Conques

Conques csendes kisváros, lakosságának számát (1999: 309) tekintve pedig aprócska falu a Pireneusok északi oldalán, Dél-Franciaországban, Aveyron megyében, az egykori Languedoc tartományban. A középkoban forgalmas zarándokhely volt, akiket a compostelai Szent Jakab zarándokúton, Sainte Foy ("Szent Fidesz", vagyis a Szent Hit), egy a késői római időkben mártírhalált halt fiatal lány ereklyéi vonzottak ide.

Conques utcáin megállt az idő

Az apátsági templom főhajója

A szent ereklyék fölé a 12. században háromhajós bazilikát emeltek, megjelenésében utánozva a zarándokok végső céljának, Santiago de Compostela hatalmas székesegyházának alakját. Az egykori apátsági templom számtalan fantasztikus faragvánnyal dicsekedhet, a legnagyszerűbb mégis az Utolsó Ítéletet ábrázoló dombormű a templom főbejárata felett.

Az Utolsó Ítélet a templom főkapuja felett

(A nagy felbontású kép pedig itt érhető el.)

Az apátság legfőbb kincse a védőszent Sancta Fides arany ereklyetartója volt. Az ereklyetartót először angers-i Bernát „Szent Fidesz csodái” című könyve írta le, 1010-ben (!). A figura magja tiszafa, melyet aranylemezek borítanak, s az aranylemezből domborított fején korona van. Az arc nyilvánvalóan nem egy leány arca, hanem férfié. Egyes vélekedések szerint valamelyik késői római császár arca, míg Thomas Hoving, a new-yorki Metropolitan Múzeum egykori igazgatója Nagy Károly portréját vélte felfedezni a férfi arcban.

Sainte Foy ereklyetartó szobra
- ez tényleg nem egy fiatal lány, hanem leginkább valami keleti isten-király ...

Nekünk magyaroknak egy nem kevésbé fantasztikus elmélet következtében lehet érdekes a darab. A Nagy Károly életéről szóló krónikák feljegyeznek egy sikeres hadjáratot a kárpát-medencei avarok ellen, melynek során – 795-796 táján – elfoglaltak egy kagáni földvárat, s az ott talált kincseket 15 szekérrel szállították a frankok fővárosába, Aachenbe. Az bizonyos, hogy az avaroknak, vagy akár a hunoknak és a szkítáknak fantasztikus aranykincsei voltak – elég csak az Ermitázs aranykincseire, vagy a magyar földön előkerült avar fejedelmi kincsleletekre gondolni. Az is elég nyilvánvaló, hogy az aranytárgyak igen sokszor mentek át mindenféle átalakításon, és nem egy keleti vagy népvándorláskori arany ötvösmunka kötött ki valamelyik európai székesegyházi kincstárban.

A Szent Fidesz ereklyetartóval kapcsolatos egyik magyarázat Csomor Lajos ötvösművész "Magyarország Szent Koronája” című kötetében fogalmazódik meg. E szerint a szobor nem nyugat-európai műalkotás, hanem a kárpát-medencei avar kagáni udvarban készült, és valamelyik avar királyt ábrázolja. Csomor különös jelentőséget tulajdonít a figura koronájának, mely valóban nem hasonlít a a kortárs nyugati koronákra – pl. az esseni kincstárban őrzött kis liliomos koronára –, de nagyon hasonlít a magyar királyok Szent Koronájára. Csomor feltételezése szerint a Szent Korona – amelynek akár egy leegyszerűsített ábrázolása is lehet az ereklyetartó koronája – 796-ban, az avar kincsekkel együtt került Nagy Károly kezébe, onnan talán Rómába, a pápai kincstárba, majd bölcs pápai gesztusként vissza a Kárpát-medencébe, immár az első magyar király koronázására. (A különböző korona-elméletekről a Magyar Narancs is írt pár éve. Csomor mostanra teljesen meghibbant, a könyv újabb kiadása már "Őfelsége a Szent Korona" címmel jelent meg, de az aranyműves technikai megfigyelései az első kiadásban még legalábbis elgondolkoztatóak voltak.)

