Az emberiség történelme a kezdetektől fogva az esztelen pusztítás történelme, de a „haladás" nevében igazolt gyilkosság és rombolás a francia forradalom öröksége.
A francia forradalmi nemzetgyűlés, a Konvent 1793. július 31-i ülésén határozatot hozott arról, hogy a Párizs melletti Saint-Denis bencés apátságban levő királysírokat, mint a feudalizmus és az elnyomás szimbólumait, el kell pusztítani. A múlt eltörlésének e halálos táncát a Konvent megbízásából egy kiugrott bencés szerzetes, Dom Poirier vezényelte. Először a halottakat exhumálták, majd a holttesteket mésszel leöntött közös sírokba dobálták. Megkezdték a síremlékek elpusztítását is, bár azok jó részét sikerült azon a címen megmenteni, hogy mégiscsak nemzeti műalkotások.
A francia monarchia már akkor is jóval több, mint ezer éves volt, így a múlt eltörléséhez az első királyi temetés után jó 1100 évvel fogtak hozzá. A szervezett halottgyalázás első áldozatai között volt - még augusztusban - Kis Pipin, Nagy Károly apja, és egy pár 13-14. századi király és királyné. A „nagyüzemi" méretű pusztítás október 12-25. között zajlott le, kezdve a Bourbon királyokkal, s szisztematikusan végezve mindenkivel. A gótikus művészet atyját, Suger apátot, október 22-én vetették ki sírjából.
A javaslat előterjesztője egy nagyszájú fiatalember, Bertrand Barère de Vieuzac, Hautes-Pyrénées megye konventbeli képviselője s a Közüdvi Bizottság (Comité de salut public - amit tévesen „közjóléti" bizottságnak is fordítanak) tagja volt. Javaslata konzekvens folytatása volt addigi működésének. Ő volt a királyt elítélő ülések elnöke és a király kihallgatója, aki a Hegypárt többi tagjával együtt a király haladéktalan és fellebbezés lehetősége nélküli kivégzésére szavazott. Beszédét azzal zárta, hogy „a szabadság fája csak akkor virul, ha a tirannusok vérével öntözik".
Barére dél-franciaországi nemesi családból származott, apja és ő maga ügyvéd, a bátyja pap. Forradalmi hevületében nemcsak a terror egyik fő mozgatója, hanem a katolikus államvallás helyébe tervezett haza-vallás ('la religion de la patrie') egyik kidolgozója volt. Egyik hittétele szerint, „életed első éveiben a nevelést a Köztársaság a szüleidre bízza, de mihelyt az intelligenciád elég fejlett, büszkén követeli jogait feletted. A köztársaságért születtél, s nem a családok büszkeségére vagy zsarnokságának elviselésére".
Az elvhű fiatalember hamarosan Robespierre ellen fordult, s így a terror bukását rövid börtönbüntetéssel megúszta, majd szökése után, már a Direktórium idején újra képviselő, az 500-ak tanácsának tagjává választották. Később Napóleon titkosügynökeként leveleket hozott és vitt, majd hol börtönbe, hol emigrációba vonult. Bár a király halálára szavazott, a restauráció utáni megtorlást is megúszta, s két királyt is szolgálva, 1841-ben, szülővárosában halt meg. A forradalom idején Edmund Burke „a guillotine Anakreonjának" nevezte, Desmoulins meg csak egyszerűen a „háromarcú Janusnak".
Ma már alig tudja valaki, ki volt ez az ember, pedig ifjú éveinek vérszomjas retorikája és cselekedetei, a múlttal való leszámolás követelése egy, a mai napig divatos értelmiségi attitűd előképei. A francia forradalom előkészítői és ideológusai vetették el a Lenin és Sztálin, Mao és Pol Pot összes borzalmas cselekedetének sárkányfogait.
Az emberiség történelme a kezdetektől fogva az emberek és javak esztelen pusztításának történelme, de a „haladás" nevében igazolt gyilkosság és rombolás a francia forradalom öröksége.
(A cikk eredetileg: "A múltat végképp eltörölni - a francia forradalom 220. évfordulójára" címmel jelent meg a Konzervatórium c. honlapon.)
A francia forradalmi nemzetgyűlés, a Konvent 1793. július 31-i ülésén határozatot hozott arról, hogy a Párizs melletti Saint-Denis bencés apátságban levő királysírokat, mint a feudalizmus és az elnyomás szimbólumait, el kell pusztítani. A múlt eltörlésének e halálos táncát a Konvent megbízásából egy kiugrott bencés szerzetes, Dom Poirier vezényelte. Először a halottakat exhumálták, majd a holttesteket mésszel leöntött közös sírokba dobálták. Megkezdték a síremlékek elpusztítását is, bár azok jó részét sikerült azon a címen megmenteni, hogy mégiscsak nemzeti műalkotások.
A francia monarchia már akkor is jóval több, mint ezer éves volt, így a múlt eltörléséhez az első királyi temetés után jó 1100 évvel fogtak hozzá. A szervezett halottgyalázás első áldozatai között volt - még augusztusban - Kis Pipin, Nagy Károly apja, és egy pár 13-14. századi király és királyné. A „nagyüzemi" méretű pusztítás október 12-25. között zajlott le, kezdve a Bourbon királyokkal, s szisztematikusan végezve mindenkivel. A gótikus művészet atyját, Suger apátot, október 22-én vetették ki sírjából.
A javaslat előterjesztője egy nagyszájú fiatalember, Bertrand Barère de Vieuzac, Hautes-Pyrénées megye konventbeli képviselője s a Közüdvi Bizottság (Comité de salut public - amit tévesen „közjóléti" bizottságnak is fordítanak) tagja volt. Javaslata konzekvens folytatása volt addigi működésének. Ő volt a királyt elítélő ülések elnöke és a király kihallgatója, aki a Hegypárt többi tagjával együtt a király haladéktalan és fellebbezés lehetősége nélküli kivégzésére szavazott. Beszédét azzal zárta, hogy „a szabadság fája csak akkor virul, ha a tirannusok vérével öntözik".
Barére dél-franciaországi nemesi családból származott, apja és ő maga ügyvéd, a bátyja pap. Forradalmi hevületében nemcsak a terror egyik fő mozgatója, hanem a katolikus államvallás helyébe tervezett haza-vallás ('la religion de la patrie') egyik kidolgozója volt. Egyik hittétele szerint, „életed első éveiben a nevelést a Köztársaság a szüleidre bízza, de mihelyt az intelligenciád elég fejlett, büszkén követeli jogait feletted. A köztársaságért születtél, s nem a családok büszkeségére vagy zsarnokságának elviselésére".
Az elvhű fiatalember hamarosan Robespierre ellen fordult, s így a terror bukását rövid börtönbüntetéssel megúszta, majd szökése után, már a Direktórium idején újra képviselő, az 500-ak tanácsának tagjává választották. Később Napóleon titkosügynökeként leveleket hozott és vitt, majd hol börtönbe, hol emigrációba vonult. Bár a király halálára szavazott, a restauráció utáni megtorlást is megúszta, s két királyt is szolgálva, 1841-ben, szülővárosában halt meg. A forradalom idején Edmund Burke „a guillotine Anakreonjának" nevezte, Desmoulins meg csak egyszerűen a „háromarcú Janusnak".
Ma már alig tudja valaki, ki volt ez az ember, pedig ifjú éveinek vérszomjas retorikája és cselekedetei, a múlttal való leszámolás követelése egy, a mai napig divatos értelmiségi attitűd előképei. A francia forradalom előkészítői és ideológusai vetették el a Lenin és Sztálin, Mao és Pol Pot összes borzalmas cselekedetének sárkányfogait.
Az emberiség történelme a kezdetektől fogva az emberek és javak esztelen pusztításának történelme, de a „haladás" nevében igazolt gyilkosság és rombolás a francia forradalom öröksége.
(A cikk eredetileg: "A múltat végképp eltörölni - a francia forradalom 220. évfordulójára" címmel jelent meg a Konzervatórium c. honlapon.)
XIV. Lajos 1691-ben megszüntette a Szent Dénes apátja címet, s az apáti jövedelmeket a saint-cyr-i Maison Saint-Louis leánynevelő intézetnek adományozta, az apátság papjait pedig a párizsi püspöknek rendelték alá. Az apátságtól északra fekvő plébánia-templomok nagy része hívek híján romba dőlt, s lebontották őket. Hasonlóan járt a soha be nem fejezett Valois mauzóleum is, melyet 1719-be lebontottak, s a királyi síremléket a bazilikában helyezték el.
