2012. november 5., hétfő

A mekkai királyi óratorony ....

Előző bejegyzésemben a mekkai iszlám emlékek pusztításáról füstölögtem. A Mandiner már tavaly januárban írt a dologról, "Giccstorony a Kába fölött" címmel, ami sajnos akkor elkerülte a figyelmemet.

Most viszont újabb képekkel is tudok szolgálni ... minden kommentár nélkül.



2012. november 4., vasárnap

A szaudiak eldózerolják az Iszlám örökségét

A múlt emlékeinek pusztítása nemcsak a nyugati világ sajátossága. Sőt, igazából a műemlékvédelem, a múlt emlékeinek megbecsülése önmagában nyugati találmány, és a nyugati világban is csak az utolsó 2-300 évben figyelnek rá. Korábban gátlás nélkül bontották el a korábbi évszázadokban készült épületeket, a román kori helyén gótikusat, a gótikus helyén reneszánsz vagy barokk épületet emelve.

A régi mekkai nagymecset 1897-ben (fent) és 1910-ben (lent)

A Daily Telegraph brit konzervatív napilap blogjának vallásügyi tudósítója érdekes tudósítást közölt a mekkai és medinai régi épületek elpusztításáról. (A képek - egy kivétellel - nem a DT blog cikkéből vannak.)

A cikk legérdekesebb bekezdéseit fordításban közöljük:

"A szaudiak eldózerolják az Iszlám örökségét. Miért hallgat a muszlim világ?

Képzeljük el, hogy a jeruzsálemi Szent Sír templomot . ahol a Jézus keresztre feszítésének és eltemetésének hagyomány szerinti helye van – cromwelliánus puritánok veszik át. A szentély új tulajdonosai bulldozereket küldenek, és a régi templomot egy űrhajóra hasonlító új épületmonstrummal cserélik fel. Mindezt azért, hogy a zarándokok a babonás ikonok által nem zavarva imádkozhassanak. Közben az Óvárost olyan hatalmas szállodák alá temetik, hogy mellettük Las Vegas Velencének tűnik.

Ilyesmi nem történhetnek, ugye? A keresztények mindhalálig küzdenének hogy megvédjék Jeruzsálemet. Ugyanígy a zsidók és a muszlimok is. És most az egyszer, megkapnák a szekuláris politikusok és tudósok támogatását is, akiket megrémisztene a modern időkben előzmény nélküli kulturális vandalizmus kilátása.

A milliós zarándoklatokra átépített nagymecset az 1980-as években elkészült állapotban (2008)
(még látszanak a régi nagymecset barna oszlopcsarnokai, amiket később szintén elbontottak) (fent)
A nagymecset a felette tornyosuló felhőkarcolók tetejéről.
Az 1980-as évekre elkészült "régi" mecset mögött már épül a sokemeletes betonépítmény, az új nagymecset (lent)

Előzmény nélküli, egészen mostanáig. A Szaudi Arábiát uraló vahabita szekta régóta dédelgetett ambíciója, Mekka és Medina ősi épületeinek eltörlése lassan meghozza termését.

Mekkában lebontották Mohamed egyik feleségének a házát, hogy a nyilvános wc-k számára helyet csináljanak. A szülőhelye is eltünhet Abdullah király nagy terve részeként, melynek során a felhőkarcolókat és bevásárló központokat egy nagymecsettel egészítenék ki, ugyanabból az anyagból, amiből a wolwerhamptoni parkolóház épül.

Az Independent c. napilapban, Jeremo Taylor egy utóbbi cikke leplezett le egy megalomanias tervet az Iszlám második szent városában, Medinában, melynek során lebontanak három, 7. sz.-i mecsetetet. Taylor hozzátette: “Tíz éve egy olyan mecsetet robbantottak fel, mely a próféta unokájáé volt. A bontásról titokban készített és a királyságból kicsempészett képek mutatták, ahogy a vallási rendőrség ünnepelt.”

A világ milliárdnyi muszlim népességének csak egy apró kisebbsége vahabita, a szaudiak által a hitük propagálására költött petrodollar milliárdok ellenére. (Boszniát ma például szemétként árasztják el a szaudi stílusú mecsetek, felváltva a szaudiak által megvetett, kecses ottoman építészetet.) Sok mekkai zarándokot háborít fel a puritanizmus és a kapzsiság házassága, amit ott találnak, de mégis a tiltakozások szórványosak és el vannak némítva. Miért?

Az egyik válasz az, hogy a Szaudi Ház, melyet széles körben gyűlölnek, ugyanúgy félnek tőle: a gazdagsága és a terrorista kapcsolataik valószínűtlenné teszik, hogy mondjuk egy pakisztáni politikus nyiltan beszéljen a Hadzs (a szerk. – a mekkai zarándoklat) megszentségtelenítéséről.

A Nyugat aligha panaszkodhat erre a gerinctelenségre. A British Museumban idén rendezett Hadzs kiállítást elszomorítóan sterilizálták – nem említve a bulldózereket vagy a Kába, az iszlám hitélet központjában levő fekete kocka alakú épület tőszomszédságában emelt 2000 láb (600 m) magas óratornyot."

A Daily Telegraph blogbejegyzéséhez az illusztráció:

A mekkai nagymecset napjainkban
balra a kicsi a mecset, jobbra a felhőkarcolók és a 600 m magas óratorony


A jelenség nem új, a vahabiták már vagy 200 éve pusztitják az Iszlám szent helyeit. A Los Angeles Times már öt éve írt erről, a Wikipedia-n meg külön szócikk foglalkozik a kérdéssel.