Az ereklyetartó szobor koronája

A buenos aires-i emigráns, Fehér M. Jenő még fantasztikusabb elmélettel áll elő (Fehér Mátyás Jenő: Az avar kincsek nyomában, Buenos Aires, 1972, hasonmás kiadás: Budapest, Ménrót Kiadó, é.n.): a figura nem az avar kagán, hanem az avar földistennő vonásait őrzi. A dolog nyilvánvaló képtelenség, mert jól láthatóan nem női, hanem férfi arcról van szó. Fehér elméletének van egy még fantasztikusabb, a conques-i ereklyetartóhoz nem kötődő része: szerinte ugyanis a magyar kalandozásoknak a célja nem volt más, mint az elrabolt avar kagáni kincstár hiányzó darabjainak összegyűjtése.

A figura palástját számtalan ékkővel díszítették, de került rá jó pár antik (római) camea is

A Palais du Tau Reims-ben

A reims-i Tau palota (Palais du Tau) a reims-i érsek palotája volt, s fontos szerepet játszott Franciaország királyainak koronázásakor, amit a szomszédos reims-i Notre Dame székesegyházban tartottak.

A Palais du Tau és a székesegyház egymás mellett (forrás: Google Earth) (fent)
és a palota díszzudvari homlokzata, baloldalt a gótikus nagyterem (Salle du Tau) ablakaival (lent)

A palota kerti homlokzata, jobbra a gótikus palotakápolna, mögötte a székesegyház magasodik

A palota helyét a 6-7. századben egy nagy gall-római villa foglalta el, amelyet a Karolingok idején palotává építettek át. A palota mai nevét már 12. században használták, az első erre utaló feljegyzés 1131-ből származik, s az a palota alakjára utal, mely a „T” betűre hasonlít (a görög ABC-ben „tau”). A korai épület nagy része eltűnt, a legkorább megmaradt része a palotakápolna 1207-ből. A palotát gótikus stílusban teljesen átépítették 1498-1509 között, s a jelenlegi barokk megjelenését 1671 és 1710 között nyerte, Jules Hardouin Mansart és Robert de Cotte tervei alapján. 1914 szeptember 14-n tűz rongálta meg, amit egészen a 2. világháborúig nem javítottak ki.

A palota szolgált Franciaország királyainak rezidenciájául a Notre Dame-beli koronázásuk előtt, s itt öltöztek fel a koronázáshoz, s innen vonultak át a katedrálisba, majd itt tartották a koronázás után a bankettet, a koronázási lakomát. Az első feljegyzett koronázási lakoma 990-ben, az utolsó pedig 1825-ben volt.

A palotakápolna

A középkorban a legtöbb uralkodói, főpapi vagy főnemesi rezidencia legfontosabb része a sokszor kétszintes nagyterem volt, ahol a vendégek ünnepélyes fogadását, lakomákat vagy akár bírósági tárgyalást tarthattak. A kétszintes nagytermek alsó részének kőboltozata volt, mint a reims-i alsó csarnoknak (felső kép), s itt szállásolták el a katonákat, olykor a lovakkal együtt, s a kíséret kevésbé előkelő tagjait, míg a király, a püspök vagy épp a herceg vagy gróf a felső teremben fogadta a vendégeket, melynek többnyire, mint a reims-i salle du Tau-nak is (fent) fából ácsolt dongaboltozata volt.

Lakoma a salle du Tau-ban (rekonstrukció, számítógépes grafika)

Falkárpit a székesegyház múzeumából

Oltárdíszek és ereklyetartók a múzeumban

Napóleon és a Bourbon-restauráció

Napóleon a trónon, Ingres festményén

A franciák császára

Párizs 1804. december 2.-n addig soha nem látott látványosságra ébredt. Alig tíz év telt el azóta, hogy fejét vették XVI. Lajosnak Nagy Károly és Szent Lajos örökösének, Franciaország és Navarra legkeresztényibb királyának, az Egyház elsőszülött fiának, akit a forradalmi törvényszék – amúgy egy koncepciós perben elkövetett gyilkosság társ-tettesei – csak Capet Lajosnak neveztek, s császárrá, a franciák császárjává (l'empereur des Francaises) koronázzák Napoléon Bonaparte tábornokot, a Francia Köztársaság első konzulját.

