2013. július 2., kedd

Az esztergomi vár

Az esztergomi várat ma a klasszicista bazilika uralja, mellette majdnem eltörpülnek az egykori királyi, majd érseki vár maradványai. A 12. századi királyi vár "közepe" a lakótorony volt, melyet fehér köveiről vagy éppen fehérre meszelt falairól a kortársak Fehér torony néven emlegettek. A toronyhoz csatlakozott a ma is álló várkápolna, valamint a királyi ünnepségeknek helyet adó nagyterem.  A tatárjárás után IV. Béla várat az érseknek engedte át, s az esztergomi érsekek - a 15. század közepétől az ország prímásai -, előbb Széchy Dénes, majd Vitéz János, végül pedig Bakócz Tamás a várat gótikus, majd azzal vegyes kora reneszánsz stílusban építették át. A vár és a város 1541-ben török kézre került, s több sikertelen ostrom után, csak 1687-ben került újra magyar kézre. A 150 éves török megszállás és az ismétlődő ostromok következtében az egykori érseki székesegyház, a Szép Templom, és a vár rommá lettek. A bazilika maradványait a Nagyszombatból visszaköltöző érsek, Rudnay Sándor bontatta el, hogy helyet csináljanak az új bazilikának és a köré tervezett új magyar Rómának. A királyi, majd érseki vár maradványait földdel tömték be és ez feltöltés rejtette a lakótorony és a kápolna romjait egészen az 1930-as évekig, amikor is a maradványokat kiásták és részben helyreállították. Az utóbbi években a lakótorony jelzésszerű újabb felépítményt kapott, mely sok vitát váltott ki.  

Az esztergomi várhegy épületei

III. Béla palotája
fent: alaprajz, lent: rekonstruált látkép a Duna felől




A "Szép Templom" alaprajza
a bontások előtt készült felmérési rajzok alapján


A lakótorony és a várkápolna a Várhegy csúcsán a 15. sz. végén

A palota 15. századi állapota
legfelül: látkép a Duna felől, fent: délről, a Bazilika felől, lent: a gótikus nagyterem fa donga boltozata


A 18. századi katonai épület várudvar felé eső falai párkány magassági őrzik az egykori gótikus nagyterem méreteit, bár az kétszer ilyen széles volt!

 A Várhegy a Fehér torony falaival
fent: a torony felmagasítása előtt, lent: az építkezés után

S hogyan nézne ki a rekonstruált gótikus nagyterem és a teljes magasságában visszaépített Fehér Torony? A számítógépes grafika nagyszerű találmány, ahol az ilyen romantikus tervekkel is el lehet játszani! (Megjegyzem, már elég adat és töredék áll rendelkezésre ahhoz, hogy a gótikus nagytermet és az előtte húzódott zárt erkélysort valóban rekonstruálni lehessen!

A gótikus nagyterem és a Fehér torony elméleti rekonstrukciója
- itt látszanak jól a klasszicista bazilika méretei!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése