A Párizs-melletti királyi Szent Dénes apátság építéstörténete - 3. rész

6. A gótikus apátság a 13-14. században

Suger apátsági temploma befejezetlen maradt, s a karoling-kori főhajó, akkoriban már négyszáz évesnél is régebbi, ugyancsak omladozni kezdett. Így az akkori apát, Eudes Clément du Mez hozzáfogott az újjáépítéshez. Lebontották a karoling-kori főhajót és a kereszthajót, valamint a Suger apát által emeltetett körüljárós szentély emeleti részeit, s egységes terv szerint, a korszak érett gótikus stílusában megépült a főhajó és a két mellékhajó, a kereszthajó, mindkét végén hatalmas rózsaablakkal, valamint a körüljárós szentély emeleti ablaksora, s a teljes boltozat. A Suger-féle épületből a nyugati tornyok, meg a körüljárós szentély emelt alsó szintje maradt meg. Az északi toronyra magas gótikus toronysisak épült. A templommal egy időben a monostori épületek is újjáépültek, s az apátsági temetőben is új templomokat emeltek.

Az apátsági templom a 19. századi helyreállítás előtt, még két toronnyal ...
A magasabbik, északi torony olyan rossz állapotba került a 19. század közepére,
hogy le kellett bontani.

A templom alaprajza a Suger-féle, be nem fejezett korai gótikus átépítés feltételezett tervei szerint, amikor csak a sötéten jelzett részek készültek el (fent), s a a 13. századi érett gótikus átépítés után (lent)

A gótikus apátsági templom kórusa és szentélye, Viollet-le-Duc rekonstrukciós rajza szerint
(A rekonstrukció több ponton hiányos: hiányzik több síremlék a kórusból, hiányzik a Szentháromság vagy kórus-oltár, mögötte Szent Lajos és több király síremlékével.)

Oltár és ereklyetartó a szentélykörüljáró egyik kápolnájában, Viollet-le-Duc rekonstrukciós rajza szerint

Az érett gótikus főhajó pillérsora a 13. századból (fent), s a főhajó nyugat felé (lent)

A gótikus szentély üvegablakai belülről (fent) és kívülről (lent)

A fények játéka (fent és lent)

A szentély - az alsó árkádsor Suger apát építkézeséseiből származik, a háttérben a 19. században rekonstruélt ereklye-oltár, Szent Dénes, Szent Rusztikusz és Szent Eleutheriusz ereklyéivel

A királyi pantheon

A szentélynégyezet felülről, két oldalán a királysírokkal

A 13. századi átépítés idején uralkodó IX. Lajos király, a későbbi Szent Lajos parancsára tizenhat új egészalakos síremlék készült, egy meroving, hét karoling és nyolc Capet-házbeli királynak és királynéiknak, amelyet a főhajó és a kereszthajók találkozásánál, a szentélynégyezetben helyeztek el, szimbolikus csoportokba rendezve, ezzel is megjelenítve a dinasztikus folytonosságot. Ezek a síremlékek alakjai az ideális király és királyné portréját jelenítik meg, s nem az évszázadokkal korábban élt valós személyek valós arcvonásait. A IX. Lajos utáni királysírok azonban már mind portrészerűen mutatják az uralkodót és hitvesét.

Kis Pipin (pontosabban: Pepin le Bref, vagyis Rövid Pipin) és Berta királyné, Nagy Károly szülei

Királyi síremlékek

V. Károly és Jeanne de Bourbon síremléke már az uralkodópár valós arcvonásait örökíti meg

A Párizs-melletti királyi Szent Dénes apátság építéstörténete - 2. rész

5. Az apátság Suger apát építkezései nyomán

Az apátság a 12. század végén
(a kéttornyú nyugati homlokzat, s az újonnan épített körüljárós szentély között még áll a karoling templom nagy része)

Az apátság hatalmas vagyona és biztos állandó jövedelmei új építkezéseket tett lehetővé. Az új apát, Suger (kb. 1081-1151, apát: 1122-től), aki elődeihez hasonlóan a király bizalmasa volt, két irányban is kibővíttette az apátsági templomot. Nyugat felé, a karoling-kori hajó elé hatalmas bejárati csarnok épült, két toronnyal, míg kelet felé, a kereszthajótól nyugatra, új körüljárós szentély épült, sugárirányú kápolnákkal. Az apát azt is tervezte, hogy a karoling-kori főhajó mellé két-két mellékhajót építtet, de azokra az építkezésekre már nem került sor. Az apátsági templomban elkészült Szent Dénes, Szent Rusztikusz és Szent Eleutheriusz mártírok síremléke és oltára, valamint új főoltár, Szent Péter és Pál apostoloknak szentelve, valamint egy új kórusoltár, a Szentháromság tiszteletére.

Suger apát a bazilika egyik üvegablakán

Suger apát a monostor-épületeket is kibővíttette új vendégházzal és a fényes kerengőre emelet, galériát húzott. A bazilikától északra, a temetőben ebben az időben két plébániatemplom épült, Szent Mihály és Keresztelő Szent János tiszteletére. Ugyanekkor az ágostonrendi kanonokok is kibővítették templomukat, a Szent Pál templomot.

Suger apát építkezéseinek jelentősége felmérhetetlen, de végül is egyszerűen megfogalmazható: akkor és ott, a 12. század második felében, megszületett a gótika. Hatalmas építkezéseiről ő maga számolt be, „Liber de Rebus in Administratione sua Gestis, Libellus Alter de Consecratione Ecclesiae Sancti Dionysii” című művében, melyet az 1940-es években Erwin Panofsky művészettörténész dolgozott fel egy kritikai kiadásban.

Az új, gótikus szentély alaprajza

A gótika a Saint-Denis-ből indult világhódító útjára

A Párizs-melletti királyi Szent Dénes apátság építéstörténete - 1. rész

Az apátsági templom alaprajza az építési periódusokkal
(középen, sötéttel a karoling temlom, attól jobbra és balra a Suger-féle szentély és a nyugati toronypár)

1. A 6. század eleje

Dénes párizs legendás első püspöke volt, akit a római keresztény-üldözések idején, 250 körül a mai Montmartre dombon ('a mártír hegye') szenvedett mártirhalált. A legenda szerint lefejezése után felvette a saját fejét, és onnan egészen a mai Saint-Denisig gyalogolt, saját levágott fejével az ölében.

Szent Dénes késő gótikus szobra a Cluny múzeumban

A Saint-Denis bazilika helyén már a 3. században keresztény temető volt, s ez lett Szent Dénes püspök és mártír, és társai, Rusztikusz és Eleutheriusz sírhelye is. A mai bazilika altemploma alatti „régészeti kriptában” egy nagy gödör van, mely a feltétezések szerint Szent Dénes eredeti sírja. A mártírok sírja hamarosan zarándokhellyé vált, s fölé előbb kis templomot, majd 460-480 között egy kilenc méter széles és húsz méter hosszú bazilikát emeltek. Saint-Denis az 5. század végén, a frankok megérkezésekor divatos temetkezőhely lett.

Az apátság helye a 6. században

2. A meroving bazilika

A meroving bazilika az eredeti templom kibővítése útján épült meg, legalább két szakaszban, s a végső állapotában közel 60 méter hosszú volt. Az első bővítés idején megépült részében találták meg 1959-ben Arnegunde frank királyné érintetlen sírját, a kőszarkofágban nagyszerű temetési tárgyakkal. A bazilikától északra elhelyezkedő nemesi temetőben (nekropolisz) több ezer sír lehetett, ezekből az ásatások során mintegy kétszázat találtak meg.

A temető szélén legalább három templom épült, a Szent Bertalan a Szent Péter és a Szent Pál templom, melyeket fedett folyosók kötöttek össze. A falakkal körülvett terület nemcsak temető volt, hanem a bazilika asylum jogára tekintettel, az üldözöttek menedéke is. A templomokat papok közössége szolgálta ki, amely Dagobert királytól (629-639) többféle kiváltságot kapott. A szerzetesek mindig Dagobert királyt tartották legnagyobb jótevőjüknek, s amikor Szent Dénest választották a királyság védőszentjének, a király saját aranyművese, Eloy (Szent Eligiusz), noyon-i püspök kapott megbízást a szent síremlékének elkészítésére. Dagobert döntése, hogy a bazilikába temetkezik adta meg Saint-Denisnek a királyi temetkezőhely (nekropolisz) státuszt. A bazilika szerzetesei a környező épületekben laktak.