Napóleon és Josephine koronázása (részlet David képéről)

A koronázás a Notre Dame-ban párizsi érseki katedrálisban történik, amit alig pár éve adtak vissza a katolikus egyháznak. Ahogy 1004 évvel korábban, Rómában, a pápa keni fel a Nyugat császárát. Napóleon azonban még Nagy Károlynál is hatalmasabb, így nem ő utazik Rómába, hanem VII. Pius pápa érkezik Párizsba.

Napóleon koronája, a császári országalma és a jogarok

A koronázásra új uralkodói jelvények készülnek. Arany babérkoszorú, ahogy a római imperátoroknak is babérkoszorú volt a jelképe, amelyet majd később egy igazi – korona formájú – koronára cserélnek fel. Előveszik a Louvre múzeumából a francia királyok megmaradt koronázási jelvényeit, V. Károly jogarát, Nagy Károly kardját és a koronázási sarkantyúkat, s pár megmaradt darabból – pl. egy narvál-agyarból készült jobb-kézből – a francia uralkodókra jellemző bírói pálcát, az Igazság kezét (’le main de justice’). A forradalmi pusztítást túlélte a koronázási trónszék is, Dagobert meroving király trónja. A francia hagyományoktól eltérően, de megfelelően a német-római császárság jelvényeinek, császári országalma is készül. A kor empire divatjának megfelelően újra elkészül a koronázási öltözék, az alba, a stóla, valamint a koronázási palást, amelyet nem liliomok, hanem arany méhek diszítettek, Childeric meroving király Tournai-ban talált és azóta ellopott temetési kincseinek egy apró aranyékszere nyomán.

Az 1804-es koronázás legtöbb jelvénye fennmaradt, csak az országalmát olvasztották be a Bourbon restauráció idején, 1818-ban.

A francia király

A Bourbon-restaurációnak 1814-ben komoly népi támogatottsága volt. A megbuktatott régi monarchia emléke elhalványult 25 év alatt, a jelen, a folyamatos háborúskodás, a rengeteg halott viszont nagyon is valóságos, s nagyon is elviselhetetlen volt. Az emigrációból hazatért új király, XVIII. Lajos bölcs ember volt, s jól érzékelte a franciák hangulatát. Nem volt komoly megtorlás a forradalomban elkövetett bűnökért, csak egy-két marsallt végeztek ki, de egy olyan hétpróbás királygyilkos, mint Fouché egy darabig a helyén maradhatott. Így koronázás sem volt.

X. Károly koronázása 1825-ben

Az utolsó koronázás francia földön XVIII. Lajos öccsének, az egykori Artois grófnak, az új X. Károly királynak az 1825. május 28-n, a reims-i katedrálisban megtartott koronázása volt. A koronázás mindenben a francia királyok felkenésének, a sacré du roi (a.m. a király felszentelése) ősi szertartását követte úgy, ahogy ötven évvel azelőtt a király legidősebb bátyját XVI. Lajost megkoronázták. XVI. Lajos akkor 21 éves volt, az új király 67 évesen lépett ősei trónjára.

X. Károly

A koronázásra új korona is készült, s a legaprólékosabban elkészítették a koronázás többi kellékét is, jogart, az Igazság kezét, a koronázási díszkardot, s az arany liliomokkal díszített királyi palástot. A francia királyok felkenésének legszentebb kelléke nem a korona volt, hanem a Szent Ampulla (’le Sainte Ampoule’) egy aprócska fiola, amelyben a kegyes hagyomány szerint a Szentlélek hozott szentelt olajat I. Klodvig (Chlodvig, Chlodovech, a mai francia nyelvben: Clovis) frank király felkenésre. Az aranyba foglalt fiolát Szent Remigius, egykori reims-i püspök sírján őrízték a reims-i Saint Remy apátságban, s 1793-ban összetörték. Állítólag egy kis szentelt olaj megmaradt, s annak új Szent Ampulla készült.

