Az aacheni dóm

Az aacheni dóm 1900 körül, egy korabeli képes levelezőlapon
Balra, a kupolás barokk épület a magyar kápolna

Aachen (franciául: Aix-la-Chapelle, latinul: Aquisgranum, hollandul: Aken) város Németország nyugati szélén. A várost a rómaiak alapították Aquae Granni néven (Grannus kelta isten fürdője), mai nevét az ógermán Ahha (víz) szóból kapta. A középkorban a Karoling Birodalom székvárosa, Nagy Károly kedvelt tartózkodási helye volt. Koronázóváros, 936 és 1531 között 32 német uralkodót koronáztak itt királlyá. A Német-római Birodalom idején 11 zsinatot és 17 birodalmi gyűlést tartottak a városban. Ma jelentős közlekedési csomópont, kereskedelmi, ipari és gyógyfürdőközpont, katolikus püspöki székhely.

A város nevezetessége az általa adományozott Nagy Károly-díj is, melyet minden évben az európai egység megteremtésében kiemelkedő szerepet játszó személynek ítélnek oda.

A dóm alaprajza (balra alul),
keresztmetszete a Karoling-kori állapotnak megfelelően (fent és jobbra lent), a gótikus kórus hozzáépítése előtt

Az aacheni dóm - ma püspöki székesegyház - eredetileg Nagy Károly palotájának kápolnája volt, melyet metzi Odó püspök 805-ben a ravennai és római centrális templomok (a San Vitale, a Santo Stefano és a Santa Constanza) inspirációjára épített. Nagy Károly egykori palotakápolnájához a 14-15. században gótikus szentélyt toldottak. A dóm magyar kápolnáját Nagy Lajos király építtette s szerelte fel 1367-ben. A kápolna barokk stílusban átépítve ma is létezik, s a dóm kincstárában több szép magyar vonatkozású kincs található.

A dóm mai állapotában

Balra a magyar kápolna barokk kupolája, mögötte a neogótikus stílusban megmagasított torony, középen a barokkos kupolával fedett Karoling-kori palotakápolna, jobbra a gótikus kórus és az ugyancsak gótikus mellékkápolnák

A Karoling-kori nyolcszögletű palotakápolna, vagyis az oktogon.
A háttérben a gótikus kórus ragyog, a mennyezetről belógó hatalmas bronz csillár Barbarossa Frigyes császár ajándéka

Nagy Károly trónusa az emeleti galérián, az egykori főoltárral szemben.
Hasonló trónus lehetett a székesfehérvári királyi bazilikában is.

Az 1970-es években kialakított új oltártér
a Karoling palotakápolna eredeti földszinti "nép"-oltárának helyén

A hatalmas késő román stílusú bronzcsillár 12 tornya a mennyei Jeruzsálem 12 tornyát idézi

A késő gótikus kórus ragyog a szines üvegablakokon át besütő napfényben.
Jól látszik a dóm négy fontos kincse: jobbra elől a Mária ereklytartó (Marienschrein), balra hátul a Nagy Károly ereklytartó (Karlsschrein), előtte a sas alakú gótikus felolvasó pult, fent pedig a Mária képe, a "Napba öltözött asszony"

Az új "szembemiséző" oltár dísze egy román stílusú oltárelőlap (antipendium).
Mögötte a Mária-ereklytartó.

A Mária-ereklyetartó (lent)

A 14. század közepétől alakult ki az a szokás, hogy az aacheni nagy zarándoklatokat csak 7 évenként tartják, és ekkor július 10. és 24. között az ún. 4 nagy ereklyét (Szűz Mária köpenye, Jézus csecsemőkori pólyája, a kendő, amelyen Keresztelő Szent János levágott feje nyugodott, valamint az a kendő , mely a keresztfán függő Jézus ágyékát fedte) a búcsú előtti és utáni 7-7 napon a dóm toronygalériájában nyilvánosan bemutatták. Év közben ezeket az ereklyéket a 13. században készült Mária-ereklytartóban őrzik.