A meroving bazilika és környezete

I. Dagobert síremléka a bazilikában

A Saint-Denis politikai jelentősége tovább növekedett az az első karolingok idejé. Martel Károly temetése 741-ben a királyi sírba tételek újabb sorát nyitotta meg, s 754-ben Kis Pipint, a frankok királyát a bazilikában koronázta meg II. István pápa.

Martel Károly síremléke, készült IX. Lajos megrendelésére

3. A karoling-kor: a királyi apátság a 9. század elején

Az arisztokrata származású Fulrad (kb. 710-784) 749-50 táján lett Saint-Denis apátja, aki Kis Pipin frank király belső bizalmasa és udvari káplánja volt. Apáti működése idején épült meg, 769-775 között a karoling apátsági templom, melynek oszlopos hajói kereszthajóra nyíltak, azt pedig félköríves apszis követte. Az épület nyugati végén hatalmas kapu-épület emelkedett, melyet Nagy Károly építtetett, feltehetően apja, Kis Pipin sírja fölé, akit a karoling bazilika nyugati bejárata elé temettek el 768-ban.

A karoling-kori apátság (9. század)

A monostorban a kortárs leírások szerint dormitorium, refektórium, egy fűtött szoba (talán hőkamra), konyha, fürdők, pékség, pince és műhelyek voltak találhatók. A kolostor bejáratánál ispotály (hospicium) fogadta a szegényeket és betegeket. A bazilika melletti nekropolisz pedig az apátság temetkezési helye lett.

832-ben Hulduin apát kápolnát épített a félköríves szentélyhez, s az apát kivánságára minden nap és minden éjjel nyolc szerzetes mondott misét.

A karoling uralkodók fantasztikus kincsekkel látták el a templomot és a monostort. Kopasz Károly császár, Nagy Károly unokája vagyont érő arany oltártáblát adományozott a bazilika főoltárához.

Kopasz Károly arany oltártáblája, felette Szent Eligiusz aranykeresztje
(részlet a Szent Egyes miséje című táblaképről, National Gallery, London)

4. A Castellum, a megerősített apátság a 11. században

Az erődített apátság a 11. században

A Párizs-melletti királyi Szent Dénes apátság

Az egykori apátsági templom 2005-ben

Saint-Denis ma Párizs egyik külvárosa, ahol már 20-25 éve leginkább színes bevándorlók laknak egykor a francia munkásoknak épített hatalmas lakótelepeken. Ami egykor a Francia Kommunista Párt egyik fő erőssége volt, ma leginkább a Párizs-Dakar rallye másik végére, az afrikai nagyvárosra emlékeztet. Saint-Denis egykor egy Párizs-környéki kisváros volt, benne az egyik leggazdagabb bencés apátssággal, ahol a francia korona legfontosabb kincseit őrízték, s ahol Franciaország királyai megtértek őseikhez. A templomot és az apátságot a történelem során sokszor kirabolták, de a legnagyobb pusztítást természetesen itt is a Forradalom végezte, amely a rendi életet is megszüntette az apátság falai között. Az egykori apátsági templom ma saint-denis-i püspök székesegyháza, nemzeti műemlék, az egykori kolostorban pedig Napóleon óta a Becsületrend lovagjai leányainak nevelőintézete (Maison d'Éducation de la Légion d'Honneur de Saint-Denis) működik.

A város története

A mai Saint-Denis helyén a 2. században egy Catolacus nevű gall-római falu állt. Szent Dénes, Párizs első püspöke és Franciaország későbbi védőszentje, 250 körül a mai Montmartre-n szenvedett mártírhalált, s Catolacus temetőjében temették el. Sírja rövidesen zarándokhely lett. Szent Genovéva (Sainte Geneviève) 475 körül kis zarándok-kápolnát emeltetett Szent Dénes sírja fölé, s I. Dagobert frank király (kb. 603 – 639. január 19.) ezt a kápolnát építtette át királyi monostorrá. Az új monostor sok kiváltságot kapott, így függetlenséget Párizs püspökétőúl, a vásártartás jogát, de a legfőbb kiváltság az volt, hogy királyi temetkezőhely lett: Dagobert után szinte valamennyi utóda ide temetkezett, egészen XVIII. Lajosig.