X. Károly koronája (fent), koronázási kardja, melyet elloptak a Louvre-ból (lent) és a Szent Ampulla (alul)

A koronát és a többi koronázási jelvényt a III. Köztársaság kormányának döntésére, 1875 után összetörték, s az aranyat és az ékköveket áruba bocsátották. Az ékkövekkel kirakott díszkard még sokáig megvolt a Louvre-ben, de 1976-ban egy látogató kivetett a vitrinből és kisétált vele. A kard azóta sem került elő. Az új Szent Ampullát és a koronázás megmaradt kellékeit a reims-i érseki palotában, a görög „T”-re emlékeztető alakja miatt Palais du Tau-ban őrzik.

A Palais du Tau - a díszudvar, balra a kétszintes nagyterem, a koronázási bankettek egykori helyszíne (fent)

X. Károly koronázási palástja (fent) és a Szent Ampulla ereklyetartója és más kegytárgyak (lent)

Les "Honneuse de Charlemagne" – a francia királyok uralkodói jelvényei. 2. rész.

Hyacinthe Rigaud: XIV. Lajos, Franciaország és Navarra királya (1701)

A forradalom előtti francia regáliáról nagyon kevés hiteles ábrázolás van, s azok sem a „hivatalos”, királyavató koronát, hanem inkább a koronázási (ünnepi) vagy magánkoronákat ábrázolják.

A „hivatalos koronák”

A francia királyok „királyavató” koronájának eredete – akárcsak a magyar Szent Koronáé – a történelmi idők homályába vész. Egyesek szerint a korona eredetileg valóban a frank királyoké lehetett, amelyet a 12. században egészítettek ki az olyan jellegzetes, nagyméretű liliomokkal, mások pedig az egész koronát 12. századi eredetűnek vélték. Az ábrázolások alapján az sem világos, hogy nyitott (corona operta) vagy keresztpántokkal fedett, zárt korona (corona clausa) volt-e. A problémát tovább bonyolítja, hogy a kincstár 1634-ben készült leltára három igazán fontos koronát nevez meg: (1) Nagy Károly koronáját, (2) Szent Lajos koronáját, s (3) „La Sainte Couronne” (a.m. Szent Korona!) néven Kopasz Károly koronáját, míg az 1739-ben készült leltár már csak két koronát említ, s nem ejt szót a Szent Koronáról, s arról sem, hogy azzal mi történt, s hová lett. Dom Michel Félibien „Histoire de L’Abbaye Royale de Saint-Denys en France” című műve is csak Nagy Károly és Szent Lajos koronáiról, illetve a királyné hivatalos koronájáról beszél, s nem tesz említést a Szent Koronáról. Olyan értelmezés is felmerült, hogy a három elnevezésből kettő ugyanazt a tárgyat takarja, de ahhoz a különbségtétel túl világos és egyértelmű.

Nagy Károly koronájának (balra) és a királyné (Jeanne d'Evreux) koronája (jobbra). Rekonstrukció

Szent Lajos koronája (18. századi rajz)

A francia királynék koronája Jeanne d’Evreux királyné, IV. Károly király felesége számára készült, aranyból, rubinnal, zafirral és gyöngyökkel kirakva. A korona forradalom utáni sorsa ismeretlen.

A koronázási vagy magán koronák

Az apátsági kincstár őrizte a Bourbon királyok koronázási vagy magánkoronáit is. Félibien műve IV. Henrik, valamint XIII. és XIV. Lajos koronáit említi. XV. Lajos koronájáról pedig későbbi művekből értesülhetünk, s XV. Lajos aranyozott ezüst magán koronája pedig egyike a kevés regáliának, ami túlélte a forradalmat.

