A lengyel királyok koronázási jelvényei - I. A koronázási jelvények története

Szent Adalbert gnieznói sírjánál tett zarándoklata során, 1000-ben, III. Ottó császár a „Frater et Cooperator Imperii” (A birodalom testvére és szövetségese) címet adományozta Boleszlav (lengyelül: Boleslaw) lengyel hercegnek és a gnieznói püspökséget érsekségnek ismerve el, ami által létrejött az önálló lengyel egyház. Egyes történészek szerint királyi koronát is adományozott számára, az azonban bizonyos, hogy megajándékozta a Szent Móric lándzsájának is nevezett Szent Lándzsa másolatával. Szent Móric római katona volt, aki a legenda szerint ott volt Jézus keresztre feszítésénél, s ő tartotta azt a lándzást, amelyet Jézus oldalába döftek. Ez a lándzsa, Jézus keresztje egyik szögének darabjával mélyen tisztelt ereklye volt a középkorban, a Német-Római Birodalom koronázási jelvényeinek része, s a mai napig fennmaradt, a bécsi Schatzkammerben. 

Ez az ereklye. a hozzá csatolt zászlóval (vexillum) együtt voltak a születőben levő lengyel királyság, Boleszláv király uralmának és Ottó császárhoz fűződő hűségének első jelvényei. (Nem lehet tudni, hogy a zászlón voltak-e hímzett vagy festett képek.) A Szent Móric lándzsa e másolatát I. (Megújító) Kázmér lengyel herceg (1039-1058) a krakkói székesegyház kincstárának adományozta, ahol a mai napig is őrzik.

Vitéz Boleszláv, az első lengyel király

(Jan Matejko rajza)

Az első lengyel koronázás, Jan Matejko festménye

Vitéz Boleszláv herceg 1025. április 25-n királlyá koronáztatta magát, de hamarosan - két hónap múlva - meghalt.  Utódai hercegi (fejedelmi), ritkábban királyi címet viseltek. III. (Ferdeszájú) Boleszláv halála után, 1138-tól egészen 1320-ig Lengyelország részfejedelemségekre oszlott, ahol az egyes országrészek fejedelmei III. Boleszláv fiai, illetve azok leszármazói voltak. Ezidő alatt I. Boleszláv eredeti koronája elkallódott, s az országegyesítő I. (Rövid) Ulászló (Wladyslaw Lokietek) (nagyfejedelem: 1306-1320, király: 1320-1333) az 1320-ban Krakkóban megtartott koronázására maga és királynéja, Hedvig számára új koronázási jelvényeket készíttetett, melyek egészen az önálló Lengyelország megszűnéséig a hivatalos koronázási jelvények maradtak. Az újonnan elkészült liliomos királyi korona az első király emlékére a "Vitéz Boleszláv koronája" nevet kapta.

I. (Rövid) Ulászló, az országegyesítő király

"Vitéz Boleszláv koronája" 

az 1320-ban, I. avagy Lokietek Ulászló király koronázására
az 1795-ben beolvasztott eredeti korona aranyból, drágakövekkel díszített másolata a 2000-es évek elejéről származó másolata 

A lengyel királyok koronaékszereit 1320-tól a Wawel székesegyházának kincstárában őrizték. 1370-ben a magyar Nagy Lajos király lett a lengyel király – anyja, Erzsébet, az utolsó Piast-házi király, Nagy Kázmér testvére volt – és a koronázási jelvényeket Magyarországra vitette, ahol azokat a magyar Szent Koronával és a többi magyar jelvénnyel együtt a visegrádi Fellegvárban őrizték, és azokat Luxemburgi Zsigmond király és császár juttatta vissza 1412-ben. A Jagelló királyok uralkodása alatt az ékszereket a székesegyházból a Wawel várban kialakított Korona Kincstárba vitték. A 17. században a kincseket többször vitték Varsóba, a királynék koronázására. Az “Özönvíz” – a svéd-lengyel háború – idején, 1655-ben a Korona nagymarsallja (Marszalek Wielky Koronny), Jerzy Sebastian Lubomirski a királyi jelvényeket az akkor Lengyelországhoz tartozó ólublói várba menekítette, ahonnan csak 1661-ben tértek vissza. Az északi nagy háború idején, 1703-ban ismét elrejtették, először Sziléziában, azután Morvaországban. Az 1733-as kettős királyválasztás idején Leszczynski (I.) Szaniszló király egyik híve, Ossolinski főkincstárnok elloptak a kincseket, ás a varsói Szent Kereszt templomban rejtette el, ahonnan 1734-ben előkerültek és a megtalált kincseket a czestochowai Jasna Góra (pálos) kolostorba vitték, majd 1736-ban onnan ismét Krakkóba. 1764-ben a Szejm hozzájárulásával Varsóba szállították a királyi jelvényeket, Poniatiowski II. Szaniszló Ágost király koronázására. A koronázás után a jelvények hiánytalanul ismét Krakkóba kerültek, ahol Lengyelország harmadik felosztásáig, 1795-ig maradtak.

A lengyel koronázási jelvények egy része korabeli rajzon

A "Szczerbiec" a lengyel királyok koronázási kardja a Wawel kincstárában

III. Ottó császár adománya, a Szent Móric lándzsa másolat
(a krakkói székesegyház kincstárában)

Lengyelország harmadik felosztása során Krakkó a Habsburg monarchiának jutott. Azonban a porosz hadsereg 1794. június 15-n bevonult Krakkóba és elfoglalta a Wawelt, amit erődítménnyé alakítottak át. Röviddel később Leopold von Reuts tábornok, városparancsnok levelezést kezdett Berlinnel a lengyel királyok rezidenciájának bútorairól. A legnagyobb titokban – II. Frigyes Vilmos király rendeletére – arra utasították, hogy adja át a Korona Kincstárat von Hoym titkos tanácsosnak, aki azokat Szilézián keresztül Berlinbe szállíttatta. A poroszok által hozott lakatos feltörte a kincstár zárait és felnyitotta valamennyi dobozt. Az elszállításra 1795. október 3-4 táján, éjjel került sor, s a berlini Hohenzollern gyűjteménybe kerültek.

Poniatowski II. Szaniszló Ágost (1764-1795), az utolsó lengyel király koronázási díszbena varsói Királyi Vár márványtermében

1800-ban a kincseket a berlini királyi palotában őrízték, ahol azokat Ágost Frigyes sussexi herceg (III. György brit király egyik fia) is megtekinthette, miként erről Julian Ursyn Niemcewicz lengyel költőnek és államférfiúnak, Koszciuszko egykori adjutánsának beszámolt. A lengyel koronázási jelvényeket 1809-ben 525.259 tallérra értékelték, s röviddel ezután, 1809. március 17-n, III. Frigyes Vilmos porosz király parancsára mindent beolvasztottak. Az így nyert aranyat pénzverésre használták fel, a drágaköveket és gyöngyöket pedig átadták a berlinin Tengeri Kereskedelmi Igazgatóságnak.

(Az angol nyelvű Wikipedia szócikke és egyéb források alapján.)