) tartotta, amelyet aranyozott ezüst képekkel és oszlopfőkkel díszítve, kövekkel díszítettek.
6. Vasrács: A kórust lezáró vasrácsot a kórus keleti végénél levő két hatalmas pillérhez erősítették.
7. Szent Lajos sírja (eredeti hely), VIII. Lajos és Fülöp Ágost sírjai: Közvetlenül a Szentháromság oltár mögött volt egy kőkoporsóban eltemetve Szent Lajos, az apja; VIII. Lajos és Fülöp Ágost között. 1298-ban, a szentté avatása után a sírját felnyitották és egy ereklyetartó koporsóba tették, de az eredeti síremlék, az ezüst szobormással a helyén maradt ameddig a nemesfémet az armagnac lázadók vagy az angolok el nem rabolták VII. Károly idején. Más síremlékekkel is így bántak, így az oltár közelében levő két másik síremlék 1505-ben már csak névtelen roncs volt.
8. Vasrács: a négyezet – a főhajó és a kereszthajó találkozása – másik (keleti) oldalán szintén egy vasrács volt, amelyhez néhány lépcső vezetett fel, melyek részben eltakarták Szent Lajos feleségének sírját.
9. Dagobert király síremléke: IX. Lajos (a későbbi Szent Lajos) parancsára készült; a forradalom alatt lerombolták, és Viollet-le-Duc a 19. században újra összeállította.
10. Főoltár: a főoltár (‘Maistre Autel’ vagy ‘grand autel’) Szent Péter és Pál oltára, ahogy a pontos felszentelése szólt, fekete és fehér márványból készült, s négy fehér márvány oszlopon állt. Az oltár előtt volt a Kopasz Károly által adományozott arany oltár előlap (antipendium). Suger apát még három aranyból készült oldallal egészítette ki, mindet drágakövekkel ékesítve. Voltak még ott finom arany gyertyatartók, egyenként 20 márka súlyúak (kb. 10 kg.), a nagy arany kereszt, melyet Szent Eligius (St. Eloy), a püspök és aranyműves, Dagobert meroving király belső tanácsadója készített, s ott volt még a ‘l’Escrin de Charlemagne’ (Nagy Károly szekrénye, egy arannyal és drágakövekkel kirakott ereklyetartó-szekrény), amelyet az unokája, Kopasz Károly császár adományozott.  Szent Péter és Pál apostolok ember nagyságú, nagy arany szobrai, melyeket Kis Pippin király adományozott, az oltár két oldalán, két porfír oszlopon álltak.
11. Szent Lajos ereklye-sírja: a főoltár mögött állt egy fémből készült, boltozatos szerkezet, mely Szent Lajos ereklyetartó koporsójának (chasse) volt talapzata.
12. A kripta lejárata: A kriptát eredetileg a nyugati vége közepén levő ajtón keresztül és közvetlenül a főoltár mögött lehetett megközelíteni.  A kripta homlokfala a szentély (chevet) alatt a mai helyzeténél távolabb, kelet felé volt. Jelenleg a kriptát a délnyugati sarkánál levő lejáraton át lehet megközelíteni, közvetlenül Dagobert síremléke mögött. A chevét alatti kriptában van XVI. Lajos, Marie Antoinette és más királyi személyiségek koporsója.
13. Létra a chevét-be: a chevét-be meredek falépcsőn lehetett feljutni , amelyik a chevét elzáró farács nyugati oldalán levő ajtóhoz vezetett. Az ajtó egy fából készült kapu-építménybe nyílt, s onnan lehetett belépni a chevét-be.         
14. A chevét: 1628-ban az egész chevét-t újra rendezték, és az Ereklyék oltárát újra felépítették, részben a régi főoltárból vett anyagokból, és egy új helyen állították fel, az apszis legkeletibb végén, közel az árkád-pillérekhez. Viollet-le-Duc a saját Ereklye-oltárát (Autel des Reliques) az apszis által körbevett terület közepén, megközelítőleg az eredetinek megfelelő helyen állította fel.
15. Az Ereklyék oltára (O₁) és a Tabernákulum (O₂): Szent Dénes oltára (a Mártírok oltára vagy Ereklyék oltára): A Tabernákulumnak épület-formája volt, főhajóval és alacsonyabb oldalhajókkal, amely alatt voltak az ereklyetartó koporsók, de Szent Dénes, Szent Rusztikus és Szent Eleutheriosz tényleges koporsói az alapépítményben voltak, s részben benyúltak az oltár alá. A Tabernákulumot és az oltárt egyaránt Suger apát készíttette, s az oltártábla (retabulum) pedig az volt, amelyet Kis Pippin adományozott az apátságnak. 1567-ben az oltárt szörnyen megrongálták, és csak az elejéről leszerelt mozgatható részek menekültek meg, mert azokat időben elrejtették. Az oltár baloldalán egy láda (armárium) volt, a jobboldalán meg egy sorban három láda (armárium) volt, mind kincsekkel tele. Az oltár előtt egy sas formájú felolvasó pult és egy koffer volt, amelyben kelyhet és egyebeket tartottak az oltáron történő használathoz.
16. ‘Cuve de porphyre’: A nagy ‘Cuve de porphyre’, vagyis porfír fürdőmedence, egy római fürdőkád állt a tabernákulum mögött. A medencét Dagobert hozta Poitiers-ből és az apátságnak adományozta. Több évszázados elhanyagoltság után Suger megtalálta, s itt állította fel. Ma a francia Nemzeti Könyvtárban (Bibliothèque nationale) található.  
17. Szent Dénes pásztorbotja és az Oriflamme: A chevét két legkeletibb pilléréhez erősítettek két fontos ereklyét: jobbra Szent Dénes pásztorbotja, balra pedig az Oriflamme, a francia királyok legendás hadilobogója volt.

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén II. - a Saint-Denis, mint szerzetesi zarándoktemplom

A Saint-Denis apátsági templom középkori elrendezésének megértéséhez a kulcs a templom sokrétű funkciója: bencés apátság, zarándoktemplom – Szent Dénes püspök és vértanú-társainak ereklyéihez – és királyi jelvények őrző helye és egyben a királyok temetkezési helye, a királyi nekropolisz. Így a templom elrendezésének legalapvetőbb vonásait a szerzetesi közösség szükségletei határozták meg. A nyugati szerzetesség 9-10. századi reformja, mely a burgundiai Cluny apátságból indult ki, s ezért Cluny reform néven is ismert, alakította ki a Saint-Denis elrendezésének legfontosabb vonásait: a templom elsősorban a (bencés) szerzetesi közösséget szolgálta, a város hívei a templom melletti plébániatemplomba jártak misére. Ez az elrendezés volt a helyzet és él tovább a londoni Westminster apátság esetében is: a templom – ugyancsak Szent Péter tiszteletére szentelve – a szerzetesi közösség temploma volt, míg a hívek a mellette levő – ma 15-i századi formájában ismert – Szent Margit templomot látogatták. A Westminster és a Saint-Denis közötti párhuzam sok területen fennáll: mindkettő királyi alapítású és patronálású apátság, a „nemzeti patrónus szent” kultuszhelye (Saint-Denis: Szent Dénes püspök és vértanú társai; a Westminster: a templomalapító Szent Eduárd király (Hitvalló Eduárd /Edward the Confessor). egyben királyi nekropolisz és a koronázási jelvények őrzési helye is. (Az angol koronázási jelvényeket a polgárháborúig a Westminsterben őrizték, és onnan vitték el azokat is beolvasztani, ugyanúgy, ahogy 140 évvel később a Saint-Denis-ből a francia regáliát.)

A Westminster Apátság, tőke balra a Szent Margit plébánia

A Cluny-i templomtípusban, melyet a Saint-Denis (és a Westminster) is követett egyértelművé vált a klerikusok és a laikusok elválasztása a templomon belül. Így megnövekedett a szerzetesi kórus – székesegyházak esetében a káptalani kórus – szerepe. (A középkorban a székesegyházi kanonokokat a szerzetesekhez hasonlóan, a katedrálishoz tartozó káptalani házban együtt laktak.) A kórusban végezték a rendi regulának megfelelően az énekelt zsolozsmát (latin: Divum Officium). A  kórust a hajó – tehát nyugat – felől a kórusrekesztő vagy szentélyrekesztő (német: Lettner, angol: choir screen vagy rood screen, francia: jubé), északről és délről magas fal választotta el a templom többi részétől, a negyedik, a főoltár felőli oldalon nyitott volt, de többnyire ott magas vas- vagy rézrács emelkedett, a kórusban elhelyezett kincsek védelmére. A kórus bejárata a nyugati oldalról, a lettner alatt, egy átjárón keresztül, részben a keleti oldalon, a vasrács ajtajain át nyílt. (A spanyol katedrálisokban a kórus nyugati oldala zárt, csak keletről, a főoltár felől van bejárat, az angol, illetve francia katedrálisokban a nyugati oldalról egy kapu-szerű díszes átjáró vezet a kórus területére.) A kóruson belül egymással szembefordított két „L” alakban – Spanyolországban, mivel nincs bejárat, „U” alakban – állnak, több sorban a kórusülések. A lettner tetején járható galéria (olaszul: pontile, vagyis hidacska) emelkedett, ahol az énekkar, később az orgona is helyet kaphatott, illetve ahonnan a Szentírást olvasták fel, pontosabban énekelték.