XIV. Lajos koronája, jogara és 'main de justice' pálcája, Rigeaud festményén

XV. Lajos koronája, a Louvre gyűjteményében

A jogarok

Félibien műve összesen hat jogart vagy királyi pálcát sorolt fel: (1) Dagobert jogara, (2) Nagy Károly ’main de justice’ (az igazság keze) pálcája (nem feltétlenül karoling eredetű, talán csak Nagy Károlynak tulajdonítva), (3) Szent Lajos ’main de justice’ pálcája, (4) „Nagy Károly jogara”, és (5-(6) IV. Henrik jogara és ’main de justice’ pálcája. A francia királyok 18. századi ábrázolásain, különösen a hatalmas reprezentatív képeken, amelyek az uralkodót teljes királyi díszben ábrázolják, mindig megjelenik egy ’main de justice’ pálca és egy liliomos végű jogar. Sem a Nagy Károly-jogar, a császár koronás szobrával, sem pedig Dagobert jogara nem tűnik fel az ábrázolásokon.

A 7. századi meroving királynak, Dagobertnek tulajdonított jogar egy arany pálca volt, az arany pálcán egy kéz tartott egy arany glóbuszt, melyen egy drágakövekkel kirakott sas hordozta a mitológiai Ganimedeszt. Félibien műve közöl róla egy vázlatos képet, de ennél többet nem lehet tudni róla. Egyesek szerint római kori konzuli hatalmi jelvény volt, de erre kevés bizonyíték van.

A jogarok és királyi pálcák közül csak Nagy Károly jogara és egy ’main de justice’ pálca elefántcsont keze maradt fent. Mindkettőt használták Napóleon koronázásán, s megjelentek a császári címeren is.

A koronázási kard és a sarkanytúk

A francia királyok koronázási kardja – a Nagy Károlynak tulajdonított – és a koronázási sarkantyúk túlélték a forradalmat, mert azokat 1793-ban, a kincstár felszámolásakor a Louvre-ba vitték. Mindkettőt használták Napóleon, majd X. Károly koronázásán, s ma is a múzeum gyűjteményében vannak.

Dagobert trónja

A francia királyok koronázási trónszéke a legérdekesebb királyi trón. A legenda szerint Szent Eligiusz (Eloy), az aranyműves püspök készítette a királynak bronzból, aki az apátságnak adományozta. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a trón eredetileg egy római curilis szék, amelynek összecsukható formája az egyiptomiak korától egészen a 16. századik a leggyakoribb szék-forma volt. A szék karfája és alacsony támlája későbbi, akár meroving kiegészítés is lehet. A trónt Napóleon koronázásán is használták, s St. Denis apátjai is ezen ültek az ünnepi miséken.

(A legfontosabb összefoglaló irodalom: Gaborit-Chopin, Regalia: Les Instruments du Sacre des Rois de France: Les "Honneuse de Charlemagne", Paris, 1987 ISBN 2-7118-2.105-4. )

A királyi koronák és jelvények ábrázolásai

Jusztiniánusz bizánci császár (a ravennai San Vitale templomban)

A koronás uralkodó, a legtöbbször a trónon, kezében a hatalmi jelvényekkel – karddal, királyi pálcával vagy országalmával – a középkori és újkori művészeti ábrázolások nagyon gyakori témája. Ezek a festmények, szobrok, miniatúrák és könyvillusztrációk a viselet és persze a királyi jelvények történetének fontos dokumentumai. Az ábrázolások sokszor félrevezetők is lehetnek, hiszen az arcvonások, a viselet és akár még az ábrázolt királyi jelvények ábrázolásai is sokszor inkább az adott kor művészeti konvencióit, mintsem a valóságot tükrözték. Fokozottan igaz ez a királyi jelvények ábrázolásaira, különösen a királyavató koronákra és az ahhoz kapcsolódó hatalmi jelvényekre, amelyeket a középkorban és az újkor nagyobbik részében a közönségtől elzártan, szigorú védelem alatt őriztek. A legtöbb középkori és újkori államban világosan elkülönült egymástól a koronázási (királyavató) korona az ünnepi alkalmakkor az uralkodó által viselt „ünnepi korona” (angol: state crown) vagy magán (házi) korona (Privatkrone), s a hivatalos portrékon sem a királyavató, hanem az ünnepi korona jelent meg, s a legszentebb királyi jelványeket sokszor évtizedekig elő sem vették a kincstárból, ha a trónt az uralkodó fiatalon foglalta el, s késő öregkoráig a trónon maradt.