Nagy Károly 81-ben halt meg, s a palotakápolnában, ma már ismeretlen helyen temették el. A legenda szerint, III. Ottó császár felnyittatta a sírt, s a birodalom-alapító testét trónon ülve, épen találta meg, épp csak az orra hiányzott, amit arannyal pótoltak. Jó kétszáz évvel később, Barbarossza Frigyes megkisérelte szentté avattatni Nagy Károlyt, a pápaság nem ismerte el a szentté avatást. Mindenesetre, Nagy Károly sírját újra felnyitották, s maradványait abban az ereklyetartóban helyezték el, ami ma a dóm gótikus kórusának központjában van.

A Károly-ereklyetartó (Karlsschrein)

Németországban a háborús pusztitások ellenére, hihetlen műkincsek maradtak fent a birodalom korai évszázadaiból, amelyeknek francia és angol megfelelőit a forradalom és a reformáció mind elpusztították.

A dóm szószékét Szent II. Henrik császár, Szent István magyar király sógora ajándékozta

A "Napba öltözött asszony" a Jelenések könyvének egyik legerőteljesebb kijelentése, ami számtalan fantasztikus alkotásra ihlette a művészeket

A dóm kincseiről további képek itt találhatók: http://commons.wikimedia.org/wiki/Aachen_Cathedral.

A dóm német nyelvú honlapja: http://www.aachendom.de/index206-0.aspx

A toulouse-i jakobinus konvent és Aquinoi Szent Tamás

A jakobinusok konventjét, mely Toulouse központjában van, 1215-ben alapította Dominique de Guzmán, a későbbi Szent Domonkos, a prédikátor testvérek rendjének (Ordo Predicatorum) első férfi-kolostaraként, hogy a katar eretnekeknek az igazi evangéliumot prédikálják. A prédikátor testvérek rendjét, vagyis a dominikánusokat Franciaországban jakobinusoknak nevezik a rend egykori legnagyobb, párizsi rendháza után, mely a Rue de St Jacques-ban állt. A párizsi jakobinus konventben gyűltek össze a francia forradalom radikálisai, s kölcsönözte az egykori dominikánus rendház nevét a kérlelhetlen értelmiségi politikának.

A toulouse-i templom a rend talán legszebb temploma. 80 m hosszú, 20 m széles, s 22 m magas két hajóját oszlopsor választja el. Kizárólag téglából épült, s a languedoc-i gótika kiemelkedő alkotása.

Aquinoi Szent Tamás ereklyéit 1369 óta tisztelték a templomban, melyet 1385-ben az ő nevére szenteltek. Amikor a dominikánusok a forradalom alatt, 1791-ben elhagyták a templomot, az ereklyéket a Saint Sernin-ba vitték át, ahonnan csak 1974-ben, halálának 500. évfordulóján kerültek vissza. Az Angyali Doktor ereklyetartója ma a főoltárban van elhelyezve.

Koronák a müncheni Residenz kincstárában

A müncheni Residenz 1385 óta a bajor hercegek, majd választófejedelmek, végül pedig királyok városi palotája volt. A Residenz az egyik legnagyobb európai fejedelmi palota, s kincstárában páratlan műalkotások találhatók, így többek között három középkori királynői, illetve uralkodói korona, valamint a bajor királyok és királynék 19. századi koronái.

Luxemburgi Szent Kunigunda (975-1040) Szent II. Henrik német-római császár felesége volt, II. Henrik császár pedig Gizella magyar királyné fivére. Kunigunda császárné egyszerű abroncskoronája a 19. században, Bambergből, a császári pár temetkezési városából került a Residenz kincstárába.

Kunigunda császárné koronája (11. sz.)

"II. Henrik császár koronája"

A Henrik-korona 13. századi remekmű. A kora és méretei alapján nyilvánvalóan nem a szentté avatott császár saját koronája, hanem inkább az ereklyetartó koronája lehetett.

Az angol vagy pfalzi korona (14. sz.)