A főoltárt gyakran, így a Saint-Denis-ben is, Róma és a pápaság iránti hűség jeleként, Szt. Péter és Pál tiszteletére szentelték, s itt végezték ünnepélyes keretek között az egész közösség káptalani miséjét. A kórus melletti két oltár titulusa rendszerint Szűz Mária és Szent János evangélista volt (ők álltak a Golgotán a kereszt mellett). A káptalani miséktől függetlenül végzett (magán és fogadalmi) misék részére további mellék oltárok kapcsolódtak a keresztházhoz. A hívek részére végzett nyilvános misék helye a kórus előtti népoltár volt, melyet általában a Szent Kereszt tiszteletére szenteltek. (Ilyen népoltár került elő a pécsi székesegyházban.) A Saint-Denis általam ismert leírásai nem említenek ilyen népoltárt, Szűz Mária oltára pedig a templom főtengelyében, a szentélykörüljáró középső kápolnájában emelkedett és maradt fenn a mai napig.

Három ország - három példa
fent: York Minster (Anglia), a kórusrekesztő (Choir screen),
középen: Tolodo, katedrális (Spanyolország, Kasztília), a káptalani kórus (Coro), a kórus-oltárral,
lent: Meissen, dóm (Németország), a lettner, előtte a népoltárral

A Saint-Denis eredeti – Karoling-kori – elrendezésében az ereklyék őrzési helye a főoltár alatti altemplom volt. A nagy zarándokforgalom itt is, miként a spanyolországi compostelai zarándoklat útvonalán levő templomok esetében, megkívánta a templomok olyan átalakítását, ahol a zarándokok mozgása a templom legfontosabb ereklyéi körül akadályok nélkül folyhatott, miközben nem zavarta a szerzetesi közösség életét, illetve a nagy tömeg nem kerülhetett a főoltáron, illetve az ereklye-oltáron felhalmozott kincsek közelébe sem. (A középkori zarándok-útvonalakon hatalmas tömegek vonultak, s nemcsak kegyes célból. A zarándokokat tolvajok, csavargók, kalandorok és prostituáltak kísérték – ahogy az Chaucer „Canterbury mesék” című művéből is kiderül, amelynek kerettörténetét a Becket Szt. Tamáshoz zarándokolók tömege adja.) A Saint-Denis 12. századi gótikus átépítése során létesült a szentély és körülötte a kápolna-koszorú, Szent Dénes és vértanú társai emlékművével és oltárában a szentély-„fej” (franciául: chevet) közepén. Ugyanilyen elrendezése van a Westminsternek is: a főoltárt egy díszes kő fal (angolul: altar screen) zárja el Hitvalló Eduárd kápolnájától és oltárától, azzal a különbséggel, hogy alatta nincs altemplom, így a kápolna a szentéllyel azonos szinten áll.

Ereklyeoltárok, ereklye-síremlékek és ereklyetartó szekrények

Fent: Hitvalló Eduárd ereklyesíremléke előtte oltárral a Westminster apátságban (a reformáció előtt a zöld, fából készült felépítmény helyén arany ereklyetartó szekrény volt, amit hétköznapokon egy fa feretorium borított)

Középen: Szent Albanusz ereklye-síremléke az angliai St. Albans apátságban (a reformáció során összetört kő alépítményt a 20. században állították újra össze a töredékekből. Az elpusztított ereklyetartó szekrényt egy egyszerű felépítmény jelzi. Lent: Szent Heribert ereklyetartó szekrénye (Heribertschrein), Köln, St. Heribert   