III. Ottó császár a trónon
(A reichenau-i iskola mestere, III. Ottó császár evangéliáriumából, Bajor Állami Könyvtár)

A korona ábrázolásokkal kapcsolatos művészeti konvenciók jól tanulmányozhatók akár a magyar királyi korona (a Szent Korona), akár pedig a német-római birodalom koronája tekintetében. A korai középkori ábrázolások a császárt mindig egy egyszerű négy-liliomos abroncskoronával ábrázolták, s a gótika korában jelentek meg a bonyolult rajzú, belülről egy oldalt fordított püspöksüveggel bélelt magán vagy házi koronák. Az igazi birodalmi korona – a Reichskrone –, mely I. Ottó császár 962-es koronázására készült, s amely a mai formáját már az 1040-es években, a száli frank császárok (a Konrádok és Henrikek) idején elnyerte, sohasem jelent meg az ábrázolásokon. A tudomásom szerinti legkorábbi ábrázolása épp Dürer Nagy Károly portréja, amelyet a nürnbergi városháza díszterme számára festett. Sajátos módon, a császári pecséteken is mindig a magán vagy házi korona jelent meg, s sohasem az Ottó-féle birodalmi korona.

IV. (Bajor) Lajos német király, gótikus házi koronában
(sírszobor a müncheni Frauenkirchében)

A magyar királyok magán vagy házi koronájáról nem maradt fenn megbízható adat. A Szent Korona első hiteles, a valóságosra valamelyest hasonlító ábrázolása a 15. századi Fugger krónikában található, amely abban a mintegy 20-25 évben készült, amikor a korona III. Frigyes császárnál volt elzálogosítva. A magyar királyok ábrázolásai többnyire az akkori művészeti konvencióknak megfelelően, késő román vagy gótikus stílusú nyílt koronákat mutatnak. A zárt korona először talán a Thuróczy krónikában jelenik meg, de akkor sem a Szent Korona jellegzetes alakjával, hanem a kornak megfelelő késő gótikus zárt koronaként, vagyis a korabeli művészeti konvencióknak megfelelően.

A Szent Korona a Fugger-krónikában

III. András a Thuróczy-krónikában

Az újkorban a korona-ábrázolások már egyre inkább közelítenek a valóságos műtárgyak élethű bemutatásához. A német-római császárok, az angol, francia, svéd, dán és lengyel királyok portréin jól lehet tanulmányozni a királyi jelvényeket, a koronázási vagy a koronázás utáni díszruhát. A régi monarchiákban kialakult korona-használati szokások miatt, az igazi, a legszentebb koronáknak azonban alig vagy egyáltalán nem maradt fenn ábrázolása, s ha egy belső zűrzavar – az angol Commonwealth vagy a francia forradalom – a királyi jelvények elpusztításában csúcsosodik ki, akkor az elpusztított koronázási jelvények rekonstrukciójakor csak többé-kevésbé pontos leírásokra, rajzokra és analógiákra lehet támaszkodni.

I. Károly angol és skót király
mellett a Tudor VII. Henrik ünnepi koronája, jogara és országalmája - sem a király, sem a királyi jelvények nem élték túl a Commonwealth-t

"Les honneuse de Charlemagne" – a francia királyok uralkodói jelvényei. 1. rész

„Par la grâce de Dieu, Roi de France et de Navarre, Roi Très-chrétien” (Isten kegyelméből Franciaország és Navarra legkeresztényibb királya)