Az angol vagy pfalzi korona a 14. sz. végén Angliában készült, s III. Eduárd vagy II. Richárd felesége, Csehországi Anna tulajdonában állhatott. Leánya, Blanka hercegnő 1402-ben III. Lajos pfalzi választó felesége lett, s a koronát hozományként hozta, a pfalzi kincsekkel Heidelbergbe, s 1782-ben a pfalzi Wittelsbachok kincseivel együtt került a müncheni Residenz kincstárába. Mivel a középkori angol monarchia koronázási jelvényeit a polgárháború alatt elpusztították, ma ez a varázslatosan szép hercegnői vagy épp királynéi korona a legrégibb fennmaradt angol korona.

Bajorország 1805-ben, Napóleon kegyelméből lett választófejedelemségből királyság (Königreich Bayern).

A bajor királyi jelvények (1806)

A bajor királyi jelvények 1806-ban, Párizsban készültek. Középen a királyi, jobbra a királyné koronája, balra pedig a királyi országalma (Reichsapfel vagy globus cruciger). A kard és a jogar a képen nem látszanak. A szép empire stílusú királyi jelvényeket azonban sohasem használták: sem I. Miksa József királyt, sem pedig utódait nem koronázták meg, bár a királyi jelvények többször megjelentek a király trónfoglalási ünnepségén.

FALANSZTER - a rombolás évszázadai

Hihetetlen jó blog a kommunizmus, nácizmus és egyéb őrületek építészeti rémálmairól:

http://falanszter.blog.hu/

Remek cikkek, képek a tervezett, de soha meg nem valósult moszkvai felhőharcolókról, a Szovjetek Palotájáról, valamint a berlini Népcsarnokról!

A párizsi Cité királyi palotája és nagyterme

A Conciergerie a Szajna partján

La Conciergerie – az egykori párizsi királyi palota és börtön, az Île de la Cité, a Cité szigete nyugati oldalán, a Notre Dame székesegyház közelében van. Ma az Igazságügyi Palota néven ismert, s ma is bírósági célokra épületkomplexum része. A francia forradalom alatt rabok százait innen vitték kivégzésre, a guillotine alá.

Párizs a 16. század végén
(Braun-Hogenberg, Civitates Orbis Terrarum)

Az Île de la Cité már a rómaiak alatt, a késői antikvitás idején is lakott volt. Később a sziget nyugati részét a meroving királyok palotája foglalta el, amely a 10-14. században a középkori francia királyok székhelye volt. IX. Lajos (Szent Lajos) és IV. Fülöp (Szép Fülöp) ideján jelentősen kibővítették a meroving palotát. IX. Lajos építtette a lenyűgöző Sainte-Chapelle-t a kereszteshadjáratból hazahozott töviskorona számára, míg IV. Fülöp a folyóparti tornyos homlokzatot és a nagytermet.

A Cité királyi palotája Berry herceg hórás könyvéből
(Jobboldalt a Sainte-Chapelle, tőle balra,
a kerek torony után a Grande-salle kettős tetőszerkezete)

A “Grande-Salle”, a nagyterem egyike volt az akkori legnagybb európai királyi teremnek, melynek alsó emelete, a négyhajós, kőboltozatú terem, a “La salle des gens” ma is áll, 64 m hosszú, 27,5 m széles és 8,5 m magas. Az alsó termet a palota 2.000 fős személyzetének étkeztetését szolgálta, míg a kéthajós, fadonga boltozatos felső terem pedig a királyi ünnepségek célját szolgálta. A korai Valois királyok tovább építették a palotát, de V. Károly 1358-ban a Szajna túloldalára, a középkori városfalon kívülre épült Louvre-ba költözött. A szigeten levő palota a továbbiakban a királyi közigazgatás és bíráskodás céljait szolgálta. A palota felső nagytermét még a forradalom előtt elbontották, amikor a mai barokk-klasszicista épületek megépültek.