Így tehát a zarándokok a főoltáron lévő ereklyével nem kerülhettek kapcsolatba. Ennek a megoldásnak éppen az volt a lényege, hogy a zarándokok és a folyamatosan végzett istentiszteletek ne zavarják egymást. A körüljáróból nyíló, szintén ereklyéket tartalmazó oltárok viszont lehetőséget teremtettek arra, hogy egy-egy – saját papjával érkező – zarándokcsoport a kegyhely közelében misét végezhessen (saját papjával, esetleg saját rítus-szokásai szerint). A főoltáron csak a káptalani misét - székesegyházakban a főpapi misét - mondták, vagy kiváltságos zarándoklatok alkalmával végeztek ott szertartást. Az egyik keresztház zarándokkapuján be-, majd a másik keresztházi kapun kivezetett zarándokforgalom (a szentély körüljáróban haladva) így sem a káptalani szentély szertartását, sem a hajóban nyilvános istentiszteleten résztvevő híveket nem zavarta. Néhány esetben (pl. Toulouse, S. Sernin, S. Benoit-sur-Loire, stb.) a zarándokoknak az ereklyével való kapcsolatba kerülését úgy oldották meg, hogy a szentély-körüljárós megoldást a főapszis alatti, fél szinttel lesüllyesztett altemplommal kombinálták.

Példák

Fent: zarándokok egy ereklye-síremléknél

Középen: Cluny harmadik temploma (alaprajz)

Lent: Szt. Hubert felvétele a sírjából. Roger van der Weyden képe. Az oltáron az ereklyetartó szekrény, a szentélyt fa rács zárja el a körüljárótól

A korai francia gótikus katedrálisok (pl. Laon eredeti formája) még megőrizték a korábbi bencés zarándok-építészet térformáit: a keresztházak mellékkápolnái egyaránt szolgálták a polgári reprezentáció (magánmisék) igényeit, és a káptalan magán-ájtatosságait. A szentély-körüljáró eredeti zarándok-funkciója teljesen megszűnt, benne a polgári fogadalmi kápolnákat és oltárokat helyezték el. A párizsi Notre Dame-ban  az altemplom (kripta) elmaradása, a kápolnakoszorú és a keresztház önálló életének megszüntetése, a hajókhoz való szerves kapcsolása a gótikus, egységes térkompozíció jegyében születtek. A katedrálisoknál zarándok-funkció ritkábban volt, így a sugárkápolnák csak bizonyos szertartásoknál (nagyheti szertartások, úrnapi körmenet, halottak napja, stb.) kapcsolódtak be a teljes templomi liturgiába. Kissé más koncepció szerint alakult a reims-i katedrális liturgikus tere, ahol a keresztház és az összetett, kápolnakoszorús apszis egységet képez, melyet Reims speciális szerepe, a király-koronázás követelt meg: a koronázáson résztvevő országnagyok megkülönböztetett elhelyezését biztosítani kellett a szertartás alatt. Az angol gótika más úton járt: ott megmaradtak a sajátos egyenes záródású hátsó kórusok, a zarándokok által felkeresett kultuszhellyel, és sokszor nem egy, hanem két kereszthajó is volt, a templomnak egy jellegzetesen angol, kettős kereszt alakot kölcsönözve. (Erre példa többek között Lincoln és Salisbury katedrálisa.)

(Készült Guzsik Tamás: A keresztény liturgiák építészete, II. rész alapján)

Szent Dénes apátsági temploma a középkor végén I. - a gótikus templom

A gótikus templom

Toledo

El sem tudjuk képzelni azt a gazdagságot, amely a gótika és a korai reneszánsz korszakának találkozásakor egy-egy hatalmas székesegyházban, apátsági templomban vagy akár egy gazdag nagyváros templomaiban fogadta a híveket. Észak- és Nyugat-Európa protestáns országaiban a reformációval együtt járó képrombolás és szabad rablás ürítette ki a templomokat, Franciaországban a forradalom számolt le a múlttal, a dél- és közép-európai országokban pedig a barokk-kori újjáépítés törölte el a múlt emlékeit. Nálunk a pusztítást az oszmán fegyverek és a felszabadító háborúk okozták, majd az újjáépítés fejezte be, így a középkori magyar királyság egyetlen jelentős egyházi épülete sem áll már. A fehérvári királyi bazilikának csak az alapfalai állnak, az esztergomi Szép Templomnak, az egykori prímási székesegyháznak még az se, csak töredékei ismertek. 