Louis-Michel van Loo: XV. Lajos királyi díszben

A francia monarchia Európa legrégebbi, s mindenképpen „legelegánsabb” királysága volt, presztízse csak a császári címhez volt hasonlítható, a tényleges hatalma és Európa sorsára gyakorolt befolyása – a XVI. század után mindenképpen – messze meghaladta a Bécsben székelő, s a török háborúkkal elfoglalt Habsburg császárok lehetőségeit. A francia monarchia III. Napóleon lemondásával 1870-ben végleg (vagy legalábbis nagy valószínüséggel) a történelemé lett, de a „régi” francia monarchia, a merovingok, majd Nagy Károly és a Capet-ház öröksége már jóval korábban megszűnt, akkor, amikor egy 1789. október 12-n kelt rendelet értelmében a király hivatalos címe „Par la grâce de Dieu et par la loi constitutionnelle de l'État, Roi des Français” (a.m. Isten kegyelméből és az állam alkotmánytörvénye értelmében, a franciák királya) lett.

A francia király címe a történelem során sokat változott. A Karolingok trónra lépése után, egészen addig, ameddig a latint fel nem váltotta a francia, mint a hivatalos dokumentumok nyelve, az uralkodó ’a frankok királya’ (Rex Francorum vagy Francorum Rex) címet használta. A 12. században megjelent a latin címben a ’Franciaország királya’ (Rex Franciae) formula, majd annak francia változata, a ’Roi de France’ IX. (Szent) Lajos korában állandósult. A cím időről-időre kiegészült a király franciaországi birtokain kívül címekkel (pl. Milánó hercege), majd a francia-navarrai perszonálunió után, a Navarra királya címmel.

"La couronne de Charlemagne" - Nagy Károly koronája

Ismeretlen flamand vagy észak-francia festő: Szent Egyed miséje
(National Gallery, London)

A térdelő alak II. vagy Kopasz Károly frank király és római császár, fején "Nagy Károly koronája"

Nagy Károly koronája a frank királyok, majd pedig Franciaország királyainak volt az ősi királyavató (koronázási) koronája. Eredeti formájában valószínüleg négy, ékkövekkel díszített, meghajlított négyszögletes lemezből álló egyszerű abroncs volt, melyet II. Károly vagyis Kopasz Károly (Charles le Chauve) (Nagy Károly unokája) számára készült. Később, minden bizonnyal II. Fülöp Ágost idején kiegészült négy nagyméretű, ékkövekkel díszített liliommal. Utoljára 1775-ben használták XVI. Lajos koronázásán, a reims-i katedrálisban. A francia királyoknak voltak saját, ’személyes’ koronái, melyet a koronázás egy későbbi szakaszában, majd pedig a koronázási banketten viseltek, s amelyet általában a Párizs melletti Saint Denis apátság kincstárának adományoztak, ahol Nagy Károly koronáját és a többi koronázási jelvényeket őrizték.

A „Les honneurs de Charlemagne” néven emlegetett francia koronázási jelvények nagy részét a forradalom alatt – 1793-94-ben – összetörték és beolvasztották, a többi az apátsági kincstárral együtt elveszett, elpusztult vagy szimplán ellopták, míg alig pár darab maradt fenn napjainkig. A forradalmi pusztítást csak XV. Lajos aranyozott ezüst személyes koronája (ékkövek helyett színes üvegekkel kirakva), a Joyeuse, a francia királyok középkori koronázási kardja, az „Igazság keze” nevű jogar (pontosabban annak elefántcsont kéz-része), V. Károly 14. századi jogara, valamint a koronázási sarkantyúk maradtak fenn.

Napóleon koronája, készült 1804-ben

Napóleon 1804. december 2-i koronázására új korona készült, amely szintén a Nagy Károly koronája nevet viselte, s felújították a megmaradt jogarokat, kardot és sarkanytúkat. A Bourbon restauráció után a bonapartista jelvények egy részét megsemmisítették, míg a hagyományos királyi jelvényeknek megfelelő darabokat pedig felhasználták az utolsó francia koronázáson, X. Károly 1825. május 28-i reims-i koronázásán. A koronázásra új királyi korona készült, s pótolták a forradalom alatt ugyancsak elpusztított Szent Ampullát, azt az üvegfiolát is, amelyben a hagyomány szerint a Szentlélek szentelt olajt hozott Clovis frank király felkenésére.