Szent Dénes apátsága a középkor folyamán folyamatosan nőtt, s a 12. században, ambiciózus és tehetséges apátja, Suger munkálkodása folytán pedig a gótika szülőhelye lett.

A város és az apátság sokat szenvedett a Százéves háborúban, amikor a város 10.000 lakosából alig 3.000 maradt, az armagnac-párti seregek és az angolok pedig a bazilika sok kincsét elpusztították. A francia vallásháborúk idején, 1567. november 10-n a Saint-Denis-i csatát a város közelében vívták a katolikusok és a protestánsok. Bár a katolikusok győztek, a katolikus seregek vezére, Anne de Montmorency herceg is elesett a csatában. 1590-ben a város megadta magát az új Bourbon királynak, IV. Henriknek, aki 1593-ban az apátsági templomban katolizált. A Bourbon királyok alatt a város tovább növekedett, XV. Lajos felújíttatta az apátsági épületeket, manufakturás ipart telepített a városban.

Az apátság 1690-ben

A Forradalom alatt a város nevét is elvették, s 1793 és 1803 között Franciade volt a neve. A forradalmi pusztítást az apátság sem kerülhette el: a berendezést összetörték, a királysírokat kirabolták és a királyok és királynék maradványait közös sírba vetették, az apátsági kincstár legnagyobb részét pedig, köztük a francia királyok koronázási jelvényeit is, összetörték és beolvasztották.

A mai Saint-Denis: a francia nemzeti stadion

A város a 19. században iparosodott, s a nagyüzemek mellé munkáskolóniák települtek. A nyugat-európai ipar válsága, majd átalakulása nehezen érintette a várost és lakosságát, s az elmúlt 20 évben a francia munkásosztály-béli lakosság jórészt bevándorlókra cserélődött ki.

A Rudolf-korona - II. Rudolf házi koronája (Hauskrone), avagy az osztrák császári korona

A Szent Római Birodalom birodalmi jelvényei ("Die Reichsklenodien") őrzési helye Nürnberg volt, ahonnan csak a koronázás alkalmából adták ki azokat, ezért az uralkodók „magánkoronát“ készíttettek, melyet hivatalos alkalmakkor, például a Birodalmi Gyűlésen viseltek.

Az Osztrák Császárság kikiáltásakor, 1804-ben a Rudolf koronát, II. Rudolf császár magánkoronáját nyilvánított az osztrák császári koronának. Az osztrák-magyar kiegyezés után, 1918-19-ig pedig az volt a ciszlajtániai birodalom-rész, az Ausztriai császár ('Kaiser von Österreich') koronája.

Az Osztrák Császárság jelvényei: korona, a jogar és az országalma a bécsi Schatzkammerben

II. Rudolf magánkoronája 1602-ben, Prágában készült, s Jan Vermeyen, kora legjobb aranyművesének munkája, akit ezért Antwerpenből hívtak el. Három részből áll: a korona abroncsból, az ívből és egy mitrából, vagyis a „mitrakoronák“ típusába tartozik, amelyek egy püspöksüvegre emlékeztetnek.

A Rudolf-korona

A korona mitra-részének domborművei II. Rudolf császár életének fontos eseményeit ábrázolják:

Balra elől: Rudolf, az Imperátor, a törökök felett győztes császár

Jobbra elöl: a császári koronázás

Balra hátul: felvágtat a koronázási dombra Pozsonyban, a magyar koronázáson

Jobbra hátul: bevonulás a prágai cseh királyi koronázásra

Az országalma, készülte 1612-ben

A koronához tartozik még egy jogar és egy országalma is, melyeket 1612-ben Rudolf öccse és utóda, I. Mátyás császár (magyar királyként, Hunyadi Mátyás után sorrendben II. Mátyás) megrendelésére készítettek, s Andreas Ochsenbrück művei. Kivitelezésükben a koronára emlékeztetnek, s különösen a jellegzetes email-munkát másolták. A jogar különlegessége, hogy a nyelét egy narvál-agyarból készítették, melyet a legendás „egyszarvú“ szarvával azonosítottak. A császári magánkoronához tartozó korábbi jogar és alma, mely I. Ferdinánd császár megrendelésére, 1532-1554 között készültek, a 17. század elején, az új jogar és országalma elkészülése után, a cseh királyi koronázási jelvények részévé vált, míg az eredeti gótikus jogar és országalma pedig az ausztriai főhercegi jelvény-együtteshez került.