Gótikus templombelső - a Berry fivérek hóráskönyvéből

Ma már csak igen kevés helyen tanulmányozhatjuk a faragott és festett oltárok, szobrok és berendezési tárgyak hihetetlen gazdagságát, s az ott felhalmozott kincsek tömege is csak töredéke az eredetieknek. Egyik ilyen kivételesen szerencsés hely Nürnberg, ahol a város két jelentős plébánia-temploma – a Szent Lőrinc és a Szent Szebaldusz – a reformáció idején evangélikus templom lett, de a józan nürnbergi polgárok nem engedték elpusztítani azt, amit atyáik és nagyatyáik adományoztak a városi plébániának, sőt a megszüntetett, s többnyire lebontott kolostortemplomok berendezését is ott halmozták fel. Így a második világháborús pusztítás után, újjáépítve, mindkét templom ma is a gótikus művészet hihetetlen gazdagságát tárja elénk. A jelentősebb pusztítás nélkül épen maradt, s folyamatosan bővített és gazdagított katedrálisok földje Spanyolország, ahol a pusztítás – a reformáció és a forradalmak hiányában – elmaradt, s így Burgos, Toledo vagy Sevilla katedrálisainak láttán nagyon jól el lehet képzelni, hogy 1500 körül milyenek lehettek Anglia vagy Franciaország katedrálisai és királyi apátságai.

A Párizs melletti Szent Péter és Pál és Szent Dénes Királyi Apátság

Saint-Denis - a Mennyei Jeruzsálem földi mása

A Párizs melletti Szent Péter és Pál és Szent Dénes Királyi Apátság a középkori Franciaország legfontosabb egyházi épülete volt, melynek alapítása a Meroving királyok idejére, a 7. századra nyúlik vissza. (Az apátság és a templom viszontagságos történetét több bejegyzésben mutattam be.) Az épület teljes gótikus pompáját a 13. század végére nyerte el, amikor felépült az érett gótikus hajó és átépítették Suger apát korai gótikus szentélyét – radikálisan lecsökkentve a falak mennyiségét és megnövelve az ablakok felületét. Az eredmény a Mennyei Jeruzsálem fényben – kékben és vörösben – úszó földi megjelenítése lett.

Az apátság az első súlyos veszteségeket a Százéves háború idején szenvedte el. Kincstára – a középkori Nyugat egyik leggazdagabb kincstára – a királyság életében elfoglalt stratégiai jelentősége mellett a rablóknak és fosztogatóknak is kedvelt célpontja volt. A vallásháborúk kora – a viharos 16. század – újabb, minden addiginál súlyosabb pusztításokat hozott: 1567-ben hugenották foglalták el az apátságot, és a szerzetesek Párizsba menekültek. A protestáns eretnekek sok kárt okoztak a templomban és a környező épületekben. A legnagyobb károkat azonban maga az apátsági templom szenvedte: elpusztították a kórust, a szentélyrekesztővel és a Szentháromság oltárral együtt, a főoltárt és a szent mártírok oltárát is.

A templom alaprajza, a kápolnák, oltárok és síremlékek megjelölésével 1700-ban
(Dom Michel Félibien könyvéből) - balra az 1719-ben lebontott Valois mauzóleum

A hugenották pusztításai után az apátsági templom újjáépítése 1610-ben, IV. Henrik feleségének, Medici Mária királynénak a koronázására készült el. Új főoltár épült és új oltára lett a szent mártíroknak is, de egyik sem az eredeti helyén, hanem az eredeti középkori elrendezéshez képest keletre. Az új elrendezést mutatja Dom Michel Félibien, „Histoire de L'Abbaye Royale de Saint-Denys en France” (A királyi Szent Dénes apátság története) című, 1706-ban megjelent könyvében található alaprajz.

A középkori apátság kincseit, a templom egykori berendezését Sir W. Martin Conway, FRS, brit művészettörténész 1915-ben megtartott és az Archeologia c. folyóiratban megjelent, „The Abbey of Saint-Denis and its Ancient Treasures” (Szent Dénes apátsága és annak ősi kincsei) c. előadása mutatta be, melyben Suger apát egykorú művére is támaszkodott. 

Az elkövetkező bejegyzésekben Szent Péter és Pál és Szent Dénes Királyi Apátságának templomát Conway leírása és az adott korból más templomokban, s többnyire más országokban fennmaradt analógiák alapján mutatom be. A templom kórusának és szentélyének elrendezését mutató rajzot pedig Conway műve alapján a szerző készítette. A templom elrendezése és berendezési tárgyai nem érthetőek meg a középkori liturgia valamelyes ismerete nélkül. Dr. Guzsik Tamás, építészettörténész (1947-2002) nagyszerű egyetemi jegyzete, a "Keresztény liturgiák építeszete" II. része foglalkozik a középkori nyugati világ liturgikus szokásaival és azok építészeti keretivel, mely elektronikus formában az Interneten is elérhető.