A forradalom utáni francia közvéleményben nagyon rossz benyomást keltett a népszerűtlen X. Károly fényes koronázási ünnepsége. A júliusi monarchia királya, Lajos Fülöp a franciák királya címet viselte, s nem koronázták meg, ahogy III. Napóleon is a koronázás mellőzése mellett döntött.

Pierre-Narcisse Guerin: X. Károly koronázási díszben

A francia koronázási jelvények sorsát a III. Köztársaság pecsételte meg véglegesen. Pár, művészettörténetileg értékesnek minősített darab kivételével, a koronázási jelvényeket 1875-ben összetörték, s az aranyat és az ékkövetet áruba bocsátották. A maradékot ma Louvre-ban, illetve – a koronázással összefüggő egyházi tárgyakat – a reimsi érseki palotában (Palais du Tau) őrzik.

A francia koronázási jelvények 1789-ben

Az ’Ancien Régime’ utolsó évében a Saint Denis apátság kincstárában a következő koronázási jelvényeket őrízték:

A „hivatalos koronák”

1. „Nagy Károly koronája (’la couronne de Charlemagne’) (1793-ban a Pénzverdébe szállították és beolvasztották)
2. „Szent Lajos koronája” (’la couronne de St Louis’) (1793-ban a Pénzverdébe szállították és 1794 áprilisában beolvasztották)
3. Jeanne d’Evreux királyné koronája (sorsa ismeretlen)

A 16-17. századi leltárak még említést tesznek egy harmadik koronáról, "la sainte couronne" (a szent korona!) névvel, de az 1700-as évek elején készült leltárban már nem szerepel.

Koronázási és személyes koronák

1. IV. Henrik koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (1793-ban beolvasztották)
2. XIII. Lajos koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (sorsuk ismeretlen)
3. XIV. Lajos koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (sorsuk ismeretlen)
4. XV. Lajos koronái (egy arany és egy aranyozott ezüst) (az arany korona sorsa ismeretlen, az aranyozott ezüst korona, az eredeti drágakövek helyett színes üvegekkel kirakva, a Louvre-ban)

Temetési koronák

1. Ausztriai Anna (XIII. Lajos hitvese) koronája (sorsa ismeretlen)
2. Mária Terézia (XIV. Lajos hitvese) koronája(sorsa ismeretlen)
3. Három korona, közte Fülöp orleans-i herceg, XIV. öccse temetési koronája (sorsuk ismeretlen)

Jogarok

1. Dagobert jogara (1793-ban a Louvre-ba vitték, 1795-ben ellopták)
2. Nagy Károly ’main de justice’ ('az igazság keze') jogara (Nagy Károlynak tulajdonítva) (sorsa ismeretlen, lehetséges azonban, hogy Napóleon hasonló jelvényével azonos, vagy annak készítésekor felhasználták az elefántcsont jobbkezet)
3. Szent Lajos ’main de justice’ (az igazság keze) jogara (sorsa ismeretlen)
4. „Nagy Károly jogara” (VI. Károly megrendelésére készült, 1370-ben) (a Louvre-ban)
5. IV. Henrik jogara és ’main de justice’ (az igazság keze) jogara (a ’main de justice’ (az igazság keze) jogar elveszett a forradalom idején, a másik jogart, IV. Henrik koronáival együtt beolvasztották

Sarkantyúk és kardok

1. Koronázási sarkantyúk és a koronázási kard (Nagy Károly kardja, a „le Joyeuse”) (a Louvre-ban)
2. Szent Lajos kardja (sorsa ismeretlen)

Egyebek

1. Koronázási pontifikálé (A könyvborítót 1794-ben beolvasztották, a kézirat a francai nemzeti könyvtárban (Bibliothèque nationale) van.)
2. Dagobert trónja (A nemzeti könyvtár Cabinet des Medailles részlegében)
3. A Ptolemaioszok kelyhe (a Louvre-ban)
4. XIV. Lajos koronázási öltözéke, illetve a többi koronázási öltözék sorsa ismeretlen