A Rudolf koronát viselte I. Ferenc német-római császár 1764-ben, Frankfurtban, legidősebb fia, II. József római királlyá történt megkoronázásakor. Erre az alkalomra elkészítették a teljes császári ornátus másolatát is, s míg a frissen megkoronázott trónörökös az eredeti darabokat viselte a koronázáson, apja, a császár, az újonnan készült másolatokat.

II. József koronázási lakomája a frankfurti Römer Császártermében
A fő asztalnál balra I. Ferenc császár a Rudolf-koronát, jobbra II. József megkoronázott római király pedig az I. Ottó császár-féle Birodalmi koronát viseli

Conques

Conques csendes kisváros, lakosságának számát (1999: 309) tekintve pedig aprócska falu a Pireneusok északi oldalán, Dél-Franciaországban, Aveyron megyében, az egykori Languedoc tartományban. A középkoban forgalmas zarándokhely volt, akiket a compostelai Szent Jakab zarándokúton, Sainte Foy ("Szent Fidesz", vagyis a Szent Hit), egy a késői római időkben mártírhalált halt fiatal lány ereklyéi vonzottak ide.

Conques utcáin megállt az idő

Az apátsági templom főhajója

A szent ereklyék fölé a 12. században háromhajós bazilikát emeltek, megjelenésében utánozva a zarándokok végső céljának, Santiago de Compostela hatalmas székesegyházának alakját. Az egykori apátsági templom számtalan fantasztikus faragvánnyal dicsekedhet, a legnagyszerűbb mégis az Utolsó Ítéletet ábrázoló dombormű a templom főbejárata felett.

Az Utolsó Ítélet a templom főkapuja felett

(A nagy felbontású kép pedig itt érhető el.)

Az apátság legfőbb kincse a védőszent Sancta Fides arany ereklyetartója volt. Az ereklyetartót először angers-i Bernát „Szent Fidesz csodái” című könyve írta le, 1010-ben (!). A figura magja tiszafa, melyet aranylemezek borítanak, s az aranylemezből domborított fején korona van. Az arc nyilvánvalóan nem egy leány arca, hanem férfié. Egyes vélekedések szerint valamelyik késői római császár arca, míg Thomas Hoving, a new-yorki Metropolitan Múzeum egykori igazgatója Nagy Károly portréját vélte felfedezni a férfi arcban.

Sainte Foy ereklyetartó szobra
- ez tényleg nem egy fiatal lány, hanem leginkább valami keleti isten-király ...

Nekünk magyaroknak egy nem kevésbé fantasztikus elmélet következtében lehet érdekes a darab. A Nagy Károly életéről szóló krónikák feljegyeznek egy sikeres hadjáratot a kárpát-medencei avarok ellen, melynek során – 795-796 táján – elfoglaltak egy kagáni földvárat, s az ott talált kincseket 15 szekérrel szállították a frankok fővárosába, Aachenbe. Az bizonyos, hogy az avaroknak, vagy akár a hunoknak és a szkítáknak fantasztikus aranykincsei voltak – elég csak az Ermitázs aranykincseire, vagy a magyar földön előkerült avar fejedelmi kincsleletekre gondolni. Az is elég nyilvánvaló, hogy az aranytárgyak igen sokszor mentek át mindenféle átalakításon, és nem egy keleti vagy népvándorláskori arany ötvösmunka kötött ki valamelyik európai székesegyházi kincstárban.

A Szent Fidesz ereklyetartóval kapcsolatos egyik magyarázat Csomor Lajos ötvösművész "Magyarország Szent Koronája” című kötetében fogalmazódik meg. E szerint a szobor nem nyugat-európai műalkotás, hanem a kárpát-medencei avar kagáni udvarban készült, és valamelyik avar királyt ábrázolja. Csomor különös jelentőséget tulajdonít a figura koronájának, mely valóban nem hasonlít a a kortárs nyugati koronákra – pl. az esseni kincstárban őrzött kis liliomos koronára –, de nagyon hasonlít a magyar királyok Szent Koronájára. Csomor feltételezése szerint a Szent Korona – amelynek akár egy leegyszerűsített ábrázolása is lehet az ereklyetartó koronája – 796-ban, az avar kincsekkel együtt került Nagy Károly kezébe, onnan talán Rómába, a pápai kincstárba, majd bölcs pápai gesztusként vissza a Kárpát-medencébe, immár az első magyar király koronázására. (A különböző korona-elméletekről a Magyar Narancs is írt pár éve. Csomor mostanra teljesen meghibbant, a könyv újabb kiadása már "Őfelsége a Szent Korona" címmel jelent meg, de az aranyműves technikai megfigyelései az első kiadásban még legalábbis elgondolkoztatóak voltak.)

Az ereklyetartó szobor koronája

A buenos aires-i emigráns, Fehér M. Jenő még fantasztikusabb elmélettel áll elő (Fehér Mátyás Jenő: Az avar kincsek nyomában, Buenos Aires, 1972, hasonmás kiadás: Budapest, Ménrót Kiadó, é.n.): a figura nem az avar kagán, hanem az avar földistennő vonásait őrzi. A dolog nyilvánvaló képtelenség, mert jól láthatóan nem női, hanem férfi arcról van szó. Fehér elméletének van egy még fantasztikusabb, a conques-i ereklyetartóhoz nem kötődő része: szerinte ugyanis a magyar kalandozásoknak a célja nem volt más, mint az elrabolt avar kagáni kincstár hiányzó darabjainak összegyűjtése.

A figura palástját számtalan ékkővel díszítették, de került rá jó pár antik (római) camea is

A Palais du Tau Reims-ben

A reims-i Tau palota (Palais du Tau) a reims-i érsek palotája volt, s fontos szerepet játszott Franciaország királyainak koronázásakor, amit a szomszédos reims-i Notre Dame székesegyházban tartottak.

A Palais du Tau és a székesegyház egymás mellett (forrás: Google Earth) (fent)
és a palota díszzudvari homlokzata, baloldalt a gótikus nagyterem (Salle du Tau) ablakaival (lent)

A palota kerti homlokzata, jobbra a gótikus palotakápolna, mögötte a székesegyház magasodik

A palota helyét a 6-7. századben egy nagy gall-római villa foglalta el, amelyet a Karolingok idején palotává építettek át. A palota mai nevét már 12. században használták, az első erre utaló feljegyzés 1131-ből származik, s az a palota alakjára utal, mely a „T” betűre hasonlít (a görög ABC-ben „tau”). A korai épület nagy része eltűnt, a legkorább megmaradt része a palotakápolna 1207-ből. A palotát gótikus stílusban teljesen átépítették 1498-1509 között, s a jelenlegi barokk megjelenését 1671 és 1710 között nyerte, Jules Hardouin Mansart és Robert de Cotte tervei alapján. 1914 szeptember 14-n tűz rongálta meg, amit egészen a 2. világháborúig nem javítottak ki.

A palota szolgált Franciaország királyainak rezidenciájául a Notre Dame-beli koronázásuk előtt, s itt öltöztek fel a koronázáshoz, s innen vonultak át a katedrálisba, majd itt tartották a koronázás után a bankettet, a koronázási lakomát. Az első feljegyzett koronázási lakoma 990-ben, az utolsó pedig 1825-ben volt.

A palotakápolna

A középkorban a legtöbb uralkodói, főpapi vagy főnemesi rezidencia legfontosabb része a sokszor kétszintes nagyterem volt, ahol a vendégek ünnepélyes fogadását, lakomákat vagy akár bírósági tárgyalást tarthattak. A kétszintes nagytermek alsó részének kőboltozata volt, mint a reims-i alsó csarnoknak (felső kép), s itt szállásolták el a katonákat, olykor a lovakkal együtt, s a kíséret kevésbé előkelő tagjait, míg a király, a püspök vagy épp a herceg vagy gróf a felső teremben fogadta a vendégeket, melynek többnyire, mint a reims-i salle du Tau-nak is (fent) fából ácsolt dongaboltozata volt.

Lakoma a salle du Tau-ban (rekonstrukció, számítógépes grafika)

Falkárpit a székesegyház múzeumából

Oltárdíszek és ereklyetartók a múzeumban