Fent: La salle de gens, a fennmaradt alsó terem, lent: Grande-salle, az egykori nagyterem

Egy fennmaradt kéthajós nagyterem: a blois-i kastély nagyterme

A nagyterem

Barley Hall, York, rekonstruált 15. századi nagyterem

A mai nyugati világban, bár vannak jelentős vagyoni különbségek, az emberek között kicsi vagy szinte nincs is a társadalmi státusban különbség. A mai nyugati emberek így státusban igen „közel” élnek egymáshoz, még akkor is, ha mindenkinek megvan a saját privát szférája, lakása, háza, s azon belül szinte minden családtagnak külön szobája. A középkorban a helyzet pont fordított volt: az emberek egymástól ma már elképzelhetetlen státusbeli távolságban, de egymással ma már ugyancsak elképzelhetetlen fizikai közelségben éltek. Még a királyi várakban, palotákban is csak igen kevés külön szoba volt, s az szinte sohasem fordult elő, hogy valaki csak egymaga használt volna egy szobát. Még a király hálószobájában is sokan nyüzsögtek: miután a király és a királyné visszavonult a súlyos kárpitokkal elzárt mennyezetes ágyba, a legközelebbi belső cselédek – maguk is nemes hölgyek és urak – is a királyi hálószobában tértek nyugovóra, az ágy előtt vagy mellette, többnyire a hideg kőpadlóra vetett szalmára és bőrökre, míg a testőrző katonák a bejárati ajtó előtt feküdtek.

A királyi és persze a főpapi-főnemesi udvarok életének legnagyobb része a nagyteremben zajlott. Itt étkezett együtt a király vagy a nemes úr, a családjával, a vendégekkel és a szolgák egy részével. A terem egyik végében állt egy emelvényen a fő asztal, ahol a király vagy a nemes úr közvetlen családjával, esetleg előkelő vendégekkel együtt étkezett, míg a terem túlsó végében volt az énekes-karzat, alatta pedig a konyhába vezető átjáró. A nagy királyi palotákban a nagyterem sokszor kétszintes építmény volt, alsó része kőboltozattal, felső része többnyire ácsolt faszerkezettel vagy fadongával fedve. A háznép ilyenkor a felső teremben gyűlt össze, míg az alsó terem volt a katonai és egyéb kíséret szállása.

A nagyterem fűtése sokáig egy egyszerű nyílt tűzhely volt a terem közepén, ahonnan a füst hosszas gomolygás után a tetőszerkezetbe épített füstelvezető tornyon át távozott. Később, már a 14-15- században épültek hatalmas kandallók a termek fűtésére, de egy sokszor 50-60 méter hosszú, 15-20 méter széles és ugyanolyan magas termet télen egyszerűen lehetetlen volt kifűteni. Így a téli időszakban az udvar is inkább a jobban fűthető, kisebb emeleti helyiségekben élt.

Az 1700-as évek végére a nagyterem már elvesztette jelentőségét. A központi királyi hatalom megerősödése következtében a kisebb nemesek már nem álltak valamelyik nagyúr szolgálatába, hogy így elnyerjék a védelmét. Ahogy a társadalmi szakadék növekedett az úr és szolga között, úgy kevesebb ok lett arra, hogy együtt étkezzenek, így a szolgák eltűntek a nagyteremből. Sőt, több helyen a szolgák nem használhatták ugyanazt a lépcsőt, mint az uraság. (Ez a budapesti régi bérházakban is így van, ezek a körfolyósó végén található egykori cselédlépcsők.)

A szerencsésebb sorsú nyugat-európia országokban számtalan uralkodói, főpapi és főnemes vagy akár nemesi rezidencia nagyterme maradt fent, s még többről vannak használható ábrázolások, míg kelet-európában sokkal kevesebb, hazánkban – a mai államterületen – pedig egy sem maradt épségben, de jó pár ilyen teremből maradtak jelentős részletek, s azoknak alapján jól rekonstruálható milyen termek is állhattak a magyar királyok és főpapok palotáiban és váraiban.

Antik tárgyak és múltidéző kirándulások

A hétköznapi múltba néző blog: http://multmento.blog